Menü
Bezár

Parenzana Maraton - Porec

2007. október 1, 15:02
Prenzana Maraton - Porec, Horvátország

Mediterrán dagonya.
A Parenzana Maraton általában jó kis buli szokott lenni. Hangsúlyozom, hogy általában, mert a tavalyi ragyogó idő után idén a 2004-eshez hasonló késő ősz fogadott minket.
Három nap, három verseny. Az első két napot - ahol 30 km-es távokat kell teljesíteni - összesítve értékelik, a harmadik szakasz pedig önálló verseny. A hullámokban érkező özönvízszerű eső és a bokáig érő sár csak a harmadik napon állított meg minket, az első két szakaszt ha küzdelmesen is de teljesítettük.



Rokonok és ismerősök szerint Horvátországban nem létezik rossz idő. Ez biztosan igaz, kivéve szept. 27-28-29-30-át. Na azért ne sajnáltassuk magunkat, özönvízszerűen csak 2 napig esett. Ez viszont elég volt ahhoz, hogy vörös sártengerré változzon a környék.
Csütörtökön ez még nem is zavart annyira, csak pénteken, mikor szembesültünk vele, hogy a tenger a rajt-cél területre költözött. Hocsa kereste az ideális nyomvonalat, de nem találta, nekem meg úgyis mindegy volt. Én a többiekkel inkább a csigákat mentettem. Nekünk volt igazunk, délután ugyanis közölték velünk, hogy a rajtot áthelyezték 1 km-rel arrébb, csak azt nem mondták, (vagy legalábbis nekünk érthető nyelven nem) hogy hová. Így hát mentünk a tömeg után, és jó 20 perces bolyongás után megtaláltuk a rajt helynek nevezett semmit. Még ez sem volt elég, újabb társasjáték következett. Jobbról balra, majd balról jobbra terelgették a kerékpárosokat, míg végül megállapodtak egy számunkra láthatatlan rajtvonalban.
Aztán egyszercsak elindult a tömeg, mindenféle jel nélkül. Ez már a rajt lenne?-kérdezgettük egymástól. Az volt .Ezek után én is meglepődtem, hogy a verseny jó volt, önmagamhoz képest jól ment a tekerés. Szint nem volt sok , de sár és kő annál több. Ez a biciklin is meglátszott, csak két órás sorbanállás árán lehetett újra a bringákra ismerni, ennyit vártunk a mosónál. Itt szépen ránk is esteledett. Visszafelé Jokóval még eltévednünk is sikerült, csakhogy megkoronázzuk vele a napot. Hocsa már éppen keresésünkre indult, mikor a szállodához értünk.
A sarat magunkról eltávolítani szintén nem volt egyszerű mutatvány. Ez valami igen érdekes talaj fajta. Eldugult tőle a mosdó, a tusoló és a wc is. Szerencsére a vacsora rendbe tette a dolgokat, jó magyar módjára végigettük a repertoárt, biztos, ami biztos. Ki tudja mit hoz a második verseny nap?!



Szombat a bringák átvizsgálásával kezdődött, ez nálam azt jelentette, hogy néztem, amíg Hocsa szerelt. Észrevettem, hogy a külsőm az előző napi köves terepen kiszakadt. Gyors csere.
Ez a nap jobban indult, mint az előző, de csak a csatornáig (ami előtte nap öntött ki). Ott rutintalanul a sár helyett, a saras füvet választottam, ahol a váltóm tele lett ezzel a trutyival, és beállt. Jobb híján a kulacsban levő izotóniás itallal próbáltam meg használhatóvá tenni a gépet. Nagyjából sikerült, de a lendület megtört. Ezután a technika már nem úgy működött, ahogyan kellett volna, a cél előtt már úgy zakatolt, mint egy traktor. De beértem a célba, ez volt a lényeg! A többiek ennél szerencsére jobban szerepeltek. Csak egy dologban előztem meg őket, elsőként tudtam biztosan, hogy kihagyom a másnapi versenyt. Nem bántam meg.
A harmadik versenynapon Tour hangulatot varázsoltunk a legkeményebb emelkedőnél, ahol a csigák helyett a bajba jutott versenyzőket segítettük. Jól jöhetett a segítségünk, mert annyira hálás volt az egyik versenyző, hogy még a versenyen kincsnek számító géljét is nekünk adta volna viszonzásul. Természetesen nem fogadtuk el, de mi is meghatódtunk.
A poreci kirándulás összességében jó volt és tanulságos. Hocsa hozta a formáját, gratulálunk neki. A gyerekeim közben itthon megalakították a KTM FUN CLUBOT. Most, hogy láttam Heinzi lábát (az első nap győztese, többszörös osztrák bajnok)), erős kondicionáló edzésbe kezdtem. Reszkessetek!
Gabesz




Eredmények:

Sport felnőtt (1. & 2. szakasz)
1. Christian Leghissa (ITA) - 2 óra 51 perc
2. Horváth Csaba - 2 óra 55 perc
3. Ondrej Budinsky (CZE) - 2 óra 57 perc
...
9. Molnár Balázs - 3 óra 12 perc
14. Böhm Lajos - 3 óra 20 perc
22. Démi József - 3 óra 57 perc
23. Bartokos Gábor - 4 óra 01 perc