Elit Felnőtt (87 km)		Elit Master1 (87 km)
14. Süle Róbert	4 óra 24p 21mp	1. Horváth Csaba	4 óra 01p 36mp
Elit Master2 (87 km)		14. Kakas László	4 óra 31p 55mp
4. Vereby István	4 óra 24p 21mp	23. Fehér Csaba	4 óra 57p 17mp
6. Böhm Lajos	4 óra 37p 47mp	24. Pálosi Zoltán	5 óra 03p 56mp
8. Lóránd Imre	4 óra 39p 49mp	40. Magyar Viktor	5 óra 42p 28mp
14. Mesics Péter	5 óra 14p 51mp	Elit M2 nő (56 km)
Elit M1 nő (56 km)		1. Cseh Veronika	2 óra 44p 46mp
1. Albert Katalin	2 óra 57p 56mp	2. Skerletz Imola	3 óra 31p 29mp
Elit Master3 (56 km)		Középtáv M2 (56 km)
2. Démi József	2 óra 46p 51mp	5. Lakatos Péter	2 óra 41p 25mp
6. Plájer Lajos	3 óra 10p 44mp	15. Horváth Pál	2 óra 57p 42mp
Középtáv M1 (56 km)		Rövidtáv M2 (29 km)
6. Motován Miklós	2 óra 26p 01mp	2. Németh Frigyes	1 óra 20p 18mp
90. Bartokos Gábor	3 óra 23p 25mp	Rövidtáv M3 (29 km)
		8. Lénárt László	1 óra 37p 51mp

60 feletti száguldás a köveken… Úgy tűnik, így szezon végén nincs szerencsém a versenyekkel…

Végre volt egy nyugis hetem, otthon szüleimnél pihentem, illetve tekertem kb. annyit, mint a Trans Hungariások, csak sok szint nem volt benne, lévén a „szegedi havasokban” bringáztam. Egész jól ment a 3x100km-es sorozatterhelés, de a rá következő hét elejére sikerült beszednem egy makacs torokfájós vírust, így örültem, hogy egyáltalán el tudtam menni Mátrára. Szombaton már tudtam tekerni egy keveset, aminek a vége kétórányi örömbringázás volt, de éreztem, hogy ez még azért korai kicsit, viszont annyira jól esett… Másnap reggel Viktorral irányba álltunk, és egy óra múlva már Sástón készülődtünk. Csapatlétszám nagy volt, még Frici is eljött, és ha már erre járt, felállt a dobogóra is… Szokásos rutin, némi bandázás és befutó bejárás után lassú rajt, és már a sípályán tempóztunk felfelé. Éreztem, hogy nehéz még a levegővétel, de örültem, hogy tekerhetek, ezért nyomtam, ahogy tudtam. Csapattársak messze előttem, de tudtam, hogy lefelé még lehetnek esélyeim a fullyval. Kékes tetején mosoly a dobosnak, aki kitartóan verte a tamtamot idén is, aztán irány lefelé! Elfogó üzemmód bekapcsol, és már szedtem is le a srácokat szépen sorjában. Itt legalább 10-15-öt előztem, sőt, még Imit is felértem, aki épp elhagyni készült a tartalék belsőjét, de még épp zsebre tudta vágni. Innen egészen hatvan km-ig együtt mentünk, a szokásos felfelé Imi, lefelé én figurában, de utána már nem láttam mögöttem, viszont Meridás András és Máté felért, ami már-már szintén menetrendszerű nálam…de ne szaladjunk ennyire előre… A pálya sokat változott nyomvonalát illetően, mivel kivették belőle a korábbi lefelé érkezős hurkot, most lett helyette fahíd, ahol egyszer alul, majd rajta mentünk át. A célba érkezés is irányt váltott, ezért sem volt haszontalan a tanulmányozása még rajt előtt. Viszonylag sok aszfalt volt most is, de ezeknél taktikusan figyeltem, hogy ne egyedül menjek, bolyban egymást segítve jobban haladtunk, sőt előztünk is! A szokásos mátraszentimrei és Galyatető előtti köves mászások leszállás nélkül mentek, aminek nagyon örültem, érezve még az előzményeket a tüdőmben… Mátraszentistváni sípálya végén még hátranéztem, messze lent még ott volt Imre, de utána már nem láttam, viszont amíg együtt mentünk, figyeltem a lefeléken, és azt kell mondjam, hogy nagyon sokat fejlődött, sokszor meglepődtem, hoppá, nem is maradt le annyira, sőt!

Ez után nem sokkal, mikor már Máté is felért, egyszer csak meglátom Lajost, hoppá! Mellé érek, és milyen jó volt kimondani, hogy „bal”…, de hallva a technikai problémáit, annyira nem volt teljes értékű az öröm. Hátul mínusz egy küllő, váltó elhajolva, ezért nem nagyon csapatott a lefeléken, nehogy komolyabb gond legyen. Azért az emelkedőkön odavert még párszor, látszott, hogy más dimenzióban megy felfelé, de utána jött az én szakaszom, és lefelé elporoltam, olyannyira, hogy a célba is hamarabb érkeztem pár perccel, pacsi, kárfelmérés, aztán öltözködés… Közben néztem Viktort is, hátha jön, de aztán elmentem enni. Épp nekiültem a tésztának, hát nem akkor jön?…szaladok a célba, gratula, eligazítás a zuhany és mosdó felé, aztán visszamentem bandázni, ahová már a többiek is megjöttek közben. Csajok a csúcson ismét, Roni elkalapálta az összes leányzót, abszolút elsőként vigyorgott Szilárd mellett a dobogón, Hocsa szintén első lett, ezzel nagy lépést tett az összetettben is az első hely véglegesítéséért! Nekem végül a 13. pozíció jutott, aminek örülök, mivel húsznál jobbra nemigen számítottam. Ez volt tehát az idei maraton szezon zárófutama, sok kővel, jó kis lejtőkkel, száguldásokkal. Még egy XCO futam lesz, amire most kivételesen elmegyek, idén úgysem volt sok ilyen… KakLac

Szerencsére nagyon tartalmas versenyre sikerült a hétvégi Mátra Maraton, sajnos ezt nagy részben a balszerencsém is okozta, de ezekről majd később!

Kis hercehurca után megoldottuk a saját és a bringám lejuttatását is a Top Maraton utolsó állomására, amit ezúton is megköszönnék Jokonak és Fricinek! Idén elég kevés alkalommal tudtam pihentem versenyezni, gyakran kellett hajnali 4-5 körül kelnem, hogy lejussak egy helyszínre. Ezt most sikerült elkerülni, szuper volt a szállásunk, megfelelően tudtam aludni. Az ablakból kinézve pedig a Kékes fogadott minket, egyszerűen gyönyörű ez a táj! A vasárnapi reggelinél ismét sikerült mindenkiből kellő undort kiváltanom az ennivalóm iránt, lehet velem van a baj, de szerintem nagyon finom volt a répás banános trutymó :- ) Reggeli után összeszedtük magunkat, 20 perc kocsikázás után a versenyhelyszínre is értünk, lassan megjött Frici is a maradék kerékpárokkal, minden gördülékenyen ment számomra. Gélből csak egyet raktam el, de azt is csak abszolút vészhelyzetre, meg akartam próbálni a teljes géltelenítést, mert tapasztalatom szerint attól szoktam mindig rosszul lenni, és már jó lett volna egy normális maratont is végigtekerni, ne csak a csalódás maradjon meg bennem. Rajt 9:30, kollektív bemelegítés az aszfalton, Csabi vázolja a taktikát, a sípályán meg se próbáljak maxon menni, mert később visszaüt még. Nagyjából meg is fogadtam a tanácsot, de azért szépen felpörgettem, talán abszolút ötödik-hatodik helyen kezdtem meg a köves-rázatós lefelét. BuZsóval mentünk ketten, keveset kockáztattam, mert volt pár sodrós kanyar, a végére már a kezeim kezdtek kicsit fájni. Visszaértünk a rajthoz, de nem úgy, ahogy kellett volna, valamit nagyon elnéztünk, de a jelölés szerintem elég hiányos volt, ahol meg egyértelmű volt persze állt ember... Cirka 3 perc telt el tanácstalanul, egyik rendező se tudta megmondani merre kellene mennünk, közben már vagy 10-en voltunk együtt. HoCsa vezetésével végül elindultunk arra, amerre a pálya eleje vitt, rá is tértünk a helyes nyomra, de elég sok időt vesztettünk a többiekkel szemben, nagy volt a fejetlenség. Elkezdtünk menni egy erős tempót, én Szalay Petivel és Horváth Atillával szakadtam el a többiektől, szépen utolértünk szinte mindenkit. Páran próbáltak tapadni ránk, de hamarosan megint 3-an lettünk, a tempó nekem megfelelő volt, jól haladtunk. Frissítőn kulacsba kértem isot, profin megoldották, következett egy nagyon köves, csúszós lefele! Pár kanyarban hajszálon múlott hogy kimenjen alólam a kerék, de más módon sikerült elesnem... Meredek lefele közepén volt egy éles balkanyar, elég nehezen volt látható, én teljesen nem számítottam rá, meg is lett a következménye, elég rendesen beleszálltam az előttem lévőbe, egyszerűen nem tudtam megállni ahogy ő próbált befordulni. Egyből visszapattantam a bringára, de 10 méter után meg is álltam, mert a térdem alig mozgott, ráadásul nagyon vérzett is. Aztán eszembe jutott hogy nem kéne ilyenért siránkoznom, megyek tovább aztán majd lesz valami. Persze pont egy olyan rész következett ahol minden buckán fájtak a sebeim, a lejtő aljára Csabi is utolért. A második hosszú mászást így egymástól csak egy kicsit elszakadva kezdtük meg, velünk volt még Horváth Atilla is ( akibe sikerült belerongyolnom, majd utána elesett ő is egy vízmosásban). Nem mentem annyira kemény iramban, de elég gyorsan távolodtam tőlük, mire felértem a tetőre mondták hogy ötödik vagyok, amivel akkor teljesen elégedett voltam, és még nem is kezdtem igazán fáradni. Nem sokkal ezután megint utolért a balszerencse, kiszakadt a hátsó külsőm, egyből elszállt az összes levegő! Kicsit ideges voltam, de amikor megláttam a gumit, tudtam hogy ez nem lesz egy túl gyors szervíz, ha meg kapkodok csak még rosszabb. A külsőbe ragasztottam egy foltot, ráraktam még plusszban egy öntapadós foltot is, csak hogy megnyugodjak, közben mindenki megelőzött, Csabi üvöltötte hogy meg ne próbáljak kiállni, nyomjam végig. Sokat kérdezték hogy van-e mindenem, rendesek voltak. Kicsit szerencsétlenkedtem még a szeleppel, a pótbelsőm alig fért át a lyukon, de végül sikerült normálisan felpumpálnom, aztán vissza is ültem. Egykét embert utolértem, de aztán kezdett elmenni a kedvem, innen már esélytelen volt hogy visszaérjek. Pálya szélén volt Lajos is, neki egy küllője törött el, csalódott volt, de kaptunk tőle egy hullámzást, jól esett. Vereby Pista mesélte, hogy ő is dobott egy hátast, én pedig már a süteményes frissítőre tudtam csak gondolni, jól is esett! Eseménytelenül teltek a kilométerek, a célba közesen értünk be Pistával. Ennyit a Mátra Maratonról, idén nem sikerült normális hosszútávot abszolválnom, de majd jövőre! Három hét múlva Veszprémi XCO zárófutam, most arra próbálok fókuszálni, valamint jövő héttől megint kezdődnek az egyetemi kalandok! Robi