Menü
Bezár

Crosskovácsi utánpótlás verseny

2013. április 25, 22:00

Lelkes junior csapatunk vasárnap reggel vágott neki idei első versenyének, amely Nagykovácsiban került megrendezésre. A reggeli ébredés nem volt gond, főleg Péternek nem, ugyanis már nagyon várta, hogy élesben is kipróbálhassa új Focus bringáját. Amint odaértünk a verseny helyszínére, lekaptuk a bicikliket a tartóról és nyomás a pályára. A körpálya egy emelkedővel kezdődött, amelynek kb. a második szakasza a soproni sípályához hasonló meredekségű volt. Ezután egy jobb kanyarral az erdőbe értünk, ahol egy igen technikás pálya várta a versenyzőket. A pályabejárás után az ügyességi verseny helyszíne felé vettük az irányt. Itt egy fél óra gyakorlási idő állt rendelkezésünkre. Az ügyességi rész a következő feladatokból állt: -2x 4 db kulacsot a két kerék között megkerülni -egy kulacsot menet közben egy kb. 5 cm magas fadarabról felvenni és kb. 2 m múlva egy darab deszkára letenni -egy 5x5-ös lécet az első kerékkel átugratni, majd egy deszkán végighajtani -egy keskenyebb és egy szélesebb darab szőnyegcsíko az első majd a hátsó kerékkel oldalt átugratni -legutólsó gyakorlatként pedig két lépcsőfokon felmenni. Összességében 2-3 hibaponttal mindenki teljesítte az ügyességi versenyt. Miután gyakorlatilag mindenki végzett, indultunk vissza a körpályára. A megszerzett hibaponttól függően handicap-es rendszerben indították a gyerekeket. Először az U9-esek indultak, ahol Eszter a második helyen ért célba. Az U11-es kategóriában már többen indultak a csapatból. A lányoknál Annának sikerült kemény munkával legyőzni a hibapontok miatti hátrányát és megszereznie az első helyet. A fiúknak is volt sajnos mit behozni a hibapontok miatt, de ennek ellenére gigászi küzdelemben Zsejki Boti dobogós helyet ért el, Vránich Boti ötödikként, Máté pedig nyolcadikként hajtott át a célvonalon. Az U13-as kategóriában a csapatból csak Péter állt a rajtvonalhoz. Könnyű dolga neki sem volt, nagy küzdelemben sikerült néhány embert megelőznie, de a célban a versenybírók nem regisztrálták az idejét, így Fiar Play díjat és engesztelésképp egy focilabdát kapott ajándékba. Végül Balázs indult U15-ben több nagyon jól felkészült versenyzőkkel együtt. A technikás pályán szinte hiba nélkül, nagyon ügyesen haladt és a 14. helyet sikerült megszereznie. Summa summarum: Junior csapatunk minden tagja nagyon odatette magát; bár van még mit fejlődnünk úgy erőléti, mint technikai szinten, elkeseredésre nincs okunk. Péter új Focus Black Forest 2.0-ja isjól teljesített. Egy színvonalas, jó pályán versenyezhettünk, egy-két technikai bakit leszámítva (időmérési gondok, hangosítás) jól szervezett verseny volt. Köszönet a szervezőknek! K.P. és K.E.

Eredmények
U9 Lány
2. Kádár Eszter
U11 Lány
1. Kádár Anna
U11 Fiú
3. Zsejki Botond
5. Vránich Botond
8. Kosányi Máté
U13 Fiú
FairPlay-díj Kosányi Péter
U15 Fiú
14. Zsejki Balázs