Menü
Bezár

Bakony maraton, végre egy jó pályán...

2012. május 19, 23:04

Évről-évre sokat fejlődik ez a rendezvény és ez most sem volt másképp, ezért sem értem, hogy miért csak ennyi résztvevő volt. Rajtunk nem múlt, az tuti, mert szinte a teljes csapat képviseltette magát. Már nagyon vártam egy „rendes” hosszú távot. Viktorral reggel közelítettük meg a célterületet, aztán irány a regisztráció. Pista már cuccolt, mi meg elmentünk a hosszús nevezésekért. Kaptunk is egy kartonnyi kulacsot rajtcsomagként, és ami még nem nagyon volt, az pedig +3db energiazselé, hurrá! Végre egy értelmes dolog a sok újság, szórólap és egyéb használhatatlan dolog helyett. Mint kiderült, a többi táv is hasonlót kapott, de ott már 1-2 zselével a leküzdendő km-nek megfelelően :)! Lajostól megkaptuk a szép új mezünket is, rögtön reklámtáblának éreztem magam :). Nagyon jó és kényelmes darabok, köszönjük szépen a szponzorainknak! Rövid melegítés után jött a rajt procedúra. Tavalyi eredmények alapján be is szólítottak, tülekedni sem kellett. Negyed órás eltolással indították a távokat, így nem jöttek rögtön a nyakunkra a gyorsrakéták sem! Ezt a szokást jó lenne, ha végre már a nagy top maratonok is átvennék!!!

Ádám nyomott egy FIRE-t (jaj de hiányzott már!) és beindult a gépezet. Mivel a pulzusmérőt otthon hagytam, így most csak érzésből tekertem. Az elejét hagytam elmenni és inkább egy második bolyhoz csatlakoztam. Pistával szépen feltempóztunk a Kőris 1-re, aztán irány a lefelé. Itt sikerült beszorulnom, ezért nem tudtam saját tempót menni. Az aljára ezért Lajos meg is érkezett Vas Petivel, na szuper… A Cuha völgyét is így nyomtuk végig, csak még begyűjtöttük Bori Gergőt is, így egy masszív KTM-es trióval rángattuk a bolyt.

Mivel 3-an 3 kategóriából voltunk, így nem voltunk egymás ellenfelei. A patak mentén jött a szokásos szurkolótábor. Több iskoláscsoport is buzdította a bringásokat, ez mindig jólesik, most is vigyorogva csapattam át a vizes részeken a nézők nagy örömére. A második Kőris mászásnál Lajos leszakadt, Peti elment, Miki meg az alján csapott hátba a középtávról. A toronyig együtt nyomtuk, Kezsó megint kattogtatott (pedig küzdöttem, hogy tekerjek a meredek részen, ameddig csak tudok…), de aztán nekem is tolnom kellett. Miki eltűnt, mivel én megálltam kulacsot tölteni. Kezsó rám nézett és azt mondta, „Mikit lefelé megfogod!”, meg hát mosolyogtam, aztán nyomás! Próbáltam a kanyarokban gyors maradni a sodrós murván, ami úgy tűnt sikerült is, mivel az aszfaltra érve befogtam Mikit. Ő aztán itt állt meg frissíteni, én meg egyedül maradtam. Táncos Sanyit még láttam elmenni szintén középtávról, ő volt a második. Gondoltam is rögtön, ha Miki felszívja magát, még a dobogó is meglesz neki. Nemsokára jött is, és kis ösztönzéssel el is ment üldözni az előtte lévőket. Szokás szerint megérkezett Dénes is (man is black) a szép új mezében, és eltempózott mellettem. Na ennek nem örültem…innen (kb 62 km) viszont teljes magányban tekertem a néha 3 sávos földutakon egészen a célig.

Azt a majd 10km-nyi aszfaltos erdei részt továbbra is bent hagyták, ott kicsit unatkoztam, de legalább jók voltak előtte a köves singletrack részek. Előbbit leszámítva, tényleg jó kis pálya lett. Erre a kedves rendezők is büszkék voltak, ugyanis a nagy legelőn áttekerve (itt láttam utoljára Mikit és Dénest valahol a tetején) kitették egy fára, hogy „ti kértétek a sok km-t, szintet, stb…” :)! Köszönjük szépen! A Hajag kedves „lankái” különösen jól estek. Mivel a legelő tetejéről visszanézve senkit sem láttam, bíztam benne, hogy a célig sem fogok, ezért nyomtam még, amennyire csak bírtam, hátha meglesz az első 10! Még ennél is jobb lett, ugyanis 8. helyen zártam M1-ben. Na! Ez már valami, gondoltam, de persze azt is tudtam, hogy majd a Szilvás lesz az igazi vízválasztó, oda mindenki eljön, aki számít. Addig is mindenkinek jó felkészülést, HAJRÁ! További képek a galériában. A csapat nagyon eredményesen zárta a nyitó kupafutamot. Több kategóriában is a dobogóra állhattak. Íme, a dicsőségtábla:

Rövid táv - Master 2 Férfi 33 km Rövid táv - Master 3 Férfi 33 km
2. Németh Frigyes 1:22:57 5. Lénárt László 1:35:36
Közép táv - Master 2 Nő 69 km Közép táv - Master 1 Férfi 69 km
1. Skerletz Imola 4:26:13 3. Motován Miklós 3:01:06
Közép táv - Master 2 Férfi 69 km 20. Boros András 3:30:52
6. Lakatos Péter 3:34:50 52. Dolfinger Zsolt 4:43:46
Közép táv - Master3 Férfi 69 km Hosszú táv - Felnőtt férfi 100 km
3. Démi József 3:21:22 5. Süle Róbert 4:07:32
6. Plájer Lajos 3:34:48 12. Bori Gergely 5:03:21
Hosszú táv - Master 1 Férfi 100 km 13. Fehér Csaba 5:28:09
1. Táncos Gábor 3:59:48 16. Németh Tamás 5:55:05
3. Horváth Csaba 4:07:32 Hosszú táv - Master 2 Férfi 100 km
8. Kakas László 4:22:04 5. Böhm Lajos 4:36:42
15. Völker Tibor 4:57:31 9. Vereby István 4:59:12
16. Kondor Gábor 5:00:03 12. Horváth Pál 5:15:00
20. Pálosi Zoltán 5:12:15 13. Mesics Péter 5:16:16
28. Bartokos Gábor 6:35:44
Magyar Viktor DNF
KakLac