Menü
Bezár

Mátra Maraton

2008. szeptember 2, 19:15
XCM Magyar Kupasorozat VII. futam - Mátraháza "az ország teteje"
A Mátra Maratonnal zárult az idei kupasorozat. A nőknél Simon Emese győzelmével ért véget a Mátra Maraton hegyikerékpár-verseny. A maraton kupasorozat hetedik, egyben záró állomására augusztus 31-én került sor Mátraházán és a környező hegyekben. Az Oxygén Adrenalin Parkban felállított rajtkapu alatt 1260 bringás gördült át, hogy a három táv valamelyikét teljesítse, a kerekesek 28, 59 és 92 kilométer közül választhattak. Az esemény díszvendége a Pekingből a héten, eredményes, 23. helyezéssel hazatérő Parti András volt, aki az első kilométereken kísérte a hosszútávot választó férfiak mezőnyét.
A KTM – Erste Leasing csapatának a szezonzárón három arany- egy ezüst- és négy bronzérmet sikerült gyűjtenie. Győzelmet szerzett a nőknél Simon Emese (59 km) és Nagy Ágnes (28 km), míg a férfiak senior mezőnyében Böhm Lajos (92 km) volt a leggyorsabb, Vereby István a harmadik helyen követte. Horváth Csabának egy második helyet sikerült begyűjtenie a masterek hosszú távú versenyén. Végig nagy csatában 4 óra 11 perces idővel mindössze 5 másodperccel maradt el a győztestől. Középtávon Kenyeres Zsolt szerzett bronzot, míg a 28 km-es ”sprintversenyben” Molnár Balázs a mastereknél, míg Lénárt László a senioroknál állhatott a dobogó alsó fokára. Ezekkel az eredményekkel kategóriájában Simon Emese és Horváth Csaba is megnyerte a Magyar Kupát, míg Böhm Lajos a második helyen végzett.
Eredmények:
Elit Master1 (92 km) Elit Master2 (92 km)
2. Horváth Csaba 4 óra 11p 57mp 1. Böhm Lajos 4 óra 29p 26mp
14. Kakas László 4 óra 45p 16mp 3. Vereby István 5 óra 00p 14mp
Elit női (59 km) Rövidtáv női (28 km)
1. Simon Emese 2 óra 58p 36mp 1. Nagy Ágnes 1 óra 24p 47mp
Középtáv felnőtt (59 km) Középtáv M1 (59 km)
13. Vámosi Gergő 2 óra 43p 34mp 43. Pálosi Zoltán 3 óra 15p 23mp
Középtáv M2 (59 km) Rövidtáv felnőtt (28 km)
3. Kenyeres Zsolt 2 óra 50p 53mp 50. Simon Róbert 1 óra 36p 53mp
Rövidtáv M1 (28 km) Rövidtáv M2 (28 km)
3. Molnár Balázs 1 óra 11p 07mp 18. Csohány László 1 óra 34p 38mp
22. Bartokos Gábor 1 óra 25p 43mp Rövidtáv M3 (28 km)
3. Lénárt László 1 óra 32p 01mp
Kakas Laci beszámolója „a nagy menet…” Ragyogó idő, új helyszín, nagy várakozások előzték meg az idei Mátra maratont részemről, de a versenyzői létszám alapján más is hasonlóképpen lehetett, mivel rengetegen voltunk bringások. A jól bevált sástói szállás gyakorlatilag pályaszállás volt, a közelség miatt sikerült még a nagy dugó előtt beérni az új rajt-cél helyszínt nyújtó élmény-kalandparkba. Emiatt kicsit megváltozott a pálya is, de szerintem jót tett neki, annak ellenére mondom ezt, hogy hosszabb lett a táv kb. 8 km-rel.
Az előkészületek a már robotizált lépések szerint megvoltak, most már több X-iont gélt raktam be, mint a Bükkön, meg is lett az eredménye. A rajt után az élboly végére beálltam, próbáltam őket követni, ami sikerült is egy darabig. Lajost még láttam 25 km-nél elfordulni, de utána már nem (sajnos). Az első lefelét megnyomtam rendesen, ami belefért, letoltam mindenkit, aki elém került. Már az elején beértem Sporit is (később szokott sikerülni). Nagyon jó erőben éreztem magam, úgyhogy nem spóroltam, mentem, ahogy bírtam. Az elején elért pozíciómból már nem is veszítettem igazán, inkább helycserék, oda-vissza előzések mentek, a szokásos felfelé beérnek-lefelé elmegyek dolog. Még mindig kell az emelkedőkre edzeni, de egyre jobban megy. Most is csak egy-két rövid köves-gyökeres részen kellett tolnom. A végén megint hajtanom kellett a célig, mert utolért egy hosszútávos, de még az is belefért, hogy az utolsó aszfalton hajrázzak egyet. Beérve meglepődve tapasztaltam a 4:45 körüli időmet, ami egy órával (!) volt jobb, mint a tavalyi, úgy, hogy a kategória első is csak tíz perccel ment kevesebbet a tavalyi legjobbnál a hosszabb pálya ellenére. A csapattársakhoz képest is javultam mintegy fél órát. A vége egy 14. hely lett, aminek nagyon örülök, mert megint egy új részével találkoztam az élmezőnynek, akik korábban jobbak voltak. Azt sajnálom csak, hogy ez volt az utolsó maraton. Nem baj, két hét múlva jön az eddigi legnagyobb kihívás, a 24 órás Csillebércen. Remélem ott is ilyen jól megy majd!