"Minden idők legkeményebb hegyikerékpáros maratonversenye"

Minden idők legkeményebb mountain bike pályája volt a mai, nyilatkozta a belga Roel Paulissen, aki elsőként ért be a Grazban rendezett hegyikerékpáros maraton 105 km-es távjáról. A rendezők olyan útvonalat jelöltek ki a környező hegyekben, ahol néha még a gyalogos közlekedés is nehézségekbe ütközött, hátunkon a kerékpárral futva teljesítettünk néhány szakaszt. A második helyen az osztrákok nagy kedvence Alban Lakata érkezett, akit a helyiek óriási HOPP HOPP ALBANATOR transzparensekkel fogadtak. A nőknél az Olimpiai Bajnok Sabine Spitz bizonyította, hogy tavalyi sikere óta mit sem veszített formájából, Grazban sem talált legyőzőre, bár üldözője a svájci Esther Süss csak másodpercekkel maradt le tőle. A KTM-Erste Leasing csapatából négyen vettek részt az Európa Bajnokságon, ahol minden kategóriában, összesen 3500-an vágtak neki a nem mindennapi megmérettetésnek.

KakLac beszámolója M(a)esterek tornája, avagy tényleg erről kellene szólnia az MTB-nek? Miután a srácok „rábeszéltek” a grazi EB-re, összeszedtem magam, meg a bringát és elmentem Sopronba a „bázisra”, de mivel épp hosszú hétvége volt, senkit nem találtam edzőpartnernek péntekre, ezért mentem egyedül egy kis aszfaltosat. Lajossal volt még kis eszmecsere szombaton, majd másnap reggel nekiindultunk a nagy útnak. Az érkezés kicsit kalandosra, meg szűkösre sikerült, a lényeg, hogy bár voltam ott, még egyszer biztosan nem találnék oda…meg vissza is nehezen… Csabáék elintézték a nevezéseket, közben gyors kaja, szerelés, öltözés és máris a startnál vártunk a jelre (épp a későbbi célvonalon, ennek még később fontos jelentősége lesz…). Előttünk álltak egy másik depóban a nagy nevek, akiknek ez VB volt, a nemzeti válogatottak és végül a masterek, akiknek meg ugyanez a pálya az EB-t jelentette. A hangulat fantasztikus volt, rengeteg szurkoló…sok ezer ember… A rajt szakaszos volt, késleltetve indították az egyes karámokat, hogy ne legyen torlódás, persze chipes mérés volt, így nem is tolakodott senki. Az első 5 km-en tulajdonképpen el is fáradtam…jött egy 10-20-25%-os aszfalt, majd erdei út, egy durva vizes-gyökeres lefelé és egy tolós felfelé rögtön az elején, azt hiszem ehhez nem kell semmit sem hozzátenni…mindenesetre kicsit demoralizáló volt, mikor m1-m2…m7 (vagyis nálam sokkal idősebb masterek) jelű sporttársak mentek el mellettem. Na, gondoltam itt az ideje felnőni a feladathoz!

Az első murvás lefelén éreztem, hogy furán úszik a bicaj hátulja, még szoknom kellett az új Nobby Nic külsőket, de később már jól működött (hátul inkább Racing Ralph máskor, de most nem bántam). Volt némi váltóproblémám is, időnként ide-oda váltott hátul, de addig tekergettem, míg beállt és elviselhetően terelgette a láncot. 25-től már egész jól ment, felértem pár emberre, de a frissítőnél elmentek, mert ők nem álltak meg, én igen, de később megint ott voltam mögöttük, köszönhetően egy-két lefelének, amelyek időnként nagyon jól mentek a Prowlerrel, egyik hasonló szakasznál mellém is tekert egy srác és azt mondta, hogy „nice downhill, very nice”… Folyamatosan azt éreztem, hogy mindig felfelé kell menni, egyszerűen nem volt vége néha egy-egy emelkedőnek, de ez azért volt, mert a lefelék nagyon durvák voltak és hirtelen sokat esett itt a szint, utána meg 5-10 kilométeren keresztül jött megint a mászás. Eddig azt hittem, hogy az Ördögoldal a Bükkben milyen nehéz, na itt volt belőle bőven egyszerre legalább öt is egymás után 20-25%-osak mind, néha fej-asztal méretű kövekkel, mint mondjuk hármashatár-hegyi köves downhill, csak ez felfelé… 70 körül felért Imre szokás szerint, ez a szakasz épp a negyedik frissítő utáni „+’%%!” nagy mászás elején volt. Itt egy kicsit megrogytam, le is maradtam, már nagyon vártam, hogy mikor lesz a Lajos által beígért nekem fekvő nagy köves rész, hát azért kb 15 km-t kellett mászni egészen a tv toronyig, de megérte! Imrét az elsőnél felértem, majd később el is hagytam, de nem hagyta magát olyan könnyen! 99,5-nél volt egy-két Ördögoldalnyi tolós rész, ott már láttam mögöttem, de az utolsó 4 km megint köves lefelé volt, így sikerült megőrizni az előnyt. A célban annyira örültem, hogy beértem és vége, hogy felemeltem az első kereket, csak szerencsétlenségemre átbukott a bringa a holtponton és jól seggre estem úgy kb 1-2 ezer ember szeme láttára, nagyon égő volt, de a tanulság megint örök lesz azt hiszem…nem kell vagánykodni, nem éri meg…, de a fotós nagyon örült a mutatványnak, jelezte is, hogy ez nagyon tuti volt! Igen, így szoktam leszállni… Mindenesetre e verseny után teljesen át kell értékelnem a hazaiakat. Ezt a pályát és terepviszonyokat egyszerűen nem lehet itthon modellezni. Nálunk szerintem a DH-sok nem mennek ilyen terepen, megjegyzem volt olyan rész, ahol nem a szokásos 3 nyíl lefelé jelzés volt, egyszerűen kiírták, hogy Downhill és az ösvényen folyt a patak… Lefelé nem lehetett pihenni, annyira kimerített a koncentráció, a folyamatos mérlegelés, hogy merre is menjek? tekerjek? inkább gyalogoljak? Én megpróbáltam minél többet tekerni(?! esni, ugrani…) lefelé. Jól is ment, ott senki nem előzött meg… Kétszer ugyan eldobtam a bringát, de mindig talpra érkeztem, ezért is volt olyan fájó a célvonalon szaltózni hátrafelé egy tulajdonképpen (számomra) balesetmentes verseny után. Végre tesztelhettem, hogy mit tud a Fox Talas a 130-as állásban, hát volt dolga mindkettőnek, kimelegedtek rendesen. Ilyen köves részeken, ahol folyamatosan fogni kell a féket , egyszerűen kb. a második döccenőnél elfogy a rugóút, ezért jól jött a nagyobb becsúszó állás. Volt olyan rész, hogy egyszerűen elzsibbadtak a fékezős ujjaim, ezért másikra kellett átfogni, hogy bírjam tartani az irányt. Sokan, akik elolvassák ezt a beszámolót, biztosan elgondolkodnak, hogy erről szólna a terepbringázás? Szerintem nem igazán. Valahogy kezd egyre szélsőségesebb lenni az egész, nem értem miért így kell eldönteni ki a jobb? Az, akit nem visz el a mentő verseny után? Persze lehet mondani, hogy aki nem bírja…meg gyakorolj többet, meg hogy VB meg EB futam volt…nem tudom, ezt döntse el mindenki saját magának, miután lenyomott egy hasonlót, mert azért azt meg kell hagyni, ilyen élmény ritkán éri az embert!!! KakLac