Szilvásvárad Maraton

Az idei Szilvásvárad Maraton a hazai mountain bike sport történetének legnagyob indulói létszámát produkálta. Az 1453 rajthoz állót a héten lehulló nagy mennyiségű eső sem riasztotta el. Bár a verseny napjára ragyogó napsütés és kellemes meleg idő fogadta a bringásokat. A pálya egyes részein még akadt sár bőven, megnehezítve ezzel az amúgy sem könnyű közép- (70 km) és hosszútáv (117 km) teljesítését. A Magyar Kupasorozat 2. állomásaként jegyzett versenyen az erőnlét mellett a technikai tudás és a jó gumiválasztás is sokat nyomott latba, ezek hiányát sokan saját bőrükön tapasztalták.

Böhm Lajos: Elvis Szilvásváradon! Elfogadható erőnléti állapot, kalandos technikai felkészülés, négy óra utazás, ismerős környezet. Szilvásvárad 2008. Vasárnap reggel rituális hangolás a 117km-re. Boogie a lábba ahogy kell és nem csak ott ahol kell! 10.00 LájfFájer. 25km-ig kényelmes tempó, meglepetésre kategóriám elején. Majd menetrendszerű defekt. Megnyugtató, hogy ezen is túl vagyok. Erőltetett pedálozás vissza az kategóriám elejére. 45km-re felérek. 80km-ig duett a Tordai Csabival. Ekkor eddigi MTB pályafutásom legnagyobb perecét sikerült segítség nélkül produkálnom. 40km/órás száguldás nyíl egyenes dózer úton. Én az út közepe felé tartok az első kerék viszont a keréknyomhoz ragaszkodik, de mindenáron! 15 méter alatt sikerült, jelentékeny hámréteg vesztség árán megállni, miközben pingpong labda módjára pattog a fejem az úton a biztonságos SH+ bukóban. Vetélytárs hogylétem iránti sportbaráti érdeklődés mellett felsegít és irányba állítva utamra enged. 5 km-ig még bírom a tempót vele de utána leszakadok. Erő elszáll egyensúlyozási és mozgáskoordinációs problémák, de legalább egyre többször látom Elvist!!!! Az utolsó 30km egy kínlódás, senkinek nem kívánom. Eredmény: Master 2 kategória ezüst érem és sok sok tapasztalat!

Kakas László „KakLac legújabb kalandjai”, akár így is kezdhetném a hétvégi Szilvásváradi Top Maraton beszámolóját. Úgy tűnik, ez a verseny nekem mindig valami kitartáspróba lesz. Tavaly egy gyomorrontás kb 25. km nél, Idén pedig egy nagy „pofáraesés” kb a 75. km-nél tesztelte túlélési képességeimet. A célom induláskor az volt, hogy a tavalyi 8:45 körüli időt 7:00-ra szorítsam, amire meg is volt az esély, hiszen az óra stoppere a beérkezéskor 6:45-öt mutatott, tehát pár frissítőpontos megállással meg is lett volna a hét óra, de több lett az „öngyógyítások” miatt. Most egy esetleírás jön, aki nem bírja, ugorjon egy bekezdést. Murvás lefelé alján erős jobbos (lett volna). Középen mentem, de a kanyarban az első kerék kisodródott a bal nyomvályúba. Emiatt eltűnt a bringa eleje, és mivel fogtam a kormányt rendesen, a kezem is ment vele. Esélyem sem volt, hogy karomat elém rakva tompítsak valamit a becsapódáson. A mázlim az volt, hogy volt rajtam szemüveg, amit egyébként a lefeléken mindig felrakok már-már rutinból, illetve a bukónak volt shield-je. A szemüveg egy marék ropi műanyag lett, a shield pedig lehajlott a jobb szemem elé. Ha ezek nincsenek, már lehet, hogy látási gondjaim is lennének. Az arcom itt-ott összekarcolódott (nem vészes), de az alsó ajkamat összeüthettem, mert a fogam belülről felvágta. 5-10 percig még jött az a piros a számból, de utána elállt. A 80-90 km közötti frissítőnél volt elsősegély doboz, meg Betadine oldat. Egy gyors öngyógyító műtét egy autó tükörben, majd miután kiszedtem egy fél marék kavicsot a számból, mentem tovább rendíthetelenül. Tegnap este még volt egy kis szájsebészet a János kórházban. 4-5 öltéssel „összeraktak”. Minden rendben, pénteken megyek varratszedésre. Örök tanulság, a védőfelszerelés viselése életet menthet. Köszönöm a csapat szurkolását, segítséget Évinek a frissítőnél. És még egy kis apróság, majdnem elfelejtettem. Szombaton a rajtszám átvételénél sikerült bátyám kölcsönautóját úgy bezárnom, hogy a kulcs bent maradt. Rövid tanakodás után Csaba mondta, hogy kérdezzek vmi „helyi erőt”, hátha tudnak segíteni. Így is lett, jött a segítség. Örök hálám neki!!!) Egy darab kerítésdrót csodákra képes és kinyílt az autó. A pálya egyébként remek volt, profi jelölés, méltó a verseny rangjához. A Bükk hozta a sáros formáját, annak minden veszélyével együtt, sok sérülés volt csapaton belül is. Jól bírtam végig, még az esés után is. A sáros siratófalakat kivéve végigtekertem az egész pályát, ami meglepett a tavalyi után. Azt hiszem itt az ideje beszerezni egy „rendes” külsőt (megfogadva Vámosi „gumigyűjtemény tulajdonos” Gergő csapattársam tanácsát) ami jobban tart kanyarban, mint a kopott mostaniak. E rövid kis epizód után kívánok mindenkinek jó versenyzést és kitartást a következőkre. Két hét múlva XCM OB Nagykovácsiban!!!