Pannon Maraton I. futam

A soproni futammal kezdetét vette a 2008-as Maraton Kupasorozat is. A nem túl hosszú- és baráti szintkülönbségű távok remek alkalmat adtak a mostantól nyolc egymást követő hétvége versenyeire való felkészülésben. 22 versenyzőnk a rajtnál, 10 a dobogón. Nem rossz. Simon Emese beszámolója: Reggel kicsit megijedtünk, látván, hogy Németh Lajos most sem találta el… már ami az időjárási helyzetet illeti. Elég nagy és közepesen sötét felhők tornyosultak, a hőmérséklet pedig messze elmaradt a kánikulától. Na nem baj, mindenképpen menni kell, úgyhogy nem aggódtunk feleslegesen. Mivel azonban a nagy esők a nap folyamán elkerülték a soproni hegyeket, ezért aztán kifejezetten jó volt ez a hűvösebb idő (már a kánikulához képest hűvösebb). Olyan igazi versenyzős. Kivételesen időben sikerült megérkezni a versenyközpontba, átöltözés, bemelegítés, kis evés-ivás, és már el is jött a start ideje… A pályát ismertem, egyrészt tavalyról, másrészt néha-néha betévedünk a soproni erdőkbe is bicajozni:) A kedvenceim közé tartozik (bár most végiggondolva nem nagyon tudok olyan maraton pályát mondani, ami ne tartozna a kedvenceim közé:)), kemény mászásokkal, gyors lefelékkel, ismerős tájakkal. Izgalmasan alakult számomra a verseny. Kevesen voltunk, de azért természetesen odafigyeltem a lányokra, tudtam, hogy Gabi jó formában van, és Hédi, Ági is beleszólhat bármikor a küzdelembe. Rajt után élre álltam, és próbáltam menni ahogy tudtam. A Muckra felvezető aszfalton beálltam egy 5-6 fős fiú bolyba, de lassan mentek, így előre mentem, gondoltam, nem fogok beállni csak azért, hogy pihenjek, ha tudok gyorsabb tempót is menni. Nem tartalékoltam, érzetem, hogy van bennem erő. Persze a fiúk kaptak az alkalmon, és jöttek velem. Na szép! Gabi viszont tudott vonatozni, így szépen feljött rám az emelkedőn. Utol is ért miután ráfordultunk terepre, így egy darabig együtt mentünk. Végül leakadt egy hosszabb mászáson, és onnantól egyedül mentem, csak az erőbeosztásra kellett figyelnem. Meg a hidratálásra. Illetve ez utóbbira csak egy darabig, mert a táv második felére megoldották, hogy az ivásra ne kelljen külön energiát pazarolnom…:) A rajt-cél területen lévő frissítő állomáson kellett volna megkapnom az előre bekészített két kulacsomat, amit egy kis szervezési malőr miatt nem sikerült beadni. Persze jó kislányhoz illően előtte kidobtam a meglévő két kulacsomat, így víz nélkül mentem tovább. Nem hibáztatok senkit, számomra is tanulságos eset volt, legközelebb jobban oda kell figyelnem erre a dologra. Persze lehet, hogy azért ment ilyen jól a vége, mert nem volt plusz súlyom, már ami a kulacsokat illeti:). Tény, hogy elég sokat ittam a táv első felében, így aztán nem történ katasztrófa. Persze az is sokat jelentett, hogy kétszer is lenyúltam versenytársaimat:) „Hello, hello!! Van egy korty fölösleges vized?? Beleihatok??” „Persze, tessék” „Kösziiii!!!” Na ezek az alkalmak életet mentettek, úgyhogy ezúton is köszönöm annak a lánynak és fiúnak (sajnos a nevüket nem tudom), akik kisegítettek. Amúgy egyáltalán nem érzetem magamat fáradtnak a végére, frissen mentem fel még az utolsó emelkedőn is. Olyan igazán jó érzés kapott el a táv vége felétől, amikor tudod, hogy ez már biztosan meglesz. Szóval szuper kis verseny volt, olyan, amire mindig is szívesen fogok emlékezni. Szervezés, hangulat, pályajelölés, kaja: max pont. Sajnálnám, ha nem lenne jövőre Sopron Maraton.

Lakatos Péter beszámolója: Az első maraton... új év, új remények, új kategória (master1), új csapat. Lássuk... Szép idő reggel. Úgy látszik nagy eső nem lesz, a pici meg kimondottan jól esik a tekeréshez. A bemelegítést rendben megcsináltuk Frici és Pálosi cimborákkal egy kis taktikai megbeszélés mellett, nincs más hátra, mint jól menni. A rajt jól sikerült, az elénk beszólított lányok beragadásából sikerült előnyhöz jutni , így az első emelkedőt kb. 5. helyen másztam meg. A mucki felfelét jó ütemben hozza az összeállt társaság, de hozzánk csapódik egy kategória társ is. A határsávon kicsit tétováznak ezért vezetem a bojt, amit sikerül leszakítani (később kiderült, eldefektelt a kolléga ). A következő emelkedőn is minden rendben, csak egy hozott be. Most jön a kedvencem. Lehúzunk a szép széles nyomsávon , ez az igazi élmény. Az utolsó nagy emelkedő előtt meglepetés... igazi frissítőállomás valódi választékkal: banán, sportszelet, cerbona , víz... tiszta Ausztria (osztrák határ 20 méterre ). Sok idő nincs pihenni, irány a hegy, melyen jó ütemben sikerül feljutni, még az edzésen gyakorolt lendületek is mennek a rövidebb emelkedőkön! Muck-tól már csak rövidebb emelkedőket kell hozni, illetve lejutni a határsáv kimosott köves részén. A kulacsot Nejem jókor adja, már kezdtem meginni az összes italom. Vasutsor- Fehér út- Ágfalvi gerinc, még mindíg egész jól tartom magam, sőt az egyik hosszútávos menővel be tudok jönni a Hajnal térig! Itt elmegy, de nem is nagy baj, mert ez a tempó nekem erős. Innen aszfalton szépen felmászunk egy fiatal kollégával, se előttünk, se mögöttünk senki sem fenyeget. Igazi öröm a célban: II. hely ! Szép nap ez a mai ! Kakas Laci beszámolója: Kellemes hétvége szerveződött az esemény köré, mivel öcsémet is meglátogathattam a maraton kapcsán. Épp belefutottunk néhány erdész egyetemi buliba, mely jól mutatja, még mindig milyen erősek ezek a tradíciók Sopronban. Szombaton érkeztem meg a boltba Csabához, majd kaja után délután tartottunk egy kis pályabejárást. Mivel hazai pálya volt Csaba ment elöl én meg próbáltam követni. Másnap ez igen hasznosnak bizonyult, főleg a második körön, mivel azt jártuk be együtt. Sokan voltunk a KTM- ERSTE LEASING csapatából, ahogyan ezt az eredménylista is mutatja, szinte háziverseny hangulat volt. A pálya kiváló, nagyon tetszett. Lefelé megint próbára tettem a Prowlert, de hibátlanul működött minden (Vmax:62 km/h a durva kövesen lefelé). Sokáig mentem együtt a szintén KTM-es Várallyai Lacival illetve a Meridás különítménnyel, viszonylag jó tempóban, oda-vissza váltottuk egymást attól függően, kinek mi feküdt jobban. Az idő is kegyes volt, kellemes 20 fokban kis széllel, néha szemerkélő esőben tekertünk. Összességében egy ötnapos betegség után egy héttel egész jól bírtam, a végén még arra is maradt idő, hogy egy sprintbefutót nyomjak. Hosszútávos versenytársam beért a cél előtti aszfaltos emelkedő aljában, nem akartam lemaradni, ezért mentem utána, majd kicsit korán „robbantottam” és a domb tetején megint beért. Utolsó leheletként a hátralévő 100 m-en lehajráztam, így sikerült megtartani addigi helyezésemet! Jövő héten Szivásvárad jön, ahol a soproni hosszútáv kb. a középtávnak felel meg!