Menü
Bezár

2011 legeredményesebb hazai MTB csapata a KTM Erste-Leasing!

2011. november 27, 10:10

Tömören ennyi a lényege a vasárnap esti MTB díjátadó gálának, na de vissza az elejére, hogy is jutottunk idáig? Voltunk már 6. helyezettek, tavaly másodikként zártunk alig egy XCO versenyrészvétel pontjaival lemaradva az elsőtől és idén végre minden összejött. Nem bíztunk semmit a véletlenre és majdnem 400 ponttal előztük meg a második csömöri alakulatot, betartva ezzel tavalyi ígéretünket, miszerint akkori teljesítményük kevés lesz majd az idei elszámolásnál! Mivel most csak az első három csapatot értékelték, ráadásul csak XCO és XCM eredmények összevonásával, különösen értékes ez a csapatelsőség. DH-4X csapatok között 5. helyezést ért el a csapat úgy, hogy összesen két versenyző hozta a pontokat ellentétben több népesebb, lejtőspecifikus egyesülettel. Gratulálunk nekik is! Az idei rendezvény most másik helyszínen került megrendezésre. Folytatva a tavalyi hagyományt inkább beszélgetős részekkel oldották az eredményhirdetések monotonitását, a vacsora hiányát pedig büfével kompenzálták. Meghallgattunk több ismert versenyzőt, versenybírót, szó volt doppingról és az olimpiáról, új elképzelésekről egyaránt. Találkoztunk végre pályán kívül is a sporttársakkal, és végre kicsit kötetlenebbül, mez és bringa nélkül tudtunk beszélgetni egymással. A díjkiosztón a Master kategóriát elég jól „uraltuk” ismét, most csak a dobogósokra szorítkozva, de a többiek eredményét is megköszönve álljon itt egy rövid lista.

XCM Magyar Kupa összetett
Master1 férfi Master1 nő
1. Horváth Csaba 1. Albert Katalin
Master2 férfi Master2 nő
2. Böhm Lajos 1. Skerletz Imola
Master3 férfi 2. Cseh Veronika
1. Démi József
XCO Magyar Kupa összetett
Master1 férfi Master nő
2. Horváth Csaba 1. Cseh Veronika
Master2 férfi 2. Albert Katalin
2. Böhm Lajos Elit U23 férfi
3. Süle Róbert
4X férfi
1. Prájcer Péter

Bár nem tartozik semmiféle kupasorozatba és pontokat sem kaptam érte, de egy 10 órás hazai versenyen elért 2. helyezéssel én is (Kakas László) öregbítettem a csapat hírnevét :)! Ennyit tehát az eredményekről és a „dicsőségtábláról” a régiek megbecsüléseként és az újak céljaként, jövőre se legyen rosszabb! Hajrá! Köszönjük családjaink, szponzoraink támogatását és azt, hogy hittek bennünk. Reméljük, idei eredményünk még jobban megerősíti őket abban, hogy érdemes pénzt fektetni a kerékpársportba, főleg akkor, ha egy ilyen nagyszerű csapat mellé adják a nevüket!

KakLac, KTM Erste-Leasing