• aug : 30 : 2016 - V. MTB verseny
  • aug : 7 : 2016 - Bükk maraton
  • júl : 16 : 2016 - XCO Magyar Bajnokság – Csömör
  • júl : 3 : 2016 - Duna maraton
  • jún : 11 : 2016 - Crosskovácsi maraton

avagy búcsú a salztól…..

Már tavaly is nagyon megszenvedtem a 119 km-en, ennek ellenére akkor még az is felmerült bennem, hogy a következőn esetleg a 200-ason kellene menni, s akkor teljes lesz a repertoár. Aztán az élet úgy hozta, a gerincsérvem megint kiújult, így annak örültem, hogy egyáltalán olyan állapotba kerültem a verseny idejére, hogy el mertem indulni. Főleg amiatt, mivel elhatároztam, hogy egy ideig nem fogok a Salzon indulni, inkább kitalálok magamnak valami más, hasonlóan gyilkos versenyt jövőre.
Menetrend a szokásos, előző napon érkezés, nevezési csomag felvétele, expo végiglátogatása, eső eleredése, szállásra autókázás, majd Hallstatt felkeresése a tavaly jól bevált wiener snitzel és kaisersmarn tóparti kerthelyiségben történő elfogyasztása céljából. Ebből annyi lett, hogy az eső miatt nem tudtunk a kertben ülni, s nem volt császsármorzsa :-(

Én a gyerekadag hús mellett döntöttem, de azért utána még elfogyasztottunk egy komplett fél kilós túrósrétest is :-) Ezután bevettem az újonnan beszerzett macskagyökér tablettácskát, mivel úgy tűnik öregkoromra olyan izgulós lettem, hogy versenyek előtt nem tudok egyáltalán aludni. Használt is vagy 2 órán keresztül, majd éjfélkor felébredtem, s ment a szokásos hánykolódás, közben hallgattam, ahogyan zuhog az eső, s az összes legvadabb változatot elképzeltem a másnapi verseny időjárása tekintetében.

Ennek ellenére az óra 6-kor álmomból riasztott, mégis szundikáltam egy kicsit….juppi…nem esik az eső, viszont a felhőktől nem látni a legközelebbi hegyet sem, és mindehhez 9 fok van, ajjaj, mit vegyek fel, mindegy reggelihez jó lesz még a kiszsoknya :-) Reggelit erőből lenyomom, ilyenkor kínszenvedés a kajálás számomra, de hát muszáj valamit enni az előrelátható 8 órás tekeréshez. Minden összekészítve, bringáscucc rajtam, irány Bad Goisern….közben némi malőr, útközben konstatálom, hogy az asztalra kikészített kulacsokat a szálláson felejtettem.  Arra már nincs idő hogy visszamenjünk értük, hát kitör a frász, még üres kulacs sincs az autóban. Na, rajt előtt melegítés helyett kereshetek kulacsokat…persze a Powerbar-os sátor eltűnt, ahol tegnap még volt eladó kulacs, kezdek visítani az idegtől, aztán gyorsan a cél közelében találok egy sportboltot,ahol vehetek 2 euroért kulacsot, amit utána a versenyen ingyen osztogatnak, váááááá…..de hát ez van….Powerbaros startcsomag osztogató helyen a mosolygós emberkék adnak ajándékba izoport, rajtszámosztogató néni beenged vízért az elkordonozott wc-be, igen elégedett vagyok, milyen gyorsan megoldok mindent, persze közben már csak 45 perc a rajtig. Még egy probléma, hol lesz a slusszkulcs? Hahh, idén végre van csomagmegőrző, ott leadom…gyerünk megnézni a starthelyet….közben észreveszem, hogy magamon felejtettem a “lábakat”…fenébe, ez nem kell, már most jó az idő…vissza a kulcsért, autó,kulcsleadás..és mintegy 30 perccel a rajt előtt már készen is állok. Szerencsére nem kell tülekednem a rajtnál, mert 44-es rajtszámot kaptam, s az első 50-et beszólítják..gyorsan elmegyek még kicsit tekerni, majd beállunk a rajtba, Horváth Ági, Balázs és Gergő mellettem…1-es rajtszámmal Gary Fischer is befut az utolsó pillanatban, Gergő szerint őt aztán nem látom többet a verseny közben. Mögöttünk áll a helyiek nagy kedvence, Anita Krenn, aki nem mellesleg iszonyatosan jól megy mindig a Trophyn kis bikinijében. Idén úgy tűnik, nem bikiniben teker, de aztán utolsó pillanatban leveszi a felsőjét, s látjuk, hogy de bizony :-)

Aztán hirtelen meglódul a tömeg, szerencsére most sikerül viszonylag jól elrajtolnom, nem taposnak le rögtön az elején, sőt egész sokáig látom a mezőny elejét, amint kanyarognak felfelé a szerpentinen, mi több, egyszercsak megelőzöm Anitát, amire még nem volt példa…persze ez igazi pünkösdi királyság, hamar visszapedálozik elém, közben szakadatlanul integet a szurkoló helyieknek…aztán kezdődik az igazi mászás, 10 km hosszan.
2-3 lány elmegy mellettem,egyet visszaelőzök, de aztán úgy döntök, hogy nem kezdek bele ilyen miniharcokba, tartom a megszokott egyenletes kis tempómat felfelé.
Közben nagy meglepetésemre elmegyek Gary Fischer mellett, hát mégis megelőzöm, bár ki tudja meddig tart a “dicsőség”… Az első köves, saras mászáshoz én persze már a “dögsorral” érkezem, azért egészen jól kerülgetem a bringájukat toló embereket, s tekerek, de aztán bekövetkezik a szokásos menetrend, annyira feltorlódnak előttem a gyaloglók, hogy muszáj leszállni. Felérünk a tetejére, egy kis száguldás lefelé, ami nagyon jól esik, mivel sajnos már az első mászás közben érzem, hogy a derekamnak nem tetszik a felfelé küzdés.

Pár km száguldás, aztán megint egy combos,de rövidebb mászás, előtte azonban jól jön az első frissítő,magamhoz veszek egy kis banánt meg vizet, közben találkozom pár piros rajtszámossal, akik akkor már több, mint 5 órája tekernek. És ismét megvan egy csúcs, igaz csak 1200-ra mentünk fel, de megint jöhet egy kis “lazítás” lefelé, itt azért már van sáros és csúszós rész is, látok pár embert elesni, s persze örömmel állapítom meg, hogy a korábbi években ezeken a részeken többnyire toltam a bringát, most azonban simán végigszáguldozok rajta, jön az Ewige Wand, persze a legsötétebb részen két csávó megáll az alagút közepén, hátulról hangos káromkodások, ez azért tényleg túlzás volt, de aztán túljutunk rajta. Gyorsan kikerülöm a furán közlekedőket, aztán egy gyors, köves, saras lefelén csak úgy előzöm a fiúkat, végre egy kis sikerélmény :-)

Innen lejutunk a folyóhoz, ahol hosszasan kell száguldani síkon, sajnos nem tudok beszállni vonatozni, mert elmegy egy túl gyors sor, aztán sehol senki, magányosan haladok a hallstatti tóig, itt szerencsére sikerül néha pár fiú mögé beállnom, kicsit pihenhetek legalább a gyilkos mászások előtt. A tónál megint feltankolok a frissítőnél, banán, izo,kóla, aztán irány a hegy,előtte még egy kis közönség szórakoztatás a városka mellett, áthaladunk egy új alagúton valami épületben, hangosbemondó üdvözöl egyenként név szerint mindenkit, aki felbukkan. Néhány kanyar a kisvárosban, közben két csávó, akik előttem haladnak elkezdik menet közben fényképezgetni egymást, ekkor kicsit megrémülök, hogy már ennyire a kirándulós részlegben tekerek? Pár perc alatt ott is vagyok a sóbányához vezető úton, itt jópár magyar szurkolás, iszonyú jólesik ez menet közben az ember lányának. Feltekerek a hihetetlen meredekségű betonos kis úton, közben elsuhan mellettem két piros rajtszámos fiú igen tiszteletreméltó sebességgel, majd nekivágok a sóbányához vezető majdnem 600 méter szintnek, ami megszámlálhatatlan kanyarral vezet fel egy kis erdei ösvényen. Itt elhalad mellettem még egy piros rajtszámos csávó is…őket azért mindenki csodálattal vegyes ámulattal nézi s biztatja …én is, annyira, hogy közben majdnem leesek az ösvényről a nagy ámulásban. Háromnegyed órát is meghaladó mászás után felérünk a sóbányához, majd egy füves részen kell még feljebb kúszni, ami egy igen meredek betonos útra vezet ki. Itt szinte mindenki tolja a bringáját, köztük én is, mert olyan meredek az út, hogy az is öröm, ha a cipő nem csúszik visszafelé, vannak is, akik cipőjüket levéve abszolválják ezt a részt a közönség nagy örömére. Itt befekszek egy locsoló alá, habzsolom a friss hideg vizet, mivel időközben iszonyatos meleg lett. Aztán egyszer csak hangos magyar szurkolást hallok, felpillantok, s ott ül Gergő, Zsivity Zorán és Annamari mellett. Hangosan biztatnak, amit én egy gyors sírással és a gerincsérvem szidalmazásával hálálok meg :P Gergő közli, hogy ő ott kicsit elunta, így Zoránnal- aki mellesleg valami kiránduló státuszban van jelen- úgy dönöttek, hogy megvárnak. Nem tudom, tovább sírjak vagy nevessek, azért elég kétségbeesett vagyok a fájdalomtól. Gergő rámparancsol, hogy adjam fel, s menjünk le, mire én annyit mondok, hogy “Azt aztán nem” s tolom tovább a bringát. Közben megpillantok előttem egy lányt durván szenvedő mozgással, aki még az első emelkedőn ment el mellettem, ettől vérszemet is kapok, hátha még utol is érem. Persze a fránya meredek emelkedő megint hosszabb, mint amire emlékeztem, káromkodok is kicsit, aztán a meredekség eltűntével visszakászálódok a bringára.
Elmegyek a lányka mellett is, hát nem tűnik túl életképesnek, de én is szenvedek, úgyhogy nem érek rá vele foglalkozni, megyek tovább összeszorított foggal. Kis idő múlva megjelenik mellettem Gergő, hogy akkor ő most innentől végigjön velem. Jó is, rossz is…nyugalommal tölt el, ha elalélok, lesz, aki azonnal észreveszi, de magamat ismerve ennek veszélye is van, mert ha van kinek, akkor nyafogok néha.

Ez utóbbi a hátralévő részben vissza is köszön, de becsületemre legyen mondva a végig érzett fájdalom ellenére, még hősiesen kibírtam, s a sóbánya után csak egyszer sírtam, akkor is rövid ideig :D
A nagyon meredek után van némi sík rész, én valahogy soha nem emlészem a szintdiagramon ábrázolt lejtőre, s már kezdődik is az 1000 méter mászás egyben. Ez azért most eléggé megvisel, de szépen pörgetek, nem lehet semmi baj. Gergő közben valahol friss, jéghideg forrásvizet tölt a kulacsába, s mikor megkínál belőle, úgy érzem, én ilyen jót még soha nem ittam. Közben egyszer meg kell állnom, mert a derekam nagyon kínoz, a lábam pedig nem akar már pörögni sem, de szerencsére ott van újdonsült kísérőm, Gergő, aki megütögeti a lábam, lelkisegélyt nyújt, én pedig hálából néhány pillanat múlva a bringát toló férfiak mellett is eltekerek. Felérünk a pálya legmagasabb csúcsára, itt két oldalt tehenek legelnek, én hangosan nevükön szólongatom őket, -értsd: boci,boci,boci- mire Gergő meg is jegyzi, hogy izé…nincs itt semmi baj…:-)
Elkezdődik egy kis hullámvasút, előzze még egy frissítő éppen jókor, üres kenyérre sót szórok, abból falatozok, hozzá egy kis aszalt banán meg kóla….istenien esik. Aztán végre egy hosszú száguldás Gosauig. Megállapítom, hogy tavalyhoz képest egész sokat fejlődött a “sotteres” közlekedési képességem, szerencsére van mindenhol egy jól látható kijárt nyom, ahol nem sodor annyira.
Elérem a nap sebességrekordját, saját részről, 67,7 km/h, majd ott is vagyunk az utolsó nagyobb mászás előtt. Még egy kis sós kenyeres-izós-redbullos-kólás frissítés, aztán irány az utolsó, kegyetlen 400 méteres szinttel ellátott 8 km. Itt azért már többnyire csak kistányéron tudok felfelé haladni, annyira kész a testem a fájdalomtól, a lábaim görcshatáron egyensúlyoznak, mindenféle bajom van, de megcsinálom, jön még egy utálatos hullámvasút, amikor az 1 méter mászás is kegyetlen kínzásnak tűnik. Megint leérünk Gosauba, itt a szpíker mintha azt mondaná, hogy csajok között abszolútban 7. vagyok, de igazából nem értem, nem is érdekel, csak ezt az utolsó 15 km-t bírjam még ki. Kiszáguldunk az aszfaltra, itt Gergő jóelőre kioktat, hogy próbáljam meg követni, abszolválom a feladatot, néha azért sikítok a félelemtől a kanyarokban, még egy kis erdő, hogy ne élvezzük annyira, na ezen a felfelén már látszik, hogy mindenkinek rosszul esik, aztán jön a jó kis köves száguldás.

Ekkor még megpillantok egy lányt, aki szintén a legelején tekert el mellettem, -belémhasít, hogy ezért jó a meggondolt tempó- de nem sokáig látom, mert iszonyatos sebességgel elszáguldok mellette, s remélem nem lesz ideje utolérni már. Magam is meglepődök, hogy milyen sebességgel haladok el mindenki mellett ezen az utolsó köves lefelén, csak úgy előzöm a fiúkat, virul a fejem, ad egy kis gázt az adrenalin. Kiérünk a betonra, innen egy 3-4 fős bolyban haladunk, persze szegény Gergő megy elől, senki nem áll előre, de ő kitart hősiesen. Azért még egy kis mászás és városkában tekergés belefér a végébe is, de amikor a folyó mellé érünk, én már eufóriában vagyok, hogy sikerül beérni. Egy-két kanyar, 7 óra 24 perc alatt a célban vagyok. El sem hiszem, hogy a senyvedés ellenére sikerült a célkitűzés, 7:30-on belül beérni, ez jobb, mint tavaly, s iszonyú meglepetésemre abszolút 5. helyre érek be csajoknál, ami a kategóriámban a 2.helyet jelenti.

A célban a fáradságtól s úgy mindentől még elerednek a könnyeim, de utána páran magyarok összeverődünk s békésen falatozunk a városka utcáján ülve a bőséges ellátmányból, ami a célban felállított sátorban korlátlan mennyiségben vehetünk magunkhoz.
Aki volt már “Salz”-on úgyis tudja, milyen érzés beérni a célba, úton lenni, ezt nem is tudom szavakkal leírni. A lelkes bátorítás mindenhol, a szervezők, segítők megállás nélküli mosolya, szurkolásuk, az erdő legeldugottabb részén saját frissítőt felállító néni, aki sört, üdítőt és friss forrásvizet kínál mind olyan élmények, amelyek önmagukban megérik, hogy egyszer elmenjen ide az ember.
Este észlelem, hogy mindkét talpamon víz- illetve vérhólyagok vannak, lehet nem kellett volna a verseny után mezítláb mászkálni, de hát annyira jól esett.

Megeszem végre a jól megérdemelt császármorzsámat a Gosausee-nél, aztán végre alvás. Másnap beülünk a főtéren beállított óriás sátorba az eredményhirdetést nézni, közben észreveszem, hogy nem csak barna, hanem fekete köveket is adnak néhány dobogósnak, persze azonnal elkezdem mondani a többieknek, hogy én ilyet szeretnék. Aztán a mi kategóriánk következik, a másik két dobogós lány -helyi lévén- népviseletben áll fel a dobogóra, én pedig láss csodát, egy gyönyörű fekete követ kapok. Annyira virul a fejem, hogy a többiek ezen nevetnek.

Ezután elindulunk még egy levezető jellegű 4,5 órás tekerésre, ami persze nem volt feltétlenül betervezve, mondanom sem kell, hogy nem minden percében voltam maradéktalanul lelkes, de megnéztünk még pár klassz helyet, felmentünk 1600 méterre, mondván előző nap csak 1500-on voltunk. Azt hiszem erre lehet mondani, hogy nooormális????

Roni


Salzkammergut Trophy “B” táv + néhány extra km.

A 2011-es évre 2 célkitűzésem volt: futni egy maratont és letekerni a “B” távot Salzon. A futást áprilisban kipipáltam, jöhetett az MTB. Mivel 3-4 éve bringázok csak, és a Bakony Maratonon kívül csak középtávon indultam eddig, úgy gondoltam komolyan fel kell készülni a hosszútávú terhelésre. Mivel egyértelműen a teljesítés és nem a dobogó volt a célom :) próbáltam minél hosszabb 140-150 pulzustartományú edzéseket, versenyeket csinálni.
Áprilisban a bécsi maraton és a Fertő körüli országúti verseny jelentett 4 órás terhelést, májusban a Bakony Maraton hosszútávja 5,5 órát, júniusban 3 hosszabb tekerés is volt: Tour de Pelso (6,5 óra), a Hohe Wand és Pozsony meglátogatása 6-6 órában. Ezzel párhuzamosan a 2-3 órás edzésekbe igyekeztem minél hosszabb folyamatos mászásokat beiktatni. Sopronhoz közel maximum 400 m (Rozália), 80 km-es körzetben 600-800 m (Hohe Wand, Kirchberg am Wechel, stb) folyamatos felfelé érhető el. A verseny előtti héten még gyűjtöttem a kilométereket meg a szintet, aztán a verseny hetében már csak pihenés, ráhangolódás volt.

Szűkebb családi körben, (9-en) indultunk pénteken Bad Goisern-be. Az odafelé út nem volt túl bíztató, szinte végig esett és néhol 11-12 fok volt a hőmérséklet. Gondoltam, ha ez marad, szép kis küzdelem lesz. Mire megérkeztünk az eső már csak szemerkélt, a hőmérséklet egészen 18 fokig kúszott fel. A szállás elfoglalása után rajtcsomag + energiapakk átvétel következett, ami kb. 5 percet vett igénybe. Amin legjobban meglepődtem, hogy a hely mennyire fel tudta venni az embereket. 4000 körüli versenyzőt vártak, azt gondoltam, hogy majd lépni sem lehet a tömegtől, ezzel szemben este simán le tudtunk ülni 9-en egy kb. 30 férőhelyes pizzériába.
Másnap reggel fél hétkor kelés, szokásos reggeli rutin, 7-kor reggeli: csak a megszokott dolgok: müzli, gabonapehely mix tejjel, extrának 2 mézes kenyér. Az előző nap kezdett hidratálást reggeli után folytatom. Gyors időjárás előrejelzés-nézés, megnyugvás, talán nem lesz eső + hideg, 25 fokot, napsütést jelez. Azért a 2009-es gyors időjárás változásra gondolva hátizsák cipelése mellett döntöttem, kar és lábmelegítővel, esőkabáttal, téli kesztyűvel. Biztos, ami biztos alapon. Mivel kb 200m-re a starttól sikerült szállást foglalni, nagyon nem kellett sietnem, nyugodtan felöltöztem, összekészítettem a felszerelést, 2 kulacsot, 5 dupla gélt.

Gyönyörű időben indult a verseny 17-18 fok volt, napsütés. A várható teljesítési idő alapján a 9.10-kor induló 9 óra+os rajttal indultam. Ami meglepő volt a magyar maratonokhoz képest, hogy az első 1-2 km-en nem volt 40-50-es tempó, bevágások, lökdösődés. Mindenki nyugodtan tekert, pedig síkon kezdtünk. Hiába, ez a túra szekció. Az első emelkedőn szép nyugodtan ment a pörgetés, beszélgetve. Az út mellett mindenki szurkolt, bíztatott. A 7. km körül volt egy kb. 500m-es tolós szakasz, vizes kövekkel, sáros gyökerekkel, utána sóderút.

A kilátás valami félelmetes, bár sok idő nincs nézegetni, az első csúcs után kis sotter lefele, majd be az erdőbe. Itt is volt kb. 300 m ami elég technikás volt, a sok gyökértől, kőtől alig bírtam lekecmeregni. Az első hosszú mászás után kicsit megnyugodtam az órát nézve, mert nehéz volt a verseny előtt megtippelni milyen tempóval bírok felmenni, a 12 órás limitidő vajon elég lesz-e hogy beérjek. Lefele kicsit hullámos sotterút, 2. mászás. Ha jól emlékszem ebben a részben volt technikás felfelé és lefelé is erdei út kövekkel, de nem volt veszélyesebb, mint pl. a Duna Maraton középtávja. Ezután sotteren vissza Bad Goisern-be, ja közben Ewige Wand, óriási élmény. Frissítő után patakparton tekerés, pihenés, sík szakasz. A 40. km-nél ismerős volt a frissítőpont: itt már jártam. Mint kiderült ez a 32 km-es frissítő volt, csak a patakpart után a hídon balra kellett volna mennem, de az irányító ember beterelt jobbra a másik száz “F” távossal. Szerencsémre ez 8 km alatt kiderült, illetve maximum 100m plusz szintet gyűjtöttem a kitérőn. Patakpart újra, most már tempósabban, hogy a 36. km-hez (nekem 44) 13.00-ig odaérjek. Sikerült. Azért a kitérő mentálisan megviselt, mivel még sosem tévedtem el versenyen, egy kisebb mászáson felfelé úgy éreztem ezt el kell újságolnom. Felcsörögtem a feleségemet, akinek az első gondolata az volt, hogy azért telefonálok, mert elestem és valahol ülök az út szélén és épp a helyzetemet akarom továbbítani a mentőknek.

Szerencsére ugye nem ez történt, szóltam, hogy a tervezett este 7 órai befutó kicsit tolódik, néhány mondat után megnyugodtam. Halstatt-i tókerülés jött ezután, az 53. km-ig (61) semmi extra terep, csak gyönyörű látnivalók, a kerékpárút hol a földön, hol sziklákba erősített konzolokon álló útelemeken haladt. 3. mászás indul, eddig 14,5 km/h-s mozgási átlag, erdei úton felfele 16-18% lehet 2 km-en át, ez még tekerhető. Aztán jött az aszfalt, ami minimum 25%, később 30%, egyes fórumozók szerint 35%. Na itt már tolni is kihívás volt. Fotózkodás, vízpermet az aszfalt tetején, majd kis gurulás sotteren lefele a 4. mászáshoz. Én kb. 40km/h körül gurolok lefele – első a biztonság, a sotterhez szokott versenyzők minimum 50-el, és ez még mindig a túra szekció. A 4. mászás átlagban 8%-os, sotterút, de inkább 10-11%-os emelkedőkből és rövid sík, lejtős szakaszokból áll. Kb 1 órát mókuskerekezek itt is, majd a szokásos sotterezés lefele, figyelve a mögöttem jövők elengedésére, amit kivétel nélkül mindenki megköszönt. És nem volt ordibálás, hogy pálya, vagy balról, jobbról, pedig itt már sok “A” távos is elkerült. Mindenki nyugodt volt, ha tudott, elment. Közben már fáradtan játszom a gondolattal, hogy az “A” távot is meg kellene csinálni egyszer, bár ahhoz edzeni kell még egy keveset. Én egyszer előztem egy egynyomsávoson. Mentem egy srác után, aki látta, hogy gyorsabb vagyok és az első lehetőségnél kiállt és elengedett, thanx-el köszöntem meg. Van még mit fejlődnünk kerékpáros-kultúrában. Az utolsó hosszabb mászás már nem esett jól. Itt már bőven 8 óra tekerés után voltam. Valószínüleg a Hallstatt-i tolásnál megerőltettem a vádlim, ami itt előjött. Az utolsó hegynél már rengetegen tolták, pihentek. A géleken kívül a frissítőpontokon jólesett a sonkás szendvics, házi süti, kóla, RedBull. Kellett a koffein, hogy bírjam. A meleg miatt 8-10 liter folyadékot biztos fogyasztottam, ennek 80%-a volt izoital. Amikor felértem az utolsó csúcsra, jött egy hosszú aszfaltos gurulás, ami kicsit felfrissített. Meg a tudat, hogy mindjárt itt a vége. Itiner szerint még 150m szint, ami kellemes meglepetésként csak 100m volt. Véget nem érő utolsó km-ek már emelkedő nélkül. Még egyszer be az erdőbe, le egy híd alá, vissza, csak hogy ne legyen egyszerű. Be a faluba, még egy csigavonal, a család a célegyenesnél, mindenki drukkol. Beértem! Óriási élmény, gyönyörű vidék, mindenhol bíztató emberek. Életem legnagyobb bringás élménye.

http://www.sports-tracker.com/#/workout/pkgyerek/drobdg8l9cpj5okc

Tomee

Categories: Verseny

Comments are closed.

Video

V. MTB verseny

Posted on aug - 30 - 2016

Hozzászólások kikapcsolva

Bükk maraton

Posted on aug - 7 - 2016

Hozzászólások kikapcsolva

XCO Magyar Bajnokság –...

Posted on júl - 16 - 2016

Hozzászólások kikapcsolva

Duna maraton

Posted on júl - 3 - 2016

Hozzászólások kikapcsolva

Crosskovácsi maraton

Posted on jún - 11 - 2016

Hozzászólások kikapcsolva

II. Irottkő Hillclimb

Posted on ápr - 22 - 2013

Hozzászólások kikapcsolva

20 éves a KTM...

Posted on feb - 4 - 2012

Hozzászólások kikapcsolva

Mindig van még honnan...

Posted on júl - 29 - 2015

Hozzászólások kikapcsolva

Vértes Maraton

Posted on máj - 12 - 2013

Hozzászólások kikapcsolva

Duna Maraton

Posted on júl - 6 - 2010

Hozzászólások kikapcsolva

TÁMOGATÓINK