Vasárnap 8 órától délután 6-ig tartott a Mountainbike Challenge versenysorozat első versenye, a Cross Pannónia 10 órás maraton a zalaegerszegi Alsóerdőn, melyen Kakas Laszló egyéniben vitézkedett.

Beszámolóját itt olvashatjátok:

Új, öthelyszínes rendezvénysorozat indult Mountainbike Challenge néven, melynek első állomása a zalaegerszegi 10 órás verseny volt. Az előzetes nevezési listát nézegetve szépen növekedett a szólisták létszáma, és bár nem volt bringabarát idő nem is léptek vissza sokan. Végül 13+1 (fiúk és egy bátor leányzó) pilóta állt be a starthoz. Úgy látszik, aki egy ilyen megmérettetésre adja a fejét egyéniben, tisztában van saját képességeivel, illetve azzal is, hogy mit vállal, és ha már nevezett, végig is csinálja! A csapatban nevezőknél viszont nagyot csökkent a létszám, itt inkább a duók vitték a prímet, ahol külön dicséret illeti a vegyes párosok női tagjait. Le a kalappal!

A verseny előtti este kicsit zaklatott volt, ezért nem aludtam sokat, és 4 óra 30-kor már keltünk, hogy a 8-as rajthoz odaérjünk Zalaegerszegre. A support a szokásos Flying Roosters Racing Team összeállítás volt, mint ahogyan ezt már több 10 és 24 órás beszámolóban olvashattátok. Bátyám Kakas István, és fia Kakas Péter adta a hátteret a nem mindennapi kihíváshoz.

Bátyó vezetett, én közben benyomtam a reggelit, majd kicsive hét után már sátrat állítottak, míg én neveztem, készülődtem. Odafelé már csepergett az eső, de a rajtnál kezdett el igazán esni. Menetrendszerűen megérkezett a hidegfront, de ezt tudtuk, készültünk az esőre mindennel. Két bringát hoztunk, az egyik az én KTM Score 2.0-ám volt, a másik pedig bátyó KTM Boston merevfarúja, némi bowdenes tárcsafék tuninggal elöl, ami a sárban kifejezetten jól jött, mivel nem ragadt be, mint a V-fékek általában. A koncepció az volt, hogy addig megyek egy géppel, míg be nem tömődik, aztán csere, és megint tiszta technikával róhatom a köröket. Az idő csak a chipes rajtszám cserével megy el ilyenkor, de közben legalább tudok enni-inni.

A rajtnál ott volt több 24 órás top pilóta is. Dénestől és Gergőtől tartottam igazán, de néhány ismeretlen név is akadt, akikre azért érdemes volt odafigyelni, nehogy meglepetés érjen!

FIRE! és már indult is a menet. Az eleje rögtön elment, én valahol a közepén küzdöttem a fröcsögő sárral, mert ugye ahol víz van, ott sár is lesz előbb-utóbb…

Az első 3 órában egy hirtelen jobbos-balos tolós szakasz kivételével végig tekerhető volt a pálya, még az agyagos nyomvályús felfelé is, ami inkább később okozott problémát, mikor elkezdett száradni a terep. A híg sár persze rögtön lerendezte a technikát, pár óra alatt elfogyott a hátsó fékbetét, mint később kiderült annyira, hogy már a rugó is kifordult, és a fém lapkát is (amin persze már rég nem volt semmi fékezőfelület) félig elkoptattam, kettétört, és csak egy kicsi hiányzott, hogy ne a dugattyúval gyötörjem a tárcsát! Gyors bringacsere, mondtam bátyónak mossa le, és nézze meg, mert hátul nagyon rossz a hangja.

Gondoltam majd kér segítséget Fityiszéktől, de megoldotta egyedül, és tökéletesen végrehajtotta élete első XT fékbetét cseréjét! Közben a cseregéppel és a már megfelelő (1,5bar) nyomásra beállított Nobby Nic gumikkal drifteltem a pályán, az eső szépen lassan elállt, új ívek jöttek létre a nyomvonalon, és kezdett kialakulni a sorrend is a solo mezőnyben. 4-5. helyről megérkeztem a másodikra Dénessel együtt, aki innentől végig magabiztosan vezetett.

Újabb bringacsere, megint Score, hátul az új betétekkel, de most elölről jött a zaj. Most honnan lesz még egy garnitúra? Mert csak egy szett volt, de eszembe jutott a titkos tartalék, ami bár használt, de most kincset ért. Bátyó már rutinból nyomta a betétcserét, sőt, kifejlesztett egy levédett, szabadalmaztatott sárvédelmet a féknyergekre. Ez pedig nem más, mint két csík Power Tape szalag felülre, és máris kizárt a sár bejutása. Hűtés miatt nem kellett aggódni, mert nagy meleg nem volt, így nem tartottam attól, hogy a szalag ráolvad a fékre, nem úgy, mint a gumi az első felnimre…

Ezt el is felejtettem megemlíteni. Megérkezéskor láttam, hogy a hátsó bringatartóra rakott Score első kereke leeresztett. Mi történ, előző este még jó volt…aztán kiderült, nem leeresztett, hanem kiolvadt a forró kipufogógáztól!!! Biztosan benyomva maradt a nitro gomb a turbó Matizon, és a torkolattűz kiégetteJ))))))!!! Viccet félre, nem voltam túl boldog rögtön rajt előtt, látva egy szétolvadt Rocket Ron és latex belsőt. Hála szintén a power tape-nek, a felniszalagot még meg tudtuk javítani, így belülről elhárítottuk a problémát. A felni DT matricája is sajnos megsínylette egy kicsit. Ezután a kis mínusz 15ezres tétel után térjünk vissza az elfogyasztott fékbetétekhez…

Teljes gőzzel nyomtam stabilan a második helyen, de már egy kör hátránnyal, mivel terminátor 29er SS Dénes megint kőkemény volt! Az első 6,5 óra el is szaladt hamar, sok mindenre nem is emlékszem, csak a folyamatos farolásokra, egyensúlyozgatásokra és ellenkormányzásokra. Ennek izommunkáját még egy hétig is érezni fogom.  Volt is egy kis firka, itt annyira alulkormányzott lett a gép, hogy egy 5 méteres csúszás lett a vége, de én is, és tesóm gépe is megúszta. Később egy eldobós gyakorlatot mutattam be a saját gépemmel is, de a látványon kívül itt sem történ probléma. Jó volt viszont tudni, hogy lefelé megint jól ment a dolog, a Score 1,5-re állított Rocken Ron papucsai is jól működtek. Lefelé utolértem mindenkit, még Dénest is, mikor pár kört egymás mögött mentünk, csak a többiektől eltérően őt nem tudtam felfelé megelőzni J, nem úgy, mint a csapatban versenyzőket. Még a végén is folyamatosan előztem őket. Bátyám mondta is kb. 8 óránál, hogy két percre vagyok az abszolút(!!!) második helyezettől! Mi van?! Dénes abszolút első, én meg harmadik??? Kicsit összeszedtem magam egy szolid kis holtpont után, és hamar ledolgoztam egy körön belül azt a két percet, és egy pár száz méter erejéig második voltam abszolútban, de ezt rögtön lereagálta a csapat, és egy tiszta bringás friss emberrel ott is hagytak rendesen…

Innen már csak a végét vártam, kérdeztem is tesót, hol a harmadik…ami azt jelentette, hogy sok esélyt már nem láttam Dénes utolérésére. Viszont hátrafelé is figyelnem kellett, nehogy meglepetés érjen, mint a korábbi 10 óráson, ahol az utolsó órában még küzdenem kellett a második helyért. Itt stabil 3 körrel voltam Máté előtt, aki újonc 10 óra(i)zóként nagyon szépen versenyzett!

Az utolsó másfél óra már elég kemény volt, és bár a folyamatosan száradó pálya egy kivétellel már minden részen tekerhető volt - és emiatt végre élveztem is a tekerést -  a hosszú agyagos felfelé második felén bizony cipelni kellett a cuccot, mert különben beragadtam volna hamar.

Utolsó előtti körben legnagyobb bánatomra Dénes utolért megint és már kettővel vezetett, de már csak egy kör, és vége. Utolsó cipelés, tologatás, utolsó csúszáshatáron kanyarodások a lefeléken és jött a célfotó meg az összeborulás tesóval és Petivel. Második lettem solo-ban, és harmadik abszolútban.

Kb 120 km-t tekertem, gyakorlatilag megállás nélkül, leszámítva a bringacserék kieső perceit. Új fejezettel ismerkedtem meg  „A sár viselkedéstana” című gyakorlati foglalkozásból. Egyelőre mindenütt izomlázam van, még a lábfejemben is, úgy tűnik, még ott is ellenkormányoztam közben J, de megérte, mert jó kis erőpróba volt. Ismét sok tanulsággal, és versenytapasztalattal gyarapodtunk nem beszélve arról, ami a sárban bringázást jelenti. Ez, és a mentális kitartás csak jól jöhet később a hosszú távú maratonokon.

Köszönöm a bátyámnak és fiának (és persze az ő családjának is, akik ilyenkor nélkülözni tudják) a kitartó segítséget, mely nélkül nem tudnám végigcsinálni ezeket az ultra távokat. Olyan háttér ez, ami csak évek alatt alakul ki, és még utána is tud mindig újat mutatni, hiába a már metakommunikációvá alakult kapcsolat!!!

Találkozunk a maratonokon, addig is Hajrá!

Flying Roosters Racing Team és „Herr Hahn a SOLO”