10 órás menet Marcaliban

Egy kissé felemás Buda maraton után volt még egy nagy kaland az Anyák napi hosszú hétvégén! Már a másodikat szervezték, de nekem még csak az első 10 órásom volt Marcaliban. Mivel bátyó most Bad Goisernbe ment „sógorékhoz” íjászkodni, így kellett egy support, akivel tudom pótolni a hiányát. András csapattársam és edzőtársam jelentkezett a feladatra! Az időjárás előrejelzések nem voltak túl bíztatóak, menetrend szerint megérkezett a hidegfront. egész éjjel esett és az autópályán is változó intenzitással zuhogott. Marcali előtt már kezdett szakadozni a felhőzet, de még mindig szemerkélt. Kezdett kicsit azonos lenni minden, mint pár éve Zalaegerszegen a 10 óráson. Odaérve a termálfürdőhöz megkerestük a nevezési központot, ami egy jó nagy sátor volt a strand kerítése mellett. Kis eligazítás után úgy döntöttünk, hogy nem állítunk sátrat, mert a viharos szél csak széttépné, helyette beköltöztünk a „központba”. Szépen kipakoltam mindent és elmagyaráztam Andrásnak, mit mikor miért adjon, ne adjon. Közben ismerős arcokba botlottam. Eljött Henger, a tavalyi győztes, Pósfalvi Tomi a Deseda tavi 10 órás győztese és ott volt egy nagy adag ZKSE is, mindenféle kategóriában és természetesen a HIGH5 Bereczki Lacival! Rögtön kérdeztem is, hogy Németh Gábor jött e (Holdfényliget 10H győztes), természetesen igen :). Minden megvolt egy jó kis versenyzéshez! Gáborral aztán még beszélgettem kicsit és azt mondta, hogy mivel nem jött össze a szlovén ultra versenyére a háttér, most ez lesz helyette. Szuper, gondoltam magamban, akkor ő is nyerni jött! Kemény, rutinos pilóta, régóta nyomja az ilyen és még hosszabb versenyeket. Családias hangulatban aztán elindult a menet, miután a polgármester két velős mondatban összefoglalta gondolatait. Szeretem az ilyen lényegre törő beszédeket, főleg csepergő esőben, rajtban állva :). Közben kiderült, hogy Gábor két bringát is hozott, ami azért is jó, mert a várható sárban egy gyors cserével sokat lehet nyerni. Az egyetlen gond, a chip áthelyezés, de jelentem, ITT ezt is megoldották! Két rajtszám és két aktivált chip és csak a szólósoknak! Kérjük minden hazai ultraversenyen bevezetni, már csak azért is, mert külföldön ez egy teljesen bejáratott dolog. De térjünk vissza a rajthoz. Hogy kompenzáljam most ezt a taktikai előnyt? Gondolkodtam, aztán arra jutottam, hogy kicsit meghúzom az elejét, amíg nagy a torlódás a pályán. Hideg „motorral”, de kevesebb energiával viszonylag sokat lehet nyerni a puha talajú füves pályán. Ez jól is ment, gyorsan elmentem az elejével és lett is több, mint fél perc előnyöm az első 3 kör után. A pálya rövid volt, 1,9km hosszon átlagosan 6 perces köridőket lehetett menni, de rengeteg kanyar és egymás mellett párhuzamosan haladó nyom volt. Az egyik ilyen helyen letépte és befújta a szél a pályára a szalagozást, szóltunk is a pályabírónak. Épp akkor értem oda, mikor ott volt és irányított is, csak a rossz sávba, így ugyanabba a hurokba fordultam vissza kétszer is egymás után, aztán meglett a jó irány, de Gábor és Tomi már messze előttem volt, elolvadt az előny. Gyors üldözésbe kezdtem, aztán Tomit felértem, morgolódtam kicsit a baki miatt, de aztán úgy voltunk vele, nem ezen fog múlni. Azért itt volt még egy kis izgalom, mert a nagy üldözésben túl közel mentem az egyik sporttárshoz és összeakadtunk. Elestünk, ő rám borult és a nyerge beállt balról a hátsó kerekembe. Na már csak ez hiányzott…szerencsére nem szakadt ki semmi és a váltó sem ment el. Közben András mondta, hogy kaptam 40 mp jóváírást (mivel annyival vezettem előtte), de vissza is kérdeztem rögtön, hogy ugye erről Gábor is tud? Mondjuk válasz nélkül is rájöttem, hogy igen, mert olyan tempóba kezdett, hogy már fájt. Mikor egyszer mögé értem, mondta, hogy váltva menjünk, de ő gyorsabb volt a puha részeken (biztos a 29-es kerék…), én meg örültem, hogy a pofaszeles emelkedőn vissza tudtam rá kapaszkodni. Néha kicsit megúszott előttem, aztán megállt bringát cserélni. Na igen, ettől tartottam. El is kértem Andrástól az olajsprayt és a célegyenesben menet közben fújtam, de éreztem, hogy ez kevés lesz, mert a sár is csak rakódott, egyre jobban. Közben láttam, hogy a mosó (slag) a pálya széléhez közel van, szóltam is Andrásnak, hogy hozza oda az olajat és lecsapatjuk a bringát. Gábor megállt öltözködni én meg bringát mosni, olajozni, mindez kb 15 mp alatt :). Volt is recsegés a fogak között, de pár kör után újrakentük és jó lett. Innen már gyorsan száradt a pálya a viharos szélben. Már nem ragadt, viszont a puha talajon süppedt a kerék rendesen. Bátran kijelenthetem, hogy ennyit kiállva Síkon(!) még soha nem tekertem! A reggeli 6 fok után már kezdett melegedni, felment egészen 15 fokra, ezért én is ledobtam a szélmellényt és lecseréltem a téli kesztyűt. Gábor mögöttem, de körről körre jött föl. Közben András eltűnt valahová egy órára. Kulacsom fogyóban, egyszer csak visszajön, gondoltam bement a fürdőbe melegedni, mert előző nap megázott-megfázott és szipogott rendesen. Aztán kiderült, hogy kimerült ( :) ) és csak ledőlt egy kicsit a kocsiban. Tomi párja segített ki egy kulacs vízzel itt 5-6 óra között. Volt némi holtpont is, de Gábor is lassult, így kompenzáltuk egymást. Egy óra múlva András visszajött és máris nyomta a kaját és a kulacsokat, majd jött a „kóla only” üzemmód. Elég korán, de nem volt mit tenni, mert Gábor jött, mint a végzet. Aztán egyszer csak beindult vmi és megint távolodtam, egyre jobban. Tominak már két kört adtam, Hengernek már a sokadikat, de Gáborral még mindig körön belül voltunk. Mivel nem akartam, hogy azon a bizonyos 40mp-es jóváíráson múljon, csak nyomtam és nyomtam. Néha még egy kis sós kaja és alma lement, de folyadékból már csak kóla és talán egy kis víz. Andrást kérdeztem, mennyi egy kör, én 7percre tippeltem, de aztán azt mondta, hogy ha tartom a 6 perceseket, nemsokára kört adok Gábornak. Nem tudtam hányt kört mentem, csak a nagy órát néztem a célegyenesben, András pedig mondta, hogy mennyi van még vissza. Kb 2 kör lehetett, amikor Gábort felértem az emelkedőn, ő már gratulált, de én még tudtam, hogy nincs vége. Csak nyomtam felfelé kiállva ugyanúgy, mint az első körben, szépen tempósan, szinte robotizált mozgással. Ugyanott váltottam és ugyanott nyitottam (volna) a telót, ha nem romlik el a lockout kar (mondtam ugye, hogy nem bírja a sarat!). Az utolsó két és fél órát ezért zárt villával mentem, így legalább kevesebbet vesztettem, mintha nyitva maradt volna. Utolsó kör, utolsó kanyarok, BEÉRTEM és persze, hogy felemeltem a bringát MEGINT, jó magasra! MEGNYERTÜK! Idén a tervezett ötből már a másodikat, de most tényleg kemény ellenfelekkel szemben. Itt most nem unatkoztam, tekerni kellett az első perctől az utolsóig és ezt Gábornak és Tominak köszönhetem, akik eljöttek, hogy egy jót meccseljünk! Még sok ilyen versenyt FIÚK! Kereken 100 kört mentem, ami 190 km lett kb 2250m szinttel. Km-enként 100 forintot tekertem össze, kaptam két kulacsot, egy pólót és egy nagyon egyedi aranyérmet! Köszönet illeti a szervezőket, hogy ilyen időben is helyt álltak. Zsíroskenyér, alma, banán, meleg tea és a végén még gulyásleves is volt friss kenyérrel. Kulturált zuhanyzási lehetőség és strandbelépő ez mind benne volt a nevezésben! Mit is kerestünk mi akkor pár nappal ezelőtt a HHH környékén? Ui: csak hogy teljes legyen a kép, Bátyó is megnyerte az osztrák terepíjász versenyt így megint Szárnyaltak a Kakasok! KakLac Flying Roosters Racing Team Galéria