egy tanulságos 24 órás… Idén egy új helyszínen került megrendezésre a számomra már szokásos „egynapos”, mégpedig az egykori zánkai ”Úttörőtáborban”. Sokaknak inkább így ismerős a régen fénykorát élő gyermektábor. Jómagam is voltam egyszer a nyári blokkban, azok az élmények is meglesznek még sokáig, hasonlóan a mostaniakhoz.

A Flying Roosters Racing Team, ezúttal teljesen máshogy állt össze. Tesóim most nem tudtak ott lenni, mivel versenyeztek és otthon segédkeztek, de amíg lehetett, online voltak Zsoltival az újdonsült supporteremmel. Dolfinger ”Gumis” Zsolti ugyanis felajánlotta segítségét. Ennek eredményeképp nála aludtam péntek este, miután betoltam vagy 15 nagyon finom barack lekváros palacsintát, amit Viola (Zsolti barátnője) sütött, ezzel meg is oldottam a szénhidrát feltöltést aznapra. Reggel 7-kor keltünk, reggeli, majd 9 körül már a helyszínen parkoltunk, Harang jóvoltából egy egész jó helyen a váltózóna mellett. Mivel alvást nem terveztünk, nem volt zavaró a hang, legalább Zsoltit is ébren tartotta. Nevezésnél gyors felmérés, kb 12-en vagyunk egyéniben, Baros Bálint, Halász Robi a potenciális harcostársak + a szokásos ismeretlen faktor, ami most is komoly volt Matusek Róbert személyében, de ez csak közben derült ki.

KeZsóékkal is összefutottunk, akik egy céges csapattal voltak jelen az ajkai alakulatból, Imivel és Katival is megerősítve a KTM csapatból. Pár fotó új segítőmmel és Hocsa kölcsönbringájával, mert volt olyan rendes (ezt Fityisz is megjegyezte verseny alatt), hogy a Myroon karbon csodagépét odaadta a 24H-ra. A bringa nagyon jól ment, csak a nagy lelkesedésben elkövettem az egyik legamatőrebb hibát, hogy nem cseréltem nyerget, így fennhagytam a 125grammos karbon ”deszkát”, ami nagyon jó, de így utólag kiderült, hogy nem ide való. Viszont a bicaj félelmetesen könnyű és robbanékony, emelkedőn kiállva egy kövér gázzal már fenn is voltam a tetején. KeZsóval még állítottunk a telónyomáson is, mivel a csúcs SID villa is ismeretlen volt számomra. Csaba elég keményen használja, ezért lágyítottunk rajta, de nem eleget, mivel 10 óra után kesztyűt is kellett cserélnem a tenyeremen megjelenő vízhólyagok miatt, ez volt a második hiba…, na de ne menjünk ennyire előre! A szokásos FIRE után az első hét óra rendben ment és bár az időkön nem látszik annyira, itt volt egy kis holtpont, amit próbáltam egy bringacserével oldani, közben Zsolti lemosta a Myroon-t, én meg a saját Score-ral nyomtam tovább kb 5-6 körön át, aztán megint jött Hocsa gépe.

Szépen jöttem fel, már Baros Bálinttal mentünk együtt a 2-3-ik helyen váltott vezetéssel, aztán már második is voltam körön belül az elsővel, aki úgy nézett ki, nagyon jól bírja. Közben azt hittem őt is megelőztem, mert azt mondták, hogy egy román srác az, és vele épp az előző körben beszélgettem angolul, de aztán kiderült, hogy mégsem… Bálint aztán elment, próbáltam látótávolságon belül maradni mögötte, de éreztem, hogy ez nem az én tempóm, ezért hagytam, de kicsivel később láttam, hogy tolja a bringát, kérdeztem mi van, defektet kapott. Célterületre érve szóltam is Dénesnek (aki most Fityiszék duóját frissítette), hogy mondják Bálint segítőjének, készüljenek a szerelésre. Megint második voltam, mögöttem Halász Robi. Itt már néha meg-megálltam egy gyors ”sárgára” az erdőben könnyíteni. Közben este kilenc után már felkerültek a lámpák, minden jól működött, fényerő is rendben volt. Zsolti fáradhatatlanul adta a géleket, kulacsot, mérte az időket, különbségeket. Ahhoz képest, hogy első 24 órása volt segítőként, jó dolgozott, próbált lelkesíteni, többször szaladt mellettem a frissítőzóna utáni egyenesben, és közben beszélt hozzám, adott pár dolgot, gélt, piskótát. A csapattagok is üzentek, lelkesített a család is, sőt már helyi kis szurkolócsapat is kialakult Zsolti kocsija mellett, ami egyben a csapatsátor is volt ezúttal. Egyik akkucserés megállásnál a kocsi mellett könnyítek éppen, mikor láttam, hogy ez most nem olyan színű, mint kellene, konkrétan rózsaszín, de gondoltam, biztosan a dinnyétől, vagy a gélektől van. Nyomom tovább, kb. éjféltől már olyan szinten belassultam, hogy jött a szokásos elengedéses fázis, és már a csajok is lenyomtak, de ez annyira nem zavart, mert velük mindig jó tekerni, utánuk pedig élmény :-)!

Az egyik szakaszon, egy aszfaltos részt követően az egyik nyári táboros épületben épp egy Jobbikos ”jugendtábor” volt, akiknek addigra véget ért a gyűlés, és beálltak a pálya mellé szurkolni. Zászlókkal a kezükben konkrétan majdnem leüvöltöttek a bringáról, de jólesett nagyon, legalább felébredtem picit. Utána még egy ostorral csattogtató tag is előkerült ugyanitt némi alkoholtartalommal, de éjjel kettő után már ők is elcsendesedtek, mint ahogyan a versenyközpont is a szokásos csendrendeletes időszak miatt. Közben már harmadik vagyok, Bálint visszaelőzött… Újabb megállás hajnali háromkor, akkucsere, kis dolog és megint az a furcsa szín, szólok Zsoltinak, gáz van. Bementem a vizesblokkba, hogy jobban lássam mi „folyik” itt, és konkrétan zavaros rózsaszín volt az eredmény. Megijedtem, mondtam Zsoltinak irány a doki, de ott még csak a nővér volt, orvos 5-től lesz, figyeljem addig mondta, és jöjjek vissza…na szuper, közben agyalok rajta, mitől lehet. Mivel elég kemény volt a már említett karbon nyereg, arra gondoltam, biztosan valami belső sérülés alakult ki, ettől a színeltérés, viszont fájdalom meg nem volt. Nem kockáztattam, lemosakodtam, ittam egy kicsit, befeküdtem a sátorba és mondtam Zsoltinak, hogy ébresszen fel ötkor, megyünk dokihoz.

Előtte azért az utolsó kört még befejeztem, hogy átmenjek a chipkapun, beszéltem még Dénessel is, neki volt-e már ilyen tapasztalata, aztán megálltam, leadtam a chipet, és sajnos életemben először feladni kényszerültem egy versenyt, ami nekem minden évben a legfontosabb, ez pedig a 24H. Doki később sem volt bölcsebb, igyak sokat, figyeljem az ”eredményt” és ha panasz van, menjek urológushoz. Azóta a sok folyadék megtette jótékony hatását, kitisztult a ”rendszer” és rendben vagyok. A végeredményt tekintve 16 órányi tekerés után negyedikként álltam ki 55 körrel, ami kb. 275km-nek felel meg 5km-es körökkel számolva. A végén még Csóka Bálint elém került, de még így is az 5. helyen zártam, ami nem feltétlenül rossz eredmény, de mint mindig, most is nyerni mentünk, ezért mindenképp csalódott vagyok. Viszont legalább működik az egészséges önkontroll, ami meggátolt, hogy túlhajtsam magam egy esetleges belső sérülést kockáztatva! Bár éjjel nem voltam a topon, a köridőket elnézve a dobogó mindenképp meglehetett volna, de a ha mint máskor, most sem számít, így sikerült… Köszönöm mindenkinek, aki segített, Zsoltinak aki ott volt, családnak, csapatnak, akik telefonon is lelkesítettek, és mindenkinek aki hitt bennem! Sajnálom, hogy most csalódást okoztam nekik, nektek, de remélem legközelebb jobban sikerül, és ezt a néhány kezdő hibát is kihagyjuk majd! Jövőre veletek ugyanitt, ez csak természetes!!! KakLac és a Flying Roosters Racing Team