• júl : 12 : 2018 - A Focus Bikes – Limit Change Point Mountainbike XCO Országos Bajnokság
  • aug : 7 : 2016 - Bükk maraton
  • júl : 16 : 2016 - XCO Magyar Bajnokság – Csömör
  • júl : 3 : 2016 - Duna maraton
  • jún : 11 : 2016 - Crosskovácsi maraton

„SURVIVOR”
ez olvasható a sikeres „A” távot teljesítők pólóján és mivel még nincs ilyen pólóm, ennek megszerzését tűztem ki célul!
A csapat egy része már tavaly nevezett, és szállást is foglalt, de mivel utóbbiból elsőre kimaradtam, kellett még egy „szobatárs” a kétágyas gosaui szállásra, ahová, mint később kiderült Fityisz-Manka és Cséri Szilvi-Tomi is beköltözött erre a hétvégére, na de ne ugorjunk ennyire előre!
Boros Andrást sikerült végül „meggyőzni” (sokat nem kellett :) ) és már hasítottunk is csütörtökön Sopronba a srácokhoz, ahol már javában épült az XCO OB pálya. HoCsa rögtön ki is vezényelt minket a videós pályabejárásra, de szerencsére Gergő volt a kamerás mögötte, így én csak mögöttük „fibrilláltam”, miközben ők a legdurvább emelkedőn beszélgetve tempóztak felfelé, aztán meg a DH pályán lefelé, ahol persze Gergő vidáman ugrabugrált az épített akadályokon, amiket én meg csak kerülgettem…
Meg kellene már végre tanulnom bringázni, mormoltam magamban, miközben Csabáéknak még arra is volt idejük, hogy engem cseszegessenek az „elfogó üzemmóddal”…Na megálljatok, keresek majd egy emelkedőt, ahol gyakorolhattok…:)
Utána még Gergő szólt, hogy tud egy jó ösvényt, menjünk vele, milyen jó lesz majd nekünk! Persze, gondoltam, mert már ismertem Gergőt és sejtettem az ösvényt is, de hátha most nem lesz olyan, mert itt van András is. De olyan volt! :) Elején kis egyszerű, aztán esésvonalban tobozokon gurulva, méteres letöréssel a végén…és András, csak tűrt és tűrt, pedig néha azt hittem, az egyik hupli alá beássa a kedves túravezetőnket :) !
Benéztünk még a boltba is, mert Gergő bement a racing verdájáért (mégsem jöhetett azzal a piros-fehér-lila retro acélvázassal Salzra) és közben az új láncomat is installáltuk (köszi Csaba-Michi!) illetve kiderült, hogy már majdnem elszakadt a hátsó váltó bowdenem… Kb fél óra alatt a kerékpárszerelő-építészmérnök-közgazdász trió meg is oldotta a bowden vázon átvezetési problémáját, szinte már sistergett a levegő a sok okosságtól a (bowden) végén! :)
Este aztán Tominál berámoltuk a buszt és feltettük a bringaszállítót (ez egy villámgyors újratervezés eredménye lett, utánfutó helyett), mivel az eredeti 7 helyett, csak 5-en mentünk ezzel a géppel az alábbi összetételben: Plájer sofőr Lajos, Vikker Laci navigátor, Németh Tomi fotóriporter, András a pótpilóta és én az „A” távos. Zoli és Vali külön kocsival, illetve Roni és Gergő szintén.
Lajoséknál alhattunk mi „pesti légiósok”, amit ezúton is szeretnénk megköszönni a kedves feleségének és neki, ja és persze Lénának (az óriás német vizslának), aki kölcsönadta az ágyát erre a pár napra! :-)
Péntek reggel gyors pakolás és körfuvar után teljes létszámmal a fedélzeten Bad Goisern felé vettük az irányt és sikeresen megérkeztünk a helyszínre, kicsit korán is, mert csak 14:30-tól lehetett felvenni a nevezést. Ok, akkor menjünk a szállásra. Cucc kipakol, bringák garázsba, vissza a nevezéshez. Srácok kb 5 (!) perc alatt végeztek, én meg beálltam az „A” táv sorába. Mondom a rajtszámomat, amit előtte mailben (!) elküldtek, de mondják, hogy először „bikecheck”, aztán onnan kitöltött papírral vissza és odaadják. Szuper! Mehettünk vissza a szállásra a bringámért Andrással. Hiába, első bálozó voltam, de egy óra múlva akkurátusan leellenőriztetett bringával és űrlappal kb 1 perc alatt (!) át is vehettem a nevezést, majd egy másik perc alatt pedig a powerbar egységcsomagot, porokkal, gélekkel, szeletekkel mindezt szép fekete táskában, hogy érezzük a táv súlyát és a célul kitűzött póló színét!
Közben hihetetlen hangulat a helyszínen, mindenki üvölt, mert épp eliminátor futamok mentek. Párat mi is megnéztünk, de aztán benyomtuk egy megkésett ebédre a tésztát, amit a nevezéssel kaptunk. Konkrétan éttermi minőségű és mennyiségű, válaszható feltéttel, sajttal (TOP maraton szervezőknek javasolt tanulmányi kirándulás!)
Sok ismerőssel találkoztunk, Vas Peti, Kovács Bandi, Pósfalvi Tomi, Ódor Csaba, Bringabandások és Frajti a Royal Fixi Klubból! Tisztára, mint egy maraton otthon, de jó! Még egy kör az expo területen a bringák és egyéb cuccok között, levásároltuk a kedvezményes füzetünk lapjait, kiváltottuk az ajándék kulacsot is, aztán eliminátor döntőket néztünk. Utána pedig kollektív pizzázásba fulladt az este a kedvenc Zipfer sörömmel megtámogatva. :) A srácok közben kitalálták, hogy inkább vigyem el én a kocsit másnap hajnalban az 5 órás rajtomhoz, mert ők biza aludni szeretnének…
Ezzel aztán el is dőlt, hogy szombat reggel 3-kor kelek, reggelizek és autókázok a sötét hegyi szerpentinen, de megoldottam ügyesen, csendesen, és negyed 5 után már a helyi Spar parkolóban öltözködtem. Beálltam a rajtba, még épp időben, mert utána hirtelen legalább ötszázan lettünk.
Óriási hangulat, napfelkelte a hegyek mögül és RAAJT! Szépen összeálltunk a Meridás és Bringabandás srácokkal, közben figyeltem a pulzusomat erősen, nehogy…, aztán irány a hegy. Petit többet nem is láttam…
Első holtpontom kb 40-50 km környékén volt, ránéztem az órára és ötvennél már 2100m felett járt a szint a 7049 m-ből. Itt aztán nem viccelnek gondoltam és nyomtam tovább az emelkedőket. Ezekről csak annyit, hogy jellemzően fél-egyórás mászások voltak 10-20% közötti emelkedőkkel, néha többel. Lefelék inkább murvásak (itt shotternek hívják), ami száraz és sodrós volt, de meglepően tapasztaltam, hogy a „helyiek” nagyon rosszul mennek lefelé. Pár kőtől úgy megijedtek, hogy rögtön leszálltak és kisebb dugót okoztak a pályán, ezt történt a klasszikus „Ewige Wand-nál” is. Szerencsére ismétlődtek dolgok a pályán a „B” távhoz képest (hogy Andrást idézzem, miközben a szint diagramomat elemezte: itt 30-tól Lacikának benyomtak egy plusz 100-ast :) ), így a második „Örök Fal” előtti lejtőzésnél már rendes saját tempóban mehettem. 88km-nél volt a második holtpont, oda-vissza előztem egy idősebb brazil hölgyet (Daniela), aki szintén „A” távos volt. Csajok 211km-n simán lenyomják a srácokat, na ez a durva!
Innen igazából a túlélés volt a lényeg és próbáltam erőt gyűjteni még a 150km utáni részekre. Az előbb említett hölgy felfelé beért, lefelé meg elmentem, de a tó körüli 20km-t kb ketten időfutamoztuk felváltva egymás mögött egészen a Salzbergig. Ezt a hegyet, mikor megláttam, kicsit megállt az „ütő”. Függőleges fal oldalában 20-30% közötti szerpentin 500 méternyi szintemelkedéssel. Kb ¾-ig kitekertem a murvás részt, de utána jött még egy aszfalt, ami 25% feletti volt, ott konkrétan tolni alig tudtam. Közben eszembe is jutott párszor az OB pálya, meg az, hogy az nem is olyan nehéz ehhez képest :) , viszont Hocsát száműzném ide egy pár mászásra a sok cseszegetésért! Speaker a hegyen bemondja egyesével a versenyzőket (mint Ádám a Dunán…) közönség üvöltve tapsol. Ja, Ádámról jutott eszembe, a Crosskovácsin „szereplő” RB fekete speakerkocsi is ott volt a Salzberg előtti frissítőnél!
Ami ezután jött, azt nem kívánom senkinek. 800-ról 1500-ra kellett mászni kb 10 km-en. Itt is sokat toltam, de próbáltam minél többet nyeregben lenni, mert nem szerettem volna TL (timelimit) jelet a nevem mellé! A gyomrom már nem igazán vette be a géleket, bár megettem vagy 10-12-db-ot. A narancs és az alma a kis kolbászkákkal viszont életet mentett (hiányzott a sós íz) és néha egy kis sajt is lement. Ezzel igazából azt is akartam mondani, hogy a frissítőkön minden volt, amit csak kívánni lehetett, és sokan is voltak, így mire kitaláltam mit egyek, már tele volt a kulacsom vízzel, izóval…
180 km-es frissítőnél 18:00-kor vágtam neki az utolsó komoly hegynek, ahol „csak” 400m-t kellett felfelé menni. A terv az volt, hogy 18:45-re fent vagyok, 19:00-ra legurulok és utána még marad idő a limitpontig (19:15). Lefelé guruláskor már hallottam, hogy a faluban harangoznak (Gosau), ezért küldtem, ahogy tudtam, de aztán láttam, hogy itt valójában 20:15 volt a limitidő, de nem nyugodtam meg, mert nem tudtam, milyen lesz még a vége. A célba pedig 21:00-ig be kell érni!
Pár kisebb huplin kívül aztán nem volt más, mégis sokan mentek el mellettem. Már nagyon belassultam, próbáltam ragadni az elmenőkre, de nem mindig sikerült. Az aszfalton aztán lehetett megint hasítani (ezt a részt nagyon ismertem már, mivel Gosauban volt a szállásunk). Egy kisebb boly össze is jött, de aztán a patakátkelésnél szétszakadtunk. Utolsó tábla, még 5 km, pedig már a faluban voltunk…itt még azért bejáratták velünk a falu körüli kiserdőt, biztos, ami biztos, és csak utána jött a főutca. Itt csapott hátba Meridás András is, de nem igazán izgatott már 211km után (két pici eltévedéssel még egy kicsit több is) egy sprint, így ő elment, én meg magasba emelt kézzel érkeztem a célba! Közönség úgy üdvözölt, mintha én lennék a világbajnok! Magamnak OTT és AKKOR az voltam és ez a lényeg, na meg a FEKETE PÓLÓ!
Beérve a srácok már vártak, András sört hozott, meg A pólót, többiek meg gratuláltak, illetve elmentek a motyómért a kocsihoz. Kis pilledés után a „soha többet” gondolat is árnyalódott. Ez egy nagyon kemény verseny, utólag végiggondolva két grazi hosszútáv egymás után. Készülni kell rá, csak még nem tudom, hogy hol, mert itthon nincsenek 1 órás mászásnyi hegyek és engem igazából azok nyírtak ki. A lefelékkel nem volt gond, általában csak ott szálltam le, ahol már tényleg életveszélyes volt, vagy előttem is leszálltak. Viszont újabb versenytapasztalatokkal gyarapodtam és megint rájöttem, hogy még mindig nem tudok bringázni! :)
Verseny után a sörnek hála rendeződött a gyomrom, lement egy pizza is és már aludni is sikerült valamennyit.
Vasárnap Gergőék mondták, hogy menjünk el a Loserre, csak egy kis mászás lesz…aha, persze, gondoltam, hiszem, ha látom! :) Előtte még egy kis Hallstatt-i városnézés (ez egy igazi gyöngyszem a tó partján!), némi regeneráló fürdőzés a tizenpár fokos vízben, aztán irány a Loser. Odaérve konkrétan egy másfél órás mászás lett volna bringával aszfalton, így inkább autóval mentünk föl a császármorzsa adagunkért a fenti hüttébe, ahol láss csodát, magyar felszolgálók is dolgoztak és nagyon kedvesek voltak!
Sok jó élménnyel, gyönyörű tájjal és sok friss levegővel lettünk gazdagabbak ezen a versenyen. Talán nem is verseny ez már, hanem fesztivál és ezt kellene valahogy átmenteni itthonra, mert az osztrák szervezésből és lelkesedésből tényleg van mit tanulni az itthoni rendezőknek és versenyzőknek egyaránt!
Aki teheti, menjen és tegye magát próbára valamelyik távon, nem fog csalódni, ezt garantálom!
KakLac „Survivor”

„FAN”
olvasható a “B” – “G” távot teljesítők pólóján. Hiába, az igazi túlélés az “A” távnál kezdődik :)
2011-ben egyszer már voltam ezen a maratonon. Akkor a teljesítés volt a cél, idén viszont a 2 évvel ezelőttinél jobb időeredmény. Az idei évi felkészülés és némi versenytapasztalat után a 9 órás teljesítést tűztem ki célul. 2013-ban a Bakony-maraton rövidtávja és 1-2 XCO OB pályán kívül nem ültem mountain bike-on. Az alapozást, felkészülést futással, túrázással, és egy frissen vásárolt országúti bringával, egy Focus Culebro 3.0-val végeztem. Próbáltam olyan edzéseket végezni, ahol hosszan kell felfele menni. A környékünkön ez maximum 400m-t jelent, ~5-6%-os átlag-meredekséggel. Ebből nyilván lehet többet beiktatni egymás után, de ez azért mégsem ugyanaz, mint ami várt rám.
A „B” távra úgy tekintettem, hogy 5 mászásból és sík szakaszokból áll.
A felfelék:
1. Rachsberg: 10 km – 8,7%
2. Hutteneckalm: 4 km – 7,8%
3. Salzberg: 3,5 km – 16,8%
4. Roßalm: 7,6 km – 9,2%
5. Gossausee-től: 5,6 km – 8,2%

KakLac lényegében leírta a hétvégét: készülődést, utazást, a versenyen kívül töltött időt, ezeket én kihagyom, inkább csak arról írnék, hogy éltem meg a versenyt. A szállásról a starthoz bringával gurultunk le, így volt egy 45 perces bemelegítés. Egész más volt a startnál állni így, hogy 2 éve már egyszer voltam és emlékeztem a pályára, nagy meglepetésre nem számítottam. Start előtt bevettem egy fájdalom-csillapítót a térdem miatt, ami az utóbbi időben véletlenszerűen hol fájt, hol nem. Amikor elrajtoltunk, kb 2 km sík rész után kezdődött az első mászás. Könnyedén pörgettem felfelé, érzésre figyelve a pulzusom, ugyanis a pulzusmérő az első órában elég fals adatokat mutatott: kizártnak tartom, hogy 80-90 közötti tartományban lett volna a pulzusom a ~9%-os emelkedőn.:) A végén volt pár méter, amit nem gondoltam, hogy kitekerem, így a körülöttem lévőkkel feltoltuk szépen. Jött egy kis murva downhill, indulhatott a 2. mászás, aminek a közepén frissítőpont. Itt megálltam, kulacstöltés, kis dinnye, banán, süti, a sós ízek miatt kolbász és gyerünk tovább. A csúcs után 2. downhill. Ha jól emlékszem itt van az a kb. 50-100 méteres igen technikás lefelé gyökerekkel, amin nemigen tudom elképzelni bringás hogy jön le. Ewige Wand előtti és utáni 3 km ebben az évben sem a kedvencem. Olyan érzésem volt, hogy az egyébként száraz időben rendszeresen kijárt valaki locsolni a köveket, gyökereket, nehogy egyszerű legyen a pálya. Ha valaki ezen a részen túljut, akkor lényegében komoly technikai feladat már nem vár rá a pályán azt leszámítva, hogy a murvás utakon ne vállalja túl magát. 33 km-nél frissítőpont: kis adag mindenből, ital töltés, gyerünk tovább. Tudtam, hogy most egy hosszabb sík szakasz jön, ezt próbáltam viszonylag jobban megnyomni. Egy „A” távos sráccal mentem egy darabon, váltva egymást, majd amikor tempót váltott, egy „B” távos sorhoz csatlakoztam. Megjegyeztem a hidat, ahol eltereltek rossz irányba 2 éve, most figyeltem és tényleg jól emlékeztem: nincs kiírva melyik táv merre megy. Egy ember áll a híd végén és mutatja a rajtszám alapján az irányokat. Talán ezt az egy bakit tudom felróni a szervezőknek. A hosszabb sík szakasz után frissítőpont: tankolás, itt már kólát és redbullt is fogyasztottam. Rövid gurulás után Hallstatt, kezdődhet a 3. és egyben legkeményebb mászás. Tanulva a 2011-es példából, amikor viszonylag sokáig feltekertem és annyira elfáradtam, hogy a következő felfelén többször pihennem kellett, úgy döntöttem: most nem szenvedek. Szépen kényelmesen feltolom a bringát. Na azért olyan simán nem ment a dolog :) Miután elhagytam a spíkert, aki szépen mindenki bemondott, jött a feketeleves. Az aszfaltos rész ~35%-os meredekségű, eléggé embert próbáló, szerencsére nem túl hosszú. Itthon a rögzített gps adatok alapján a tolással 7 percet faragtam ezen a szakaszon a 2 évvel korábbi időmön. A csúcs után downhill, az első kettőnél enyhébb lejtőkkel. Frissítőpont, most vagyunk kb. a felénél távolságban, de szintben már bőven túl. A frissítőpontok között óránként egy gélt, vagy azzal egyenértékű műanyag ételt fogyasztottam. A 4. mászás kezdődött, próbáltam figyelni a pulzusomra, ne hajtsam túl magam, bírjam a végéig. Ment is szépen kb. a kétharmadáig. Itt valami olyan fejfájás fogott el, amire nem volt még példa. Meg kellett állnom kicsit, ránéztem a gps-re: 29 C fokot mutatott. Igen, lehet, hogy egy kicsit megsütött a nap. A kulacsból megmostam az arcom, fejem és eszembe jutott, hogy a térdem miatt van még egy fájdalom-csillapító. Ezt most felhasználtam és csodák csodájára 2 perc múlva már folytattam is az utam. Nem sokkal a megállás után láttam egy klassz hegyi patakot, gondoltam ezen már nem múlik semmi, megállok, megörökítem az élményt:

Ezután hamarosan elértem a Roßalm-i frissítőt. A gyomrom kb. 5 óra után a géleket és egyéb édes dolgokat már valahogy nem igazán kívánja. A frissítőpontokon ezután csak vizet kértem, sós kiflit, kolbászkákat és maximum banánt vagy dinnyét, mást nem is fogyasztottam innentől. Egy-két korty kóla teljesen rendbe tett a végére. Az utolsó mászás jött, ami azért könnyebb volt az előzőnél: nem volt olyan meredek és hosszú és sokkal több árnyékos rész volt. Leküzdöttem ezt is és amikor a 93. km után jött az újabb ereszkedés, akkor kezdtem el komolyan nézni az időt, hogy vajon megesz-e a 9 óra vagy nem. Nagyjából innen lefele vezet az út, 1-2 kisebb trükközéssel. Ha nem lesz technikai probléma, gondoltam, akár össze is jöhet. És össze is jött. A végét még megnyomtam, majd 40-el érkeztem a célhoz. Óriási taps fogadott, bemondták a nevem. Valahogy azt a libabőrös érzést most nem éreztem, mint 2 éve, de nagyon örültem. Sikerült teljesítenem a kitűzött célt, jól sikerült a felkészülés. Összesen kb. 21 percet piknikeztem el a frissítőkön plusz a megállásoknál, a nettó időm, ennyivel kevesebb. Este már rögtön elkezdett járni az agyam, hogy egyszer jó lenne megcsinálni az „A” távot is, de ahhoz számításaim szerint a „B”-t nézve még kb. másfél órát javulnom kellene. Erre most nagyon kicsi esélyt látok, nem is tűzöm ki célul jövőre, akkor úgyis esni vagy havazni fog. De 2 év múlva…. na azt majd akkor meglátjuk :)

Tomee „Fan”

Eredmények
“A” táv – 211,3 km – 7049 m szint
131. (AK2) Kakas László 14:50:15
“B” táv – 119,5 km – 3848 m szint
148. (AK2) Boros András 7:47:18
41. (AK4) Plájer Lajos 8:11:51
192. (AK2) Pálosi Zoltán 8:16:46
229. (AK2) Németh Tamás 8:53:15
239. (AK3) Vikker László 9:27:31

Galéria

Categories: Verseny

Comments are closed.

Video

A Focus Bikes –...

Posted on júl - 12 - 2018

Hozzászólások kikapcsolva

V. MTB verseny

Posted on aug - 30 - 2016

Hozzászólások kikapcsolva

Bükk maraton

Posted on aug - 7 - 2016

Hozzászólások kikapcsolva

XCO Magyar Bajnokság –...

Posted on júl - 16 - 2016

Hozzászólások kikapcsolva

Duna maraton

Posted on júl - 3 - 2016

Hozzászólások kikapcsolva

Maraton OB-n jártunk, Szilvásváradon

Posted on jún - 4 - 2015

Hozzászólások kikapcsolva

Mátra Maraton

Posted on aug - 30 - 2011

Hozzászólások kikapcsolva

Ahol a KŐ az...

Posted on szept - 2 - 2012

Hozzászólások kikapcsolva

Megkezdődött!

Posted on ápr - 21 - 2008

Hozzászólások kikapcsolva

Mátra maratonon jártunk

Posted on aug - 30 - 2015

Hozzászólások kikapcsolva

TÁMOGATÓINK