Menü
Bezár

Bükk Maraton

2008. augusztus 6, 07:29
XCM Magyar Kupasorozat VI. futam - Eger
Augusztus 3-án, immár nyolcadik alkalommal rendezte meg Eger mellett a Nagy SE a Bükk Maratont. A versenyre – a viadal történetében rekordként – 1550-en neveztek, a Berva-völgyi rajtnál végül 1330-an sorakoztak. A magyar kerekesek mellett francia, amerikai és román bringások is nekivágtak a Bükk emelkedőinek.
Csapatunkból ezúttal 19-en álltak rajthoz, összesen 1125 km-t és 52 óra 43 percet bringázva. Egy-két dobogós helyezés a "lábakban" maradt, de hatan így is tiszteletüket tették a pódiumon. Különösen nagy siker, hogy ezúttal a négy elit kategóriából kettőben sikerült győzelmet szerezni! A Magyar Kupa sorozatnak a bükki futam volt az utolsó előtti állomása. Most egy kisebb szünet következik, majd augusztus végén a Mátrában zárjuk a hazai szezont. Akiknek összetettben is esélye van egy jó helyezésre vagy akár a győzelemre, különösen fontos lesz ez a verseny.
Eredmények:
Elit Master1 (105 km) Elit Master2 (105 km)
1. Horváth Csaba 4 óra 46p 38mp 1. Böhm Lajos 4 óra 49p 38mp
12. Kakas László 5 óra 29p 07mp 7. Vereby István 6 óra 07p 26mp
Elit női (55 km) Középtáv felnőtt (55 km)
4. Simon Emese 2 óra 46p 38mp 8. Vámosi Gergő 2 óra 23p 19mp
Középtáv M1 (55 km) Rövidtáv női (45 km)
36. Pálosi Zoltán 2 óra 52p 37mp 1. Nagy Ágnes 1 óra 45p 26mp
Középtáv M2 (55 km) Rövidtáv M1 (45 km)
3. Kenyeres Zsolt 2 óra 34p 02mp 5. Molnár Balázs 1 óra 41p 53mp
4. Lakatos Péter 2 óra 34p 38mp 7. Bartokos Gábor 1 óra 48p 29mp
Rövidtáv felnőtt (45 km) Rövidtáv M2 (45 km)
11. Pintér Kolos 1 óra 38p 42mp 2. Németh Frigyes 1 óra 41p 06mp
20. Süle Attila 1 óra 43p 56mp 6. Démi József 1 óra 50p 29mp
52. Simon Róbert 2 óra 03p 17mp 42. Jánosa Gyula 2 óra 24p 53mp
Rövidtáv M1 (45 km) Rövidtáv u19 (45 km)
5. Molnár Balázs 1 óra 41p 53mp 3. Süle Róbert 1 óra 41p 35mp
7. Bartokos Gábor 1 óra 48p 29mp
Süle Robi beszámolója Szombat dél körül sikerült elindulnunk Sopronból, és megkezdtük 6 órás utunk, melyen három balesetet láttunk, plusz egy rakás amerikai autó hangját hallottuk 200 méterről míg vártunk Hocsáékra, amíg élvezik a kiállítást :-). Így estefele meg is érkeztünk a szállásra, ami célnak megfelelő volt, és még aludni is lehetett. Szokásos tészta, aztán egy kis városnézés, nem túl későn már ágyban is voltam. Reggel kajálás, amivel megkezdődtek a bajok: megint keveset sikerült enni, de az a kevés között is volt egy nevezésnél kapott müzli szelet, kellemes hányás ízzel... Rajt helyszínéig még kellet tekerni 10 km-t, és fél 9-re ki kellet érnünk, mert csapatfotózás volt. Tízkor rajt, az első 5 km aszfalt kellemes túratempóban, aztán kiértünk a köves felfelére, amin kicsit összezuhantam. A gyomrom összeugrott kb. egy szilva méretére, mindenki megelőzött, már a hátizsákos kedves 70 éves emberkék is beértek a 12 km-es emelkedő vége fele.
Volt nálam egy ribizli ízű X-iont gél, kicsit hezitálva nyúltam hozzá, mert voltak már rossz emlékeim a csokis, vagy vaníliás géllel, amik leginkább cukrozott pudingra emlékeztetnek. Ennek viszont egész kellemes íze volt, sokat segített, hogy legalább a leghátulja ne érjen be, és adjam fel teljesen a versenyt. Így már volt valami a hasamban, amivel megkezdhettem a maradék igen tempós lefeléket és a néhány közepes emelkedőt. Első emelkedőn be is értem már jó néhány embert, akik száma a lefeléken is lassan nőtt, majd a végére egész jó tempót sikerült mennem, olyannyira hogy még a kegyetlen állat Juhász Zsolti mögött is mentem fél percig, míg rá nem lépett a pedálra, és otthagyott. Célba érkezésnél lehetett volna egy kellemes sprint, csakhogy a talaj annyira rázott hogy az amúgy is rosszalkodó hátsó váltom le-föl váltott, így esélyem sem volt, szerencsére a többiek más kategóriából valók voltak. Ádám a célban mondta, hogy harmadik lettem. Én az ötödikben reménykedtem, a harmadik eléggé hihetetlenül hangzott akkor, főleg hogy később megtudtam, 21-en voltunk kategóriában. Tavaly viszont ezzel az idővel ha jól tudom nyertem volna, most 5 perccel maradtam le az első helyről. Szerintem ez most teljes mértékben az én hibám volt, de legalább megtanultam hogy ne egyél keveset, de főleg ne B… csokit:-) Összetettben 29-dik lettem.
Kakas Laci beszámolója eltalált ritmus… Egy nagyon jó kis verseny, jó helyen, szép időben, sok nevezővel és nagy csapattal. Ez volt a hétvégi Bükk Marci. Szombat délutáni (korai) érkezésem azt eredményezte, hogy Csaba által összerakott „nevezési mátrixot” a helyszínen nekem kellett rajtszámokra váltani, mely ezúttal teljes mértékben sikerült és senkit sem hagytunk ki. A többiek kicsit későn érkeztek, ezért a csapat vacsi is elhúzódott, de nem baj, mert közben láttuk a Dobó teret „ellepő törökök” látványos előadását. Erre a hétvégére úgy tűnik minden összejött…Forma1, M1/M3 dugó… Reggel gyors és alapos készülődés, ezúttal kicsit más dologgal. Megfogadva Gergő tanácsát, beruháztam végre egy Racing Ralph gumiszettre és teszteltem pár X-iont terméket is. A rugóstagom beépítése is végleges lett és sikerült jól beállítani a nyomást a rugózó elemekben. Mindezeknek, illetve a verseny alatti jó ritmusnak köszönhetően fél órát javítottam tavalyi eredményemhez képest, ami egy 12. helyezést hozott nagy megelégedésemre. Persze most is volt egy kis megrogyás, de ez most kitolódott 75-85 km körülire, talán kellett volna még egy gél, de nem mertem többet enni, mert nem tudtam, hogy bírja majd a gyomrom. (majd a 24 órásra többet viszek…:-). Az utolsó 10 km egy felejthetetlen élmény volt. Végre úgy ment a bringa, ahogyan mindig is szerettem volna. A kanyarokban tapadt, átment mindenen, mint egy repülőszőnyeg. Perceket hoztam az előttem lévőkön, és vagy 4 hosszútávost előztem meg a végén. Emiatt tulajdonképpen az utolsó méterekig küzdeni kellett, mert jöttek mögöttem, mint a végzet, főleg az utolsó púpokon kerültek elő olyanok, akiket már jóval korábban megelőztem. Talán nekik is jót tett a lefelé a végén. Beérkezve még egy gyors interjúra is maradt idő… Nem sokat kockáztatva (jövő héten bringatúra sok 100 km-rel, ezért nem szerettem volna lezúzni magam), jó tempóban magamhoz képest sikerült egy jó eredményt hoznom! Remélem Mátrában már az első tízben leszek! Addig is jó tekerést mindenkinek, engem vár a túragép, meg az emelkedők, rajtuk a várak, körülöttem szép tájak…