Nagykovácsi, ahol a víz az úr!

Az eső a versenyt megelőzően és utána is, néha özönvíz szerűen hullott a környékre. Az eredetileg kiírt 29-, 60- és 86 kilométeres távok közül a két hosszabbat az abszolút járhatatlan szakaszok kiiktatásával valamelyest csökkentették, de így is rengetegen már a verseny első harmadában feladni kényszerültek a küzdelmet. A rajt elött a helyi plébános szólt pár szót az indulókhoz (ekkor már nekem is gyanús lett a dolog, lehet, hogy tudhatott valamit), majd Magyar Bajnokság lévén a Himnusz is felcsendült.

Kakas László „Kerékpártoló Országos Bajnokság” és azt hiszem, mindent elmondtam. Szombaton rajtszám átvételkor hömpölygő víz hullámzott a Budakeszi-Nagykovácsi úton (ugyanez vasárnap visszafelé is igaz volt), sok kérdés nem volt gumiválasztás szempontjából. A nagy kérdés inkább az volt, hogy érdemes-e egyáltalán elindulni. A csapat soproni fele azt hiszem jól is döntött, komplett hajtáslánc cseréktől menekültek meg. Nevezés után kellemes meglepetés ért, mivel a csapatnak és szponzorunknak köszönhetően megkaptam új full-extrás SH+ bukómat, illetve Lajos elhozta szuperkönnyű cipőjét is, amit nagynak talált, de szerencsére nekem épp jó lett. A sárban inkább a régi cipőmmel mentem, így nem tudtam élesben kipróbálni, de azért nagyon köszönöm Lajosnak. Igyekszem jó eredményekkel meghálálni! Szállás felé igyekezve Budaörsön még benyomtunk egy pizzát, közben némi taktikai megbeszélés, esélylatolgatás és mindenki aludni tért. Vasárnap szemerkélő eső, helyzet változatlan, illetve mégsem, mert életemben először beszólítottak. Nem is értem miért?! Be is álltam rögtön a „nagyok mögé”, bár elég családias volt a hangulat, sokan visszaléptek még verseny előtt. Miután megáldotta a helyi plébános a „harcba indulókat” jött a FIRE! és indult a dagonya. Volt egy hosszú, egyenes, alattomosan emelkedő füves domboldal. Na ez volt az, ami nem kellett volna. Még az 1,5-ös sárgumisok is beragadtak. Makacs egy sár volt, sokan itt adták fel. Az első kör tulajdonképpen tömény szenvedés mindenkinek. Lajossal is találkoztam, aki épp 3. (!) defektjét szerelte, majd miután teljes elszántsággal megint leelőzött, a Nagy Kopaszra vezető emelkedőn megkapta a 4.-et is egy hangos szusszanás kíséretében. Neki ott ért véget. Beértem a starthoz és megkezdtem a második körömet. Ez már jól ment, még jó erőben éreztem magam. 4 hoszútávost megelőztem, az ötödiket meg utolértem, de a végén elment, ráadásul merev villával lefelé, úgyhogy rá kellett jönnöm, még mindig lassú vagyok lefelé össztelós létemre. Mentségemre legyen szólva még fel-fel villan néha a „szilvásváradi kavicsok képe” úgy 1-2 cm-ről, ezért inkább biztonsági lefeléket mentem a sáros részeken. Ez egy nagyon jó kis pálya lett volna szárazon, de hiába, ha „a víz az Úr”!