• aug : 30 : 2016 - V. MTB verseny
  • aug : 7 : 2016 - Bükk maraton
  • júl : 16 : 2016 - XCO Magyar Bajnokság – Csömör
  • júl : 3 : 2016 - Duna maraton
  • jún : 11 : 2016 - Crosskovácsi maraton

Múlt hét vasárnap, augusztus 18-án a Nyugat Maraton Kupa 2. fordulóján vettünk részt. A Focus Team Hungary-t Robival ketten képviseltük Herenden. Mivel az első, zirci fordulón nem tudtunk részt venni, kíváncsian vártuk mit nyújt majd az új versenysorozat, ami egyébként számunkra kedvező módon nem az ország másik végében kerül megrendezésre. Reggel kicsivel több, mint egy óra alatt oda is értünk és sajnálattal vettem tudomásul, hogy ismét hőségben kell túlélni egy versenyt. Öröm az ürömben, hogy idén először rövid távon indulhattam, így csak nagyjából 2 órát töltöttem a pályán, az általam (főleg idén) nem annyira kedvelt időjárási körülmények között. Robi a hosszú távon fél órával előttem indult, így őt odakísértem a rajtoláshoz, majd kisebb melegítés után én is felvettem a startpozíciót. Miután mi is elindultunk a 42 km-es távon, éreztem, hogy elszoktam a rövid távos életérzéstől és igen nehezen tudtam alkalmazkodni a tempóhoz. Közép távon mindig figyelek, hogy ne essek túlzásba az elején, itt viszont erről a stratégiáról gyorsan váltanom kellett arra, amikor nyomom ahogy csak bírom, aztán remélem minél később fáradok el. Az első szakasz egy klasszikus hosszú aszfaltos emelkedő volt, azonban javarészt a tűző napon haladtunk. Előttem egyedül Panyi Gabit láttam a lányok közül, akit nem igazán tudtam utolérni, majd egy idő után el is tűnt. Egy kanyart követően azonban valahogy ismét mögé kerültem és egy darabig együtt mentünk. Kisvártatva elérkeztünk az első hosszabb lejtőig, ami a Bakonyban már megszokott kanyargós, gyors, sóderes utat jelentette. Úgy gondoltam, itt van a nagy alkalom, amikor bele kell húzni, hogy a többiek, akik női kategóriában versenyeznek, ne érjenek minket utol. Ez az akció úgy sült el, hogy Gabi is lemaradt és néhány férfit is megelőztem. Utóbbiak rendszerint az emelkedőkön visszaelőztek, viszont lányokkal innentől nem találkoztam. A pálya összességében könnyű volt, viszont két emlékezetes rész volt számomra: egyik a Bakonyerdő Maraton utolsó szűk és általam kedvelt lejtője, amit jelen esetben emelkedőként iktattak be a pálya kitalálói és az azonosság akkor tudatosult csak bennem, mikor az út közepén a talajba épülve elhelyezkedő gumiabroncsot kikerültem. A másik meghatározó rész az volt, mikor hosszú percekig egy mezőn tekertünk a fűben felfelé tűző napon és eleinte csak abból következtettem a helyzet súlyosságára, hogy valószínűsíthetően nagyon sokkal előttem lévő embereket is láttam egyre koordinálatlanabb mozgással szenvedni, sőt tolták is a bringát, holott első ránézésre nem tűnt túl meredeknek ez a bizonyos mező. Nem sok időbe telt, míg mindent megértettem és elkezdtem leváltogatni, majd pedig elgondolkodni, hogy leszálljak-e és toljam, vagy feküdjek le a fűbe, aztán majd továbbmegyek, esetleg próbáljam meg átvészelni ezt a perzselő hőséggel kiegészített részt. Végül az tartotta bennem a lelket, hogy láthatóan egy fás rész felé vitt az utunk, így egy esetleges szénné égés után is pihenhetek kicsit az árnyékban. Miután beigazolódtak a várakozásaim, úgy döntöttem, hogy valahogy most már átvészelem a végéig és próbáltam minél visszafogottabban, de a mögöttem tartózkodókra ügyelve vánszorogni. Herendre érve elég hosszúnak tűnt a településen való cikázás, de sikeresen beértem első helyen a nők között. Örömömben megittam pár liter folyadékot, majd pedig hallottam nem sokkal később a hírt, hogy Robi az egyik frissítőnél 2. helyen halad kicsivel több, mint 1 perces hátránnyal. Elkezdtem izgulni, hogy be tudja-e hozni azt az 1 percet, de a 2. hely is elégedettségre adhatott volna okot. Telt-múlt az idő, majd Robi megjelent kerékpárján, azonban nem abból az irányból ahonnan kellett volna. Kiderült, hogy eltévedt, sőt az említett frissítőállomás (ahol nem sokkal előtte 2. helyen haladt) olyan jól beolvadt környezetébe, hogy nem vette észre és üres kulaccsal kénytelen volt a legrövidebb és biztos utat választania. Sajnáltam, hogy így alakult, utána mások is panaszkodtak a jelölésre kisebb-nagyobb eltévedéseket követően. Szerencsére a rövid távon nem tapasztaltam ebből semmit. Pozitívan érintett a verseny után, hogy gondoltak a vegetáriánusokra is, hiszen lehetett a gulyás mellett zöldségropogóst is választani. Összességében elégedett voltam a versennyel, egyedül a toi-toi wc-s megoldást nem kedvelem, de tetszett, hogy a versenyközpont a település látványosabb részén volt, így lehetett nézelődni, különböző vendéglátó egységekbe beülni. Ott leszünk a 3. fordulón is!

Fanni

Eredmények
Rövid táv Felnőtt Nő
1. Ringelhann Fanni 01:58:34

Comments are closed.

Video

V. MTB verseny

Posted on aug - 30 - 2016

Hozzászólások kikapcsolva

Bükk maraton

Posted on aug - 7 - 2016

Hozzászólások kikapcsolva

XCO Magyar Bajnokság –...

Posted on júl - 16 - 2016

Hozzászólások kikapcsolva

Duna maraton

Posted on júl - 3 - 2016

Hozzászólások kikapcsolva

Crosskovácsi maraton

Posted on jún - 11 - 2016

Hozzászólások kikapcsolva

10 órányi izommemória a...

Posted on szept - 13 - 2014

Hozzászólások kikapcsolva

XCO Magyar Bajnokság

Posted on júl - 23 - 2008

Hozzászólások kikapcsolva

III. Nyílt MTB Verseny...

Posted on aug - 16 - 2014

Hozzászólások kikapcsolva

HUNGARORINGEN jártunk…

Posted on júl - 19 - 2014

Hozzászólások kikapcsolva

Kettős KTM siker a...

Posted on júl - 29 - 2012

Hozzászólások kikapcsolva

TÁMOGATÓINK