Menü
Bezár

Egy kemény műszak Visegrádon

2014. július 9, 11:16

15. alkalommal rendezték meg idén a Duna Maratont. Jöttek-mentek a hírek, hogy hol lesz a rajt, aztán maradt minden a „régiben” és a tavalyi nyomvonalon mentünk. 30 fok, komoly páratartalom és egy száraz, de nem poros és épp ezért nagyon gyors pálya várt ránk. BP-ről a szokásos trió, Viktor, András és én egy kocsival és 3 bringával érkeztünk, helyszínen kis organizáció és szépen felállt az „alaptábor” a szponzorainkkal. A FOCUS bemutató bringák most kicsit átkerültek a SARIS bringaszállítókra, így minden érdeklődő „in situ” láthatta a különböző tartókat és bringákat. Beszólításkor szépen felálltunk a vonalhoz, aztán FIRE! Megindult a ménes, aztán Visegrád belvárosában megtorpant, ugyanis épp előttünk rutinozott vki az utcán keresztben. Többen felajánlották a segítséget a mezőnyből, de aztán további három tolatásból sikerült végre megoldani a helyzetet… Az eleje hamar elment és már meg is érkezett az M2-es gyorsvonat. Próbáltam tapadni Jocóra, Petire, vagy épp Dénesre, de nemsokára egyedül maradtam. Balázs is felért, innen aztán jött az idén már szokásos adok-kapok közöttünk :). Érdekes módon most lefelé értem utol Balázst, ami azért is volt érdekes, mert ő fullyval ment. Új csapattársunkkal is találkoztam a pályán. Soós Tominak ez volt az idei első maratonja sérülése után, ezért egyelőre a tisztes helytállást célozta meg. Ettől függetlenül az első 50km-en rendesen mászott felfelé! Balázzsal gyűrtük egymást, közben felértünk másokat is, illetve láttunk pár defektet is. Zóka Zoli is így járt, csak neki tovább tartott a szerelés, mint nekem Szilváson :). A második Dobogókő mászást sikeresen teljesítettem a 25%-os szerpentinen, ennek nagyon megörültem, mert tavaly nem sikerült! A frissítő után a lefelében megúsztam, de az aszfaltos hosszú, lapos emelkedőn meglett a ritmus és ezt már nem tudta Balázs átvenni. Innen már csak a középtávosokat kellett kerülgetni, majd lezúzni a Salamon toronyból. Szokásos csiki-csuki az erdőben, 60 feletti tempó a füves réten lefelé, aztán a rámpa után pályabíró lányka sípol, brutálisat fékezek, épp elfordulok a kő mellvéd előtt. Huh, ez meleg volt, aztán macskakövön lecsattogok, még pár km a Duna parton és megérkeztem a célba! 8. lettem M1-ben, 12 percet javítottam a tavalyi időmhöz, (ami akkor a 10. helyre volt elég). Hocsa hozta a formáját és 2. lett épp csak egy kicsivel lemaradva Bogár Gabi mögött! Gratula neki! A következő versenyem a 24H szóló lesz Zánkán, mostantól arra készülök :)! KakLac Galéria

Eredmények
Rövid táv Gyermek Fiú
4. KOSÁNYI Péter ,01:50:11
Rövid táv U15 Fiú
10. ZSEJKI Balázs 01:40:16
Rövid táv Master2 férfi
67. ZSEJKI Ákos 01:57:00
102. NÉMETH Tamás 02:10:53
114. ROSENMAYER András 02:15:31

Közép táv Felnőtt Nő
4. RINGELHANN Fanni 04:05:15
Közép táv Master1 férfi
60. PAP Sándor 04:16:53
122. DR. KOSÁNYI Ervin 05:14:32
Közép táv Master3 férfi
9. PLÁJER Lajos 04:08:05

Hosszú táv Felnőtt férfi
4. SZALAY Péter 04:13:04
6. SÜLE Róbert 04:36:27
8. SOÓS Tamás Gábor 04:42:49
Hosszú táv Master1 férfi
2. HORVÁTH Csaba 04:15:40
8. KAKAS László 04:40:24
37. MAGYAR Viktor 05:56:41
DNF BOROS András DNF
Hosszú táv Master2 férfi
8. BÖHM Lajos 05:11:07
16. PÁLOSI Zoltán 05:33:29
27. VIKKER László 06:48:45