6. RÉSZ AZ EDZÉS

A 24H cikksorozatból, ha figyeltetek ( :) ), kimaradt egy rész, amit most szeretnék pótolni! Korábban, még a versenyt megelőző időszakban szerettem volna megírni, de valahogy besűrűsödött az a pár hét, viszont ez épp egy olyan téma, amiről mindig lehet beszélni: „Az edzés és felkészülés, maga az edzés, edző-versenyző viszony, hangulat, mentális és fizikai állapot, hullámvölgyek...”, ezeket boncolgatom most egy kicsit. Az EB felkészülés előtt még soha nem volt edzőm. Az első részben már leírtam, miért Szöllőssy Istvánra esett a választásom, ezért ezt most nem írom le újra, viszont sokkal érdekesebb az, ahogy kettőnk viszonya alakult az elmúlt fél évben. A megkeresés után nem sokkal elmentem hozzá teljesítménydiagnosztikára, ahol tulajdonképpen az egész edzésmunka kezdődött. Már előtte is volt pár rávezető hét, de a pontos edzészónák belövésével indult a közös munka! Komolyan megküzdöttem a lépcsőteszttel (100 wattról indulva 3 percenként emelkedik a görgőn a terhelés 20 wattos lépcsőkben egészen kifulladásig), de végül egész jók lettek az értékeim. A korábbi 24H tanítványával, Bándli Szabival is összevetette István az eredményeket és az volt a konklúzió, hogy alapnak nem rossz, ahogy állok, de rengeteg munkánk lesz még! István kicsit kevésnek tartotta a fél évet (utólag talán tényleg kevés), de elszánt voltam és belevágtam, belevágtunk! Az elején még kellett pár hét, mire megtanultam a számomra addig ismeretlen szakkifejezéseket és az eszközök (görgő, computer) használatát. November végén kezdtünk. December közepén pedig meg is jött az éves szokásos 1 hetes lázas betegség, de most egy héttel korábban. Olvastam, hogy az edzésterhelés miatt a légúti betegségekre sokkal fogékonyabb leszek, de nem gondoltam, hogy ennyire… Mivel még nem volt nagy az intenzitás, csak 2-3 nap esett ki, és utána már tudtam folytatni. Jött a karácsonyi szünet, otthon töltöttem az ünnepeket a szüleimnél, így tulajdonképpen tényleg nem volt más dolgom, csak a töltődés és a tekerés. Kezdtem elmerülni a Strava rejtelmeiben is, de igazából a pulzus és a pedálfordulat értékeken kívül nem néztem más értékeket, az egyes szakaszok elhódítása pedig nem igazán motivált… Először természetesen az alap állóképességet kellett rendbe tenni, de ezzel párhuzamosan jöttek az alacsony fordulatú erősítő gyakorlatok is. Igyekeztem mindig precízen végrehajtani a kiírt feladatokat, és a lehető legtöbb visszajelzést adni Istvánnak az állapotomról. Ő folyamatosan mondta a hasznos tanácsokat, ajánlott táplálék kiegészítőket, vitaminokat. Utóbbiakkal nem is volt gondom, hiszen korábban is vettem már multivitaminokat, de valahogy a táplálék kiegészítők nem igazán szaporodtak a polcomon. 8 hét után jött aztán az első holtpont, amikor egyik izomlázból a másikba estem és István megkérdezte, hogy használom-e az ajánlott BCAA és hasonló termékeket. Mondtam, hogy nem. Erre ő megnyugtatott, hogy olyat soha nem ajánlana, amit ő maga sem használna. Tulajdonképpen fejben kellett eljutnom addig, hogy ne doppingolásként éljem meg ezek használatát és el kellett végre hinnem, hogy segítenem kell a szervezetemet, mert amit az elkövetkező időszakban kap, az nem normális, hétköznapi terhelés lesz! A Biotech BCAA és Glutanator termékeket használva viszonylag hamar rájöttem, hogy nagyon jó hatással vannak a regenerációra. Ha korábban mondjuk volt egy maratonom vasárnap, akkor nagyjából szerda-csütörtök volt az, amikor már éreztem, hogy újra van erő, viszont használatukkal már kedd este tudtam edzeni 2 órát a görgőn!

Persze azért így is minden edzésen meg kellett küzdeni újra és újra, de mindig ott volt előttem a cél, hogy tulajdonképpen miért is csinálom mindezt! Ez nagyon fontos, hiszen cél nélkül motiváció sincsen, az pedig elengedhetetlen! Kicsit olyan volt, mint a karate kölyökben, mikor föl-le és jobbra balra kellett kerítést festeni a srácnak. Én sem értettem pontosan, hogy néha mi a koncepció, de megcsináltam, mert bíztam Istvánban. Újabb 10 hétnek kellett eltelnie (18. hét), mire eljutottam odáig, hogy élvezem az edzéseket! Előtte azért sikerült még egy ronda lázas-köhögős vírust beszednem februárban, ami rendesen kiütött egy hétre, és amit elkapott kb a fél ország. Nagyon legyengültem és iszonyatosan köhögtem, néha annyira fulladtam, hogy alig kaptam levegőt. Szenvedtem a görgőn és először fordult elő az, hogy ki kellett hagynom edzéseket, illetve nem is tudtam végigcsinálni, mert egyszerűen nem volt erő a lábamban! Szomorúan küldtem el az edzésfileokat, illetve írtam le, hogy nem ment az edzés és azt, hogy milyen rossz érzés az, amikor egy hét betegség lenullázza több hónap munkáját! Ráadásul jött még egy izombecsípődés is, úgyhogy konkrétan egy rokkantnak éreztem magam. Nem tudtam még a boltba sem elmenni kajáért… István ekkor azt mondta, hogy higgyem el, visszajön az erő és legyek türelmes. Két héttel a lázas napok után már a Bringaexpon görgőztem a SARIS standon. Jó volt a sok ismerős arccal találkozni, annak ellenére, hogy még mindig nagyon köhögtem, ha abbahagytam a tekerést. Új erőt adott a sok bátorítás :)!

Nagyjából 1 hónap kellett, mire kitisztult teljesen a tüdőm! Jöttek a wattok és sikerült az FTP értékemet is feljebb tornászni (ez egy 20 perces teszt, ami alatt maximális terhelésen tekerek), ami már azt mutatta, hogy jó úton járunk! Egyre könnyebben tekertem az emelkedőket és sorra jöttek az egyéni rekordok is a Strava feltöltéseknél. Na erre nagyon jó ez az alkalmazás! Nem kell más, ha csak magaddal versenyzel nap mint nap, ez épp elég ahhoz, hogy mindig egy picit túllépd a saját határaidat! Elkezdtük az igazán hosszú edzéseket. A 4 óráról egészen 8 órás edzésidőig emelkedtek a hétvégi kiírások. Néha komoly tervezést igényelt, hogy hová tekerjek el! Ezek az időtartamok, már egy maratonnál is hosszabbak voltak, ezért sokkal jobban rá kellett készülnöm, kajával, technikával és legfőképpen fejben! Egy kedves ismerősöm mondta egyik alkalommal, miután elmeséltem neki, hogy másnap Budapest-Győr-Budapest táv lesz a program, hogy „az is egy személyiségfejlesztő edzés lesz”! És milyen igaza volt! Ezeken az edzéseken már fejben is kotorászni kell néha a motivációt, de azt kell mondjam, ezek még egyszerűbbek voltak, mint néha egy-egy 2 órás combos wattos görgős edzés! Amikor egy ingerszegény kazánházban izzadsz azért, hogy a soha eddig nem látott watt értékeket kitekerd, az tényleg kemény volt, de mentálisan hihetetlenül megerősített. Volt olyan, amikor a 3x15 percnél, már a második etapnál éreztem, hogy ez durva lesz, ezért leegyszerűsítettem és percről percre haladtam előre. 1 perc, két perc, már a harmada, már a fele, stb…és a végén SIKERÜLT! Szerencsére épp akkor elég sok pozitív élmény ért az életemben, így a belső szép gondolatok keresgélésekor sok mindenbe tudtam kapaszkodni. Amikor letekertem, mindig egy kicsit bajnoknak éreztem magam, hogy újra és újra egyre nehezebb feladatokat tudok végigcsinálni. A görgő folyamatosan tanított is, hiszen előtte soha nem tekertem ilyen pedálfordulaton! István egyik előadásában olvastam, hogy a nyomaték a pedálerő és a pedálfordulatból tevődik össze, illetve azt is, hogy ha vki magasabb fordulaton is képes forgatni, akkor az „taktikai tartalék”, hiszen onnan még lehet kevesebb, de az alacsonyból már nem nagyon… Volt persze olyan is egyszer, amikor lefulladt a görgő közben, de végül azt az edzést is letekertem teljesen… István nem dicsért sokat, csak akkor, ha annak megvolt a helye! :) Hihetetlenül koncentrált volt végig és egy kicsit sem tért el soha a céltól. Egy edzőnek nem is lehet más a feladata, hiszen, ha láttam volna rajta bármilyen kis megingást, az rám is átjött volna… Végig megvolt a bizalom, hogy az, amit ő elküld, mint edzés, az nekem jó lesz és szerintem ez az egyik legfontosabb egy edző-tanítvány kapcsolatban, hogy eljuss először odáig, hogy elhidd azt, amit az edző mond. A következő pedig az, hogy mindezt végig is csináld, de ne csak azért, mert most épp ez a kiírás, hanem azért, mert ez a célod és hónapokkal ezelőtt ezért kezdted el az egészet! Az utolsó hetekben már speciálisan készültem, mindig kipróbáltam valamit edzésen. Ilyen volt például a zabkása, amit először Adri készített el nekem (azóta is azt a receptet követem :)), vagy például a Biotech Arginin terméke, ami jó hatással van a savasodásra, de ugyanilyen a szódabikarbóna is. Lassan azon kaptam magam, hogy egyre változatosabban eszem, sokkal több a zöldség, gyümölcs és persze a mennyiség is, hiszen egy-egy 8 órás edzésen több ezer kalóriát égettem el. Talán ez volt a legrosszabb, hogy szinte állandóan éhes voltam :) …arról nem is beszélve, hogy mindez közben mennyibe került! A sok zöldséget azért nem csak magamnak köszönhetem, Adrinak hála én is csak most kezdek el ismerkedni a töltött káposztán túli világgal! :) Az utolsó edzésekre már összeállt a kép, rájöttem az egyes gyakorlatok és a korábbi válogatott görgős kínzások értelmére és még egy dologra! Arra, hogy még mennyi mindenen lehetne fejleszteni! Hihetetlenül hangzik, de így van! A 10 órás Marcali ráhangoló edzőverseny után például egyértelmű volt, hogy alkarra és tenyérre is „gyúrni” kell, mert a végére már alig tudtam fogni a kormányt… Az egyes feladatoknál mindig próbáltam kreatívan hozzáállni, és amikor István megírta a 8 órás edzést, akkor kerestem egy a 24H pályához hasonló szintemelkedést tartalmazó edzőkört és versenyt szimuláltam. Szándékosan délután kezdtem, hogy belemenjek az éjszakába és lámpás tekerés legyen a vége. Éjfél után értem haza, aztán pár órányi alvás után megint mentem pár kört ugyanott. Ezzel teljesen egyértelmű visszajelzést kaptam a köridőkről és a másnapi fáradságról. Utóbbi elég érdekes volt, ugyanis a 8 órás szombati edzés után vasárnap még jobb köridőket mentem :)! Ez újabb önbizalmat adott, és innen tényleg minden edzést élveztem és már nagyon vártam, hogy mindez mire lesz elég! Az edzések közben számtalanszor eljátszottam bizonyos szituációkat, illetve azt, hogyan reagálom le őket, ha megtörténik. Ezzel is készültem fejben a váratlan eseményekre… Hiába gondolok végig több mindent, ennek ellenére újabb és újabb dolgok jönnek elő, mint például az EB pálya. Bejáráskor konkrétan betojtam, hogy most akkor ezen kell nekem 24 órán keresztül tekernem???!!! Ki fogok nyúlni! Aztán higgadt fejjel végiggondoltam, és elkezdtem párhuzamokat vonni, hogy ezt a részt már letekertem a soproni DH pályán, azt a részt a Hármason, vagy a durva emelkedőt Pilisvörösváron és így már sokkal egyszerűbb volt az egész! Biztosan van olyan, ahol ezt tanítják, de én ezekre magamtól jöttem rá és így sokkal hatásosabb volt, mivel rögtön láttam, éreztem, hogy működik. Az utolsó héten már csak a pihenéssel és a pakolással foglalkoztam. Ez is egy fontos dolog, hiszen egy ilyen versenyen rengeteg változó van a képletben. Ahhoz, hogy ezeket csökkenteni, vagy legalábbis uralni tudjam, végig kell venni a lehetséges dolgokat pontról pontra. Persze mindig marad valami váratlan, mint például tesó kocsijában a generátor probléma, ami miatt idegeskedtem, de erre meg ott voltunk ketten és megoldottuk „hozott anyagból” és talpraesetten a problémákat. Sokat tanultam ebből a fél évből, leginkább magamról, ahogyan az egyes szituációkat megoldottam, vagy éppen megéltem egy-egy edzést. Jó érzés az egy versenyen (például a 10H volt ilyen), amikor tudom magamról, hogy mire vagyok képes (mert előtte edzésen már megcsináltam) és nem ijedek meg egy kicsit nagyobb tempótól, amit épp a versenyzőtársak diktáltak. Sőt, kicsit átgondolva a dolgot, rögtön átfordítottam a javamra és kicsivel később már belülről tudtam irányítani az eseményeket. Az EB-n ez persze teljesen más volt, mivel ott nagyon komoly mezőnybe kerültem és senkit sem ismertem. Csak magamra és tesómra számíthattam, no meg arra a fél évnyi edzésmunkára, amit előtte végigcsináltam. Ott, igazából csak az volt a lényeg, hogy először is nőjek fel a feladathoz azon a pályán, majd végigcsináljam úgy, hogy a legtöbbet kihozzam magamból! Úgy gondolom, ez sikerült, mivel így, ennyire kevés pihenővel és alvás nélkül még nem tekertem le egy 24H versenyt sem és megint láttam pár olyan versenyzőt, akire fel lehet nézni és példaképként állíthatom magam elé. Nagyon köszönöm a segítséget a MESTERnek, Szöllőssy Istvánnak, aki ide eljuttatott és mindazoknak, akik elláttak közben sok-sok pozitív gondolattal, hogy végig tudjam csinálni az edzéseket! Próbáljátok ki ti is, milyen egy igazán jó edzővel együtt dolgozni, és soha nem feledjétek el, mi is a célotok, amiért küzdötök nap mint nap! KakLac