Maraton Master Európa Bajnokság

84km cross country avagy Master EB 2011. Nem akartam, mégis elmentem még egyszer Graz-ba a master EB-re. Két évvel ezelőtt már jártam ezen a pályán, akkor megfogalmazódott bennem, hogy nagyon kinyírtak ezek a hegyek, majd egyszer revansot veszek, de aztán győzött a józan ész és letettem az ötletről. Aztán idén nyár elején már elkezdett birizgálni, hogy mégis, és persze megint az elvetemültebb énem győzött, utolsó pillanatban mégis beneveztem. A rajt vasárnap nagyon korán volt, ezért Graz viszonylagos közelsége ellenére már szombaton célszerű volt a közelben megaludni. Találtam neten egy szállodát, ami odaérve nem kis megrázkódtatást okozott, mivel egy rosszabb munkásszálló is normálisabb, mint amilyen ez volt. Némi uátnajárással kerestem egy magánszállást, ami közelebb is volt, így aztán a rajcsomag felvétele után némileg nyugodtabban lehetett a tésztát megenni néhány sütemény kíséretében. Este mindent kikészítettem, amire reggel szükségem lesz, gélek és izo a kulacsokban, pár kulacs a fagyasztóba az előre láthatóan iszonyat meleg miatt. Reggel 5-kor ébresztő, persze megint a szokásos éjszakai menetrend, talán ha 20 percet bóbiskolok… megőrülök ettől újabban, hogy nem tudok verseny előtt aludni. Felkelek, próbálok enni, mondanom sem kell, rémálom minden falat hajnalok hajnalán, magamba tömök egy fél kiflit, egy gerezd szilvás pitét és egy banánt. Még egy kis fetrengés az ágyon, most bezzeg simán ragad le a szemem, de aztán fél 7 körül irány az autó. Gergő összeszereli a bringát, ellenőrző körök, úgy tűnik, minden rendben, így 7-kor bringával indulok a versenyre. 10 perc alatt ott is vagyok, melegítgetés, a 28 %-os emelkedő szemrevételezése többször is, persze csak alulról, versenytársakkal összekacsintás, s egyre nagyobb izgalom. Úgy tűnik, az eddigiekkel ellentétben idén igen népes és erős mezőny gyűlt össze a néniknél is, így aztán lesz harc rendesen. 8-kor eldördül a startpisztoly, s meglódul a mezőny. Majdnem 1 km-t viszonylag “normális” tempóban együtt megyünk, aztán az 1 km-re lévő 28 %-os emelkedő előtt hirtelen mindenki megindul. Felküzdöm magam hősiesen, igaz a bitumen tetején már odavagyok. Innen még magasabbra mászunk, a rét szélén végig szurkolnak, Gergő is itt kiabál, elhaladok mellette, s közlöm “asszem én mindjárt jövök visszafelé”. Na, szegény, 15 perce kezdődött a verseny, s máris megkapta a szokásos negatívadagot tőlem. Persze eszem ágámban sincs visszafordulni….azaz, majdnem, de hirtelen bevillan, hogy akkor mire volt jó idáig eljönni, más idejét is rabolni, reggelizni, korán kelni….mire idáig érek a felsorolásban, már az erdőben vagyunk, s arra kell figyelni, melyik nyomsávon menjek, s mennyire küzd előttem ez a svéd lány, Anna Parsson akit már Szlovéniából ismerek…sőt ott van az olasz lány is, -Samira Todone- aki ott nyert. Kezdenek ismerőssé válni bizonyos részek, aztán már Itt is az első frankó gyökeres lejtő, majd pedig jön egy kis sóder. A következő kanyarban egy versenyző integet, lassítsunk, és sajnos egy nagyon vérző bácsi fekszik az út mellett. Akaratlanul is lassítok kicsit, persze nem sokáig, mert a svéd lányt leelőztem, viszont nagyon küzd mögöttem, s nem akarom feladni a harcot már az elején. Megpillantok még egy lányt, jön egy emelkedő, simán eltekerek mellette, ez ad egy kis önbizalmat, még bele is gyorsítok, aztán mire felérek az emelkedőn, már nem látom magam mögött. Megint egy kis gyökeres szekció, itt egyet elbénázok, s hirtelen egy szlován lány elmegy mellettem, mire leérek s jön a városi rész, már bőven előttem jár. Bevillan, hogy itt elég sokat kell majd síkon és betonon tekerni, persze szélárnyék egy szál se, próbálom utolérni a szlovén lányt, de elég tempósan megy, sőt a svéd lány is közelít. Szerencsére jön egy kis emelkedős rész, itt utolérem a szlovén lányt, elmegyek mellette, virul a fejem…persze csak addig, amíg rá nem jövök, hogy én lettem a szélárnyék a hátralévő síkra….ígyjárás, megyek, mint a hülye, ő bezzeg nem az, szépen tapad, így érünk az első frissítőre, szerzek egy vizet és egy kis banánt, aztán békésen tapadunk tovább együtt…persze én elől. A svéd lány közben lemaradt, nem is látom később, csak a célban, a szlovén lánnyal egészen sokáig megyün együtt, a bitumenen felfelé megpróbálok kicsit meglépni, s láss csodát eltávolodok…majd erdei úton folytatódik a mászás, aztán egyszer csak szemből jön egy fiú, s magyarázza, hogy erre nincs tovább. Hátra arc, 4-5 perc múlva visszaérünk egy fura Y kereszteződéshez, ahol van irányító tábla, ami jobbra mutat..ezt értettük mi félre, ugyanis nem a két erdei út közül kellett jobbra menni, hanem a jobbra lévőtől bevágni a réten jobbra.

Fel a réten, majd egy jó kis gyökeres mászás, közben magam előtt megpillantok két női alakot, az egyik a szlovén lány, előtte pedig, ha jól látom Gisella Makowski, aki már győztes is volt ezen a távon. A gyökeres teteje után egy vadabb lefelé, itt a két lány eltűnik a szemem elől,s egyszerűen nem tudom őket megpillantani többé. Ennek örömére még bénázok is lefelé, egyszer leszállok, tolom pár métert, majd ez néhányszor még megismétlődik az itt következő lefelében, ami néha elég hajmeresztően meredek és csúszik, vagy olyan köves és gyökeres, hogy rájövök, mégsem tudok bringázni. Mászás letudva, nem is volt olyan vészes, ráadásul közben összeérünk a később rajtoló maraton mezőnnyel, s végre társaság is akad, egy lánykával tekerünk együtt kicsit, majd jönnek a pasik is, ki elteker mellettem, kit én hagyok le, úgy tűnik az itthon megszokott “udvarlósvicceskedősnyomulóscukibácsik” mindenütt ott vannak, jókat szórakozok. Egy kis száguldás lefelé, kezdődik a betonos mászás, ott a frissítő, vizet szeretnék, de nagyon, meglátom Gergőt, kulacsokat kidobálom, jegesek be, vizet követelek, szegény Gergő azt sem tudja hova nyúljon, betol egy banánt a zsebembe, én tekerek is tovább, a frissítőn felhajtok egy pohár vizet. Itt sajnos elválik egymástól a klasszik maraton és a master mezőny, totál magányosan indulok felfelé a betonon, közben megeszem a zsebemből kihalászott banán felét, többet nem tudok, de a maradékot olyan nehéznek találom, hogy a másik felétől szívszakadva megválok. Közben a beton köves útra vált, nem túl ideális helyen lettem magányos harcos, de hát ez van, jön az az emberfejnagyságú kövekkel tarkított felfelé, ahol két éve majdnem sírva fakadtam, s meg. Emberemlékezet óta tekerek egyedül felfelé nem túl nagy sebességgel, amikor félszemmel hátranézek, s megpillantom a férfi mezőny elejét, azaz a két első csávót, akik fénysebességgel száguldanak el mellettem szorosan egymás mögött, majd vagy 10 percig sehol senki megint, utána pedig szépen lassan jönnek a többiek is. Közben kiérünk egy rövid betonos részre, ahol motoros csávó áll az út szélén, s valami rejtélyes oknál fogva egy félliteres kólát nyújt felém, közben magyarázza, hogy erre szükségem lesz, mert valami durva mászás jön. Nekem mondod öcsém, már eddig is majd meggebedtem, de hálásan iszok a kólából, ő próbálja rámtukmálni az egészet, vigyem el a zsebemben, de nekem ekkor már éppen elég a saját testemet cipelni, így otthagyom a maradékot. Tekerek tovább, s azon gondolkodom, hogy elég rosszul festhetek, ha ez a szegény a saját kóláját is megitatta velem, de nincs sok időm ezen töprengeni, mert olyan lesz megint az út, hogy alig tudok néha felevickélni.

Némi sík, persze csak annyira, hogy tekerni azért kelljen. Megérkezünk a legmagasabb pontra vezető betonos útra, enyhén be vagyok lassulva, mire kétszer elhaladok a felvonó alatt, már végiggondolom, hogy a mini szerszámkészleten melyik szerszám lenne a legalkalmasabb az ereim felvágására, de aztán jön a terepes rész, s már kanyarodunk is a csúcs felé. Felküzdöm magam a tetejére lelkes szurkolók és kevésbé lelkes tehenek között, magamhoz veszek mindenféle földi jót, vizet, kólát, izót és RedBullt, majd a zsebembe tömöm a kólás kulacsot, s lerázkódok a sziklákon. Sajnos túl nehéz a kulacs, iszok még belőle aztán fájó szívvel kirakom. Végtelennek tűnő dh, néha leszállok, néha bringán abszolválom, betonos száguldás, aztán még a két végére beiktatott genyó mászás, ebből az egyik kizárólag kézben tartott birngával abszolválható, de úgyis nehezen, majd a végső lejtő. Itt még egy igen szövevényesnek látszó gyökérhalmaz, én olyan fáradtan remegő kézzel érkezem, hogy jobbnak látom letolni, majd visszapattanok, s a célig meg sem állok, két kanyar, közben már hallom, hogy a szpíker a nevemet mondja, s 3. helyet a kategóriámban??? Nem merem elhinni, de kis idő múlva jön a svéd lány, aki szintén a kategóriámban versenyzett, s őt negyedikként említik. Hát sírok-nevetek, szóval nagyon örülök, és iszok egy korsó sört a frissítőn :-) Ezután gyors fürdés, a nagy melegben igen jól esik, aztán a jól megérdemelt ejtőzés az eredményhirdetésig.