Tour DeSeda

„Az év leghosszabb napja” (nappala) volt ezen a hétvégén a Deseda tó partján, ahová egy komplett sporthétvégét szerveztek a rendezők. A szombati 10 órás után ugyanis még egy triatlon is várta vasárnap az igazán elszántakat, ha esetleg kevés lett volna a tekerés. Szép környezet, strand, erdő, mező…várta a versenyzőket. Jómagam bátyámmal és keresztfiammal érkeztem, akik közben Kaposvár másik végén íjászversenyen vettek részt. A menetrend az volt, hogy amíg ők lőnek, én nyomom a pedált és a végére még odaérnek. Így is lett, de előbb pár szó az előkészületekről. Crosskovácsi dagonya után tulajdonképpen nem ültem érdemben (edzés) szinten bringán, csak melóba mentem. Nem volt túl jó az idő (esett szinte minden nap) és kicsit sűrű is volt az elmúlt két hét. Esténként bringát szereltem, meg az OB-ről megmaradt sarat vakartam a bringáról. Volt otthon négy kopott Explorer gumim, amiből kettőt rögtön ki is dobtam, mert úgy számoltam (kiírás szerint), hogy gyors pálya lesz (aszfalt, gát) és erre a megmaradtak épp jók voltak még. Reggel kaja bőségesen, kis szervezés a frissítéshez a kulacsot töltőknek (ez csak az egyéni indulóknak járt alanyi jogon), akiknek ezúton is köszönet a segítségért, mert ügyesek voltak, amíg egyedül voltam. Gyors öltözés, pályabejárás még a rajt előtt. Gumik jók lesznek, nem nehéz a pálya. 5,6 km hosszú, földút-aszfalt és erdei csiki-csuki, kb. fele-fele arányban. Jól gondoltam, gyors a terep, kb 15-20 perces köröket céloztam meg belevéve a fáradtságot. Nevezésnél 18 egyéni volt, reméltem, hogy leszünk is ennyien, a végén 19 lett plusz a csapatok. Rajt lassú felvezetéssel, elöl „Eisi” volt a safety-bike, aztán az aszfalton beindult az ámokfutás és verseny az idővel, nálam inkább saját magammal, ugyanis ez volt az első ilyen versenyem. Végig akartam csinálni, az eredmény „csak jött közben”. Mivel nagy volt a kavarodás az első néhány körben, csak később hallom a nevem, hogy első vagyok! Mögöttem rögtön egy másik egyéni, gondoltam visszaveszek picit, hosszú még a nap. 4-5 kör múlva beért a Posfalvi Tamás - Papp Dénes - Hegyes János trió és pár körön keresztül ez az ötösfogat ment elöl. Később János és a korábbi második Tankó Balázs lemaradt és hárman maradtunk Tamás, Dénes és én. Megbeszéltük, hogy körönként váltjuk egymást. Ez meg is történt, leszakítottuk a mezőnyt és annyira egyben voltunk, hogy HAT(!!!) órán át egymás kerekén nyomtuk elöl. A szpíker már jobban izgult mint mi, hogy mikor „robbantunk” és meddig megy ez így? Igazi forma-1 hangulat volt, depó, köridők, leggyorsabb kör, folyamatos információ és persze a nélkülözhetetlen frissítés! Egy rövid wc szüneten és lánc olajozáson, mosakodáson kívül nem is álltam meg, de sportszerűen összevártuk egymást az élen, tudva, hogy nem ezen fog múlni. Néhány holtponton azért átestem. Kár, hogy nincsenek meg a köridők, de kb 4,5-nél volt egy kisebb, majd 6 óránál egy nagyobb, ahol az addig vezető TRIÓ meg is bomlott. Tulajdonképpen 1 körön belül szétestünk. Tamás-Dénes-Laci felállás ment innentől. Kezdtem nagyon lemerülni, de akkor megjött bátyám és a keresztfiam és jött a buzdítás és a frissítés, na meg a szpíker sem volt semmi. 10 órán keresztül folyamatosan bemondta a nevünket , köridőt, helyezést, tényleg hibátlan volt és néha még szurkolt is, hozzájárulva némi adrenalin felszabadításhoz, ami megint elég volt pár körre. A depónál a csapatban indulók mindig megtapsoltak minket egyéni „őrülteket”, elismerve ezzel a teljesítményünket és ugyanez volt a pályán is. Elismerő integetések (Várallyai Lacitól többek között) és tekintetek. A végén már az volt a célom, hogy meglegyen a dobogó és tartsam a pozíciómat. Köröket vertünk a 4.-re is. Már csak mi hárman voltunk körön belül, de a végén lekörözött engem is Tamás és a végén épp ki tudott menni még egy körre, így már kettőt kaptam tőle, de Dénes csak kb. 6-10 perccel ért be előttem azonos körszámmal. Nem rossz eredmény ez két ilyen rutinos pilóta után harmadiknak lenni, tudva, hogy mentek már mindketten 200 km-es maratont vagy 12-24 órás versenyeket. Beérve nagyon örültem, hogy életem első (!) dobogós helyét szereztem meg, ráadásul egy ilyen hosszú versenyen. Talán ez lesz az én igazi versenyszámom, még nem tudom, de ez most nagyon tetszett. Sokkal jobban, mint egy XCO. Még lesz idő átgondolni, de addig is maradnak a hosszú maratonok. Köszönet illeti a szervezőket, akik hibátlan munkát végeztek, a segítőket, akik lelkesen dolgoztak a frissítőnél, a szpíkert és persze a családomat, bátyámat és keresztfiamat, akik átsegítettek az utolsó, talán legnehezebb órákon! A technika hibátlanul működött ismét, egy felcsavarodott fűszálon kívül semmi nem hátráltatott, nagyon egyben vagyunk a KTM Prowlerrel. Ki is tettem a dobogóhoz, megérdemelte! Volt néhány veszteség is, egy marokszerszám (már megint elhagytam), egy tubus olaj a láncra, meg némi hámréteg a fenekemről .-))) Remélem ez jövő hétre begyógyul, mert jön a következő hosszú maraton Győrújbaráton! Ott találkozunk, addig is HAJRÁ!!!