Menü
Bezár

KakLac 24H-s Európa bajnokságra megy 4. rész - Bakony Maraton

2015. május 17, 08:19

4. RÉSZ A RÁHANGOLÓDÁS 2

Célegyenesbe fordult a 24H EB felkészülés. A versenynaptárat nézegetve azt gondoltam, hogy a Bakony Maraton még beleférhet és ezzel István az edzőm is egyetértett. Megbeszéltük, hogy 150-155-ös pulzus fölé nem kergetem magam, hanem szépen egyenletesen tekerem le, ezzel is gyakorolva az erőbeosztást. Mivel elég sok dolgot hoztak nekem a srácok Sopronból, külön kocsival mentem. A tartalék bringával (köszi Radwelt) és a csapatsátorral, no meg a saját bringámmal elég jól telepakoltam a Matizt visszafelé :). A csapatból elég sokan voltunk, így a szokásos csapatfotó sem maradhatott el. András nem jött, ezért az ő középtávos nevezését átíratva bejelentkeztem én is a kupasorozatba. Az előző heti Vértes maraton és az M2 kategóriára váltás miatt már nem voltam a beszólítási listán (hiába nyertem itt tavaly M1-ben :)), így beálltam szépen a karámba. Kicsit még dumáltunk a rajt előtt, aztán FIRE! Ádám beindította a rajtautomatikát és már meg is lódult az eleje, majdnem én is rutinból, de aztán rátapadtam a pulzusszámra és figyeltem végig. Zozi és Konci szegődött még mellém. Mondtam nekik, hogy én saját tempót megyek, ha akarnak, csatlakozzanak, megyek elöl. Zozi a Kőris mászás feléig bírta, Konci meg elment előre, de aztán benézett egy kanyart és újra összeértünk, innen együtt nyomattuk tovább. Kőrisről lefelé szépen megoldottuk a köves részt és már az aszfalton tempóztunk. Közben folyamatosan előztünk. A Cuha patak átkeléseknél mondtam Koncinak, hogy ésszel, mert az utolsó kettőnél a hideg víz miatt nagyon lehűl a kerekekben a levegő és emiatt könnyen fel lehet ütni. Ovisok üvöltenek minden átkelésnél szinte, na így kell szurkolni! Megint kijövünk az aszfaltra, minden OK, vagy mégsem? Konci csak beszedett hátul egy felütést. Kis fahíd után megállunk, szerelünk. Gyors pisi, aztán patront töltök és segítek fújni. Kb 5 perc, megyünk tovább. Újabb mászás, majd egy sárosabb lefelé (kb az egyetlen…) és itt Konci hirtelen eltűnik. Nézek hátra, de már nem látom, akkor ennyi volt, úgy tűnik, egyedül megyek tovább. Végén kiderült, hogy vki keresztbe feküdt Konci előtt és ezért kellett megállnia… Még mindig előzök, itt már a középtávot is…frissítőknél megállok tankolni, mintaszerűen hidratálok. Jön a vége! Utolsó 10 km. Látok egy balra nyilat, bemegyek, de vhogy nem jó a dolog, pár perc és jönnek is szembe 3-an Zóka Zoliék. Szuper, ők is eltévedtek. Vissza a jelig, onnan tovább emlékezetből és újra jó helyre kerültünk. Hajagnál már újra csak a hosszúsokat látom magam előtt, füves rét OK, durva mászások szintén, kitekerek mindent. Zoli még jön velem, na akkor versenyezzünk kicsit. A murvás lefelé utolsó kis púpját még erőből megnyomom, Zoli leakad, előttem Vock Balázs, hoppá! Belelépek a wattokba és pár kanyar után már meg is fogtam, nem tud jönni velem, innen már csak a cél jön! Beérek, Ádám nem tudja hol, mert sokan eltévedtek, így csak később lesz lista… Utólag kiderült, hogy Marciék kivételével (ők a motoros után mentek), szinte mindenki elment a balos nyílnál a hosszú távon, így most szeretném megköszönni annak a vicces turistának, hogy átforgatta nyilat… A hivatalos listán 4. lettem M2-ben a szokásos srácok után (Józsi, Dini…) 20 perccel. Illetve nem is, mert most Pósfalvi Tomi is dobogós lett, mivel Vas Peti a Cuhánál defektelt és kiállt. Ahhoz képest, hogy csak az utolsó 10km-en versenyeztem igazán, egész jó ez, de most nem ez a fontos, hanem a 24H EB! A többiek érmeket is hoztak, Mikinek középtávon rendesen elsült a lába, megnyerte, de a gyerkőcök voltak a legjobbak! Gratulálok nekik! Szilváson már én is beszállok a játékba! :) Hajrá! KakLac

Galéria
Eredmények
Rövid táv U15 Fiú
1. Kosányi Péter 01:35:46
Rövid táv U17 Fiú
3. Zsejki Balázs 01:28:26
Rövid táv Master 1 Férfi
37. Ivancsics Gábor 01:40:16
Rövid táv Master2 férfi
11. Horváth Pál 01:29:43
12. Horváth Tamás 01:30:31
28. Zsejki Ákos 01:55:16
31. Németh Tamás 02:00:12

Közép táv Felnőtt Nő
3. Ringelhann Fanni 03:45:42
Közép táv Master1 férfi
1. Motován Miklós 02:59:29
23. Dr. Kosányi Ervin 04:01:44
Közép táv Master2 férfi
7. Lakatos Péter 03:33:04
31. Rosenmayer András 05:57:19
Közép táv Master2 nő
2. Skerletz Imola 05:35:03
Közép táv Master3 férfi
7. Plájer Lajos 03:51:43
9. Démi József 04:09:42

Hosszú táv Felnőtt férfi
6. Süle Róbert 05:00:08
Hosszú táv Master1 férfi
10. Kondor Gábor 05:27:19
Hosszú táv Master2 férfi
4. Kakas László 04:46:37
10. Pálosi Zoltán 05:23:28
11. Dávid Tamás 05:26:18