KakLac 24H-s Európa bajnokságra megy 3. rész - 10H Marcali

Kicsit messzebbről kezdve nézzünk körbe a hazai Ultra versenyek táján. Az eddigi éveket figyelembe véve az alábbi versenyek voltak ebben a kategóriában: 8H Mocsáros dűlő, Budapest 10H Marcali 10H Zalaegerszeg 24H Zánka 10H Gyöngyösfalu 24H Velence Mivel mindegyiken részt vettem már legalább egyszer, arra gondoltam, miért nem lehetne ez is egy ugyanolyan sorozat, mint a hazai XCO, vagy XCM versenyek. Már 2013-ban megkerestem a szervezőket ezzel az ötlettel, kidolgozott pontozási javaslattal, de akkor még nem reagáltak a megkeresésre. Azóta a 3db 10H megállapodtak egy közös sorozatban. Ekkor újra szétküldtem a megkeresést és láss csodát, minden szervező melléállt az ötletnek. Többszöri egyeztetés után megalakult a hazai XCU sorozat és a hozzá tartozó rendezők, versenyszabályzat. A 2015-ös évet próbaévnek szánjuk, legfőképpen azért is, mert a fenti versenyekből a 8H és a Zalaegerszegi 10H is visszalépett, helyszín, illetve anyagi okok miatt. Mivel Harang kapacitását is lekötötték más szervezések, ezért idén Marcali, Gyöngyösfalu és Velence lesz az XCU Mountainbike Series helyszíne. Nagyon örülök, hogy ha még csak „kicsiben” is, de végre elindult valami, amihez én is hozzá tudtam/tudok tenni abból, ami mára szinte életformámmá vált, ez pedig az ultra versenyzés. Sokszor kérdezitek tőlem, hogy nem unalmas ez? Egy pályán körbe-körbe menni, néha 100-nál is többször? Nem, nem az! Soha nincs két egyforma kör, vagy állapot. Folyamatosan változik a pálya, időjárás, a csapatoknál a versenyzők. Igen, természetesen kell ehhez egyfajta hozzáállás, kitartás, szívósság, de ez mind megvan szerencsére. Nem tartom magam gyors versenyzőnek, még maratonon is kell néha 1-2 óra, mire felveszem az „üzemi hőfokot”. Maradt tehát az extrémebb, hosszú táv. Honnan jött mindez? Korábban kb 10 éven keresztül túráztam minden évben egyszer egy hetet, „hátamon a váram” jelleggel, volt olyan a végén, amikor Szeged-Pécs távot egy menetben lenyomtuk. Soha nem indultam a leghosszabb kiírt távnál rövidebben egy versenyen. Az első Tisza maratonomon is rögtön bele a közepébe 110km, amiből aztán 130 lett, mert kicsit elmérődött :). A Salzon is a fekete póló kellett rögtön és elsőre megcsináltam, mondjuk kellett hozzá majd’ 15 óra, de meglett a 211km és a 7000m szint. A hazai maraton sorozat persze jó versenyeket ad, de kell vmi plusz, ahol folyamatosan feszegethetem a saját határaimat. Nincs már olyan év, ami ne lenne 24H nélkül nálam. Na de térjünk vissza a ráhangolódáshoz! Amikor kitaláltam a 24H EB-t magamnak, mint 2015-ös kihívást, már akkor azon gondolkodtam, hogy mi lesz, ami megelőzi. Rögtön adódott a 8H és 10H verseny, amiből aztán csak a Marcali maradt. Edzőmmel, Istvánnal is megbeszéltük és az edzéstervet úgy alakította, hogy ez az „edzőverseny” egy kis felmérő is legyen egyben. Örömmel láttam, hogy az XCU sorozatnak köszönhetően már sokkal több egyéni nevező volt, bíztam abban, hogy jön valaki, akivel jót csatázunk majd. A FOCUS csapatból két vegyes páros (Gini-Miki és Fanni-Gábor), illetve egy félfocus férfi páros (Tomi-Laci), illetve én a szólós voltunk jelen. Mikiék már előző nap sátrat állítottak, amit nagyon köszönök, így nekem egy hajnali keléssel megérkezve már csak arra kellett koncentrálnom, hogy a reggeli zabkása maradékot még benyomjam verseny előtt. A technika rendben volt, én is, bár nem mondhatnám, hogy sokat pihentem előző este, mert leszakadt a kipufogó a kocsimról, és 11-kor még azt próbáltam olyan állapotba hozni, hogy egyáltalán le tudjak menni vele Marcaliba. Némi MacGyver módszert alkalmazva, azonban sikerült és talán 4 órát aludtam is az ébresztőig… Mentem egy kört a kicsit felázott pályán (előző este esett). Sokat nem változott jellegében tavaly óta, csak egy kis fahidas patakátkeléses rész került bele az emelkedő előtt. Az eső pedig kifejezetten jót tett neki, nem porolt legalább. A rajtot megelőzően, azért szóltam Zsigának, hogy legyen egy lassú felvezetés, mert legyaluljuk egymást a „felüljárón”. Ez az ötlet jónak bizonyult, és csak a széles emelkedőn lőtték el az éles rajtot. Mondanom sem kell, hogy az eleje nagyon bekezdett. Az előzetesen megbeszélt pulzus felett voltam magasan, hogy tudjam tartani a tempót. Mivel edzésen ennél sokkal keményebb intenzitásokon is mentem, nem aggódtam, inkább vártam. Pósfalvi Tomi vitte a prímet elöl, kb 30-40 mp-re megúszott, de még bőven látótávolságban volt. 1 óra után aztán megnyugodtak a srácok és „zónán belülre” jött a tempó. Olyannyira, hogy Zozo (Szabó Zsolt), a szögedi Életerős ifjonc is hozzánk csapódott harmadiknak. Tomival felváltva nyomattuk elöl, néha meg-megrántva az emelkedő tetején mutattuk a másiknak, hogy van itt még erő! :) Közben 2,5 óránál már hallom, hogy Zozo egyre erősebben lélegzik, mondtam is Tominak, hogy rántsuk meg kicsit. Kb két tempósabb kört mentünk és máris sikerült leszakítani Zsoltot. Tomi mondta is, hogy ezt nem gondolta volna… Tovább nyomtuk a köröket, közben megérkezett a MESTER (Szöllőssy István) is, így innentől ő vette át a supporter szerepét. Rögtön mondtam is neki a pulzus és watt értékeket :). Tomi hajthatatlanul nyomatta elöl, ha egy kicsit előrementem vezetni, pár kanyar után visszaelőzött. Ezt nem értettem, de hagytam, nekem jó volt a tempó. A technikai kiállásoknál kölcsönösen megvártuk egymást, nem ezen fog múlni tudtuk mindketten. 4 óránál aztán láttam, hogy Tomi már kéri a koffeines frissítőt, majd kávét. Na, most jött el a pillanat, gondoltam, hiszen, ha valaki már ilyen korán kezdi pörgetni magát, akkor ott már van valami holtpont. 4,5 óránál aztán megindultam, nyomtam két-három gyorsabb kört és Tomi leszakadt. Szóltam is Istvánnak, hogy akkor kezdje mérni a rést. Körről körre nőtt az előny, végül meglett a körelőny. Ekkor megálltam én is picit öltözködni, enni-inni, olajozni és egy perc állás után, megint a pályán voltam. Innen már csak magammal versenyeztem. Igyekeztem minden olyanra figyelni, ami majd az EB-n is fontos lesz. Ez pedig az egyenletes tempó, folyamatos frissítés a tervezett menetrend szerint és a holtpontok kezelése. A frissítés hibátlan volt, István folyamatosan hozta, amit kértem, illetve javasolta is, mit mikor érdemes. Az előtte már kitapasztalt almalé egy csodaszer volt :). Kiváló izotóniás ital, és a gyomrot is rendbe teszi hamar. Mivel előtte azt mondta, hogy addig húzzuk a koffeint, amíg lehet, ezért elhúztam a végéig és koffeinmentesen lenyomtam az egész versenyt! Még a „végső megoldás” kólára sem volt szükség, ami komoly fegyvertény! Mindez azt jelentette, hogy az erő megvolt végig és a gyomrom is bírta. Persze voltak holtpontok is, azok mindig vannak, de most vhogy gyorsan átlendültem rajtuk. Kiszóltam az egyik (belülről) lassabbnak érzett köröm után, hogy „pontolok”, aztán meg nyomtam egy gyorsabbat. István meg is kérdezte, hogy mit mondtam az előbb? :) Volt olyan is az utolsó órában, amikor már tényleg kezdtem belassulni, hogy elkezdtem keresgélni a fejemben a pozitív dolgokat. Szerencsére Adrinak köszönhetően van most belőle jó sok, és miután sikerült megkapaszkodni az egyik kedvenc mondatomban, már bírtam a végéig. Az utolsó körre fordulva pacsi Bereczki High5 Lacinak, a „szponzornak”. Kinéztem Istvánra és azt mondtam neki, hogy akkor ezt a kört most Neked tekerem! Már a chipkapura is csúsztatott kerekekkel dőltem rá, a felüljárón pedig szinte átrepültem. Iszonyat tempóra kapcsolva a versenyen előtte soha nem látott pulzusértékek jöttek, de nem érdekelt. Csak nyomtam felfelé az emelkedőn is sorra előztem a többieket, kb olyan tempóban, mint mikor Mikivel kergettük egymást pár órával előtte. A vége 5:08 lett, ami a 2. legjobb köridő lett a versenyen (4:59 lett az egyik csapattagé a legjobb). Célba érve bringaemelés, öröm, aztán kifeküdtem kicsit a fűbe fibbrillálni. :) Odajött István, gratulált, én pedig megböktem a vállát, hogy megint nagyot varázsoltál Mester! Csak mosolyogtunk, mert tudtuk, hogy ez egy nagyon jó kis menet volt, de a következő pillanatban már arról beszéltünk, hogy kb mikorra regenerálódom, és hogyan folytatjuk a felkészülést! Ilyen egy edző kérem szépen, nem dicsér sokat és csak a feladatra koncentrál! :) A TV-sek is rögtön megtaláltak, még vissza sem ment a pulzusom, de már értelmes válaszokat kellett volna adnom mindenféle kérdésre…majdnem sikerült :) Végül pedig egy válasz Gombinak (Gombolai László), aki egyik lekörözésnél megkérdezte, hogy mi a titok? Majd meséljek neki… Nincs titok, csak egy jó edző kell hozzá, aki kihozza belőled a legtöbbet, ja és a legfontosabb dolog, a zabkása reggelire egy jó nagy lábassal! :) Legközelebb kicsit jobban belemegyünk az edzésekbe, edző-versenyző kapcsolatba és persze a hullámvögyekbe. Addig is HAJRÁ! KakLac Herr Hahn Solo :)