Menü
Bezár

Top Maraton Díjátadó Gála

2010. november 23, 13:53

Díjátadó gálával zárult a hazai hegyikerékpáros szezon, ahol átadták a T-Mobile Top Maraton sorozat legjobbjainak járó díjakat, a Szövetség pedig a csapatok közt hirdetett sorrendet. Csapatunkból Cseh Veronika, Skerletz Imola, Böhm Lajos, Démi József, Horváth Csaba és Lakatos Péter állhatott a dobogóra, ami a már korábban megszerzett négy bajnoki cím mellé nem rossz teljesítmény.

Az összetett csapat-rangsort a Cube Csömör nyerte a KTM-Erste Leasing és a Pilis Cross Country Club előtt, az első ötbe befért még a Bringabanda és a Merida.A második helyezés értékét növeli, hogy idén 127 egyesület iratkozott fel a pontszerzők közé, valamint az is, hogy vidéki csapatként egyedüliek vagyunk az élmezőnyben.

És egy kis számmisztika: Az ezüstérem megszerzéséhez szükséges 3262 pont összepedálozásában 31 aktív tagunkból 22-en vettek részt. A „mi lett volna, ha” fikcióba most nem mennék bele, mert már páran ettől cigányasszonyokat megszégyenítő jajveszékelésben törnek ki, de tény, hogy az arany csak karnyújtásnyira volt. Közelebb voltunk hozzá (-183 pont), mint amennyire mögöttünk voltak lemaradva (-500 pont) a pilisiek. Azok, akik idén nem tudtak/akartak pontot szerezni, jövőre kiléphetnek saját árnyékukból, egyenesen a fénybe-pompába és megtapasztalhatják saját korlátaikat.

Nem szeretnék az EZO TV jósait megszégyenítő találgatásokba bocsátkozni, de a távolban szebb jövőt és pontokat látok. A győzelmet megszerezni pedig könnyebb, mint megtartani, ezért ezúton üzenjük csömöri sporttársainknak, hogy 2011-ben ez a teljesítmény kevés lesz a győzelemhez.

Köszönjük szponzoraink idei támogatását, reméljük, eredményeink megerősítik Őket abban, hogy a továbbiakban is kitartsanak mellettünk.