Ol Istria MTB Tour - Parenzana Cannondale 2011

Porec már-már legendás nyaralós versenyzős szezonzáró hosszú hétvége a csapatnál, így ideje volt kipróbálnom. Igaziból vegyes érzelmekkel tértem haza, fürödtem a tengerben, igazi nyári idő volt, a versenyeken összeségében jót mentem,de azt hiszem már túl fáradt voltam a versengéshez. A csapat nagyobb része már korábban útra kelt, többen családi nyaralással kötötték össze a 3 napos versenyt, jómagam csütörtökön reggel keltem útra Gergővel, jól bevált sofőrömmel, útitársammal és pesztrámmal, Zentai Tomi és András pedig a hozták az elvárhatót, a rajt előtt 10 perccel érkeztek meg :) Az indulás és az utazás eseménytelen volt, attól eltekintve, hogy szegény autóm olyan eszeveszett nyikorgással haladt végig, majdnem az összes hajam kihullott, mire 6 óra elteltével megérkeztünk Porecba. Na, de megérkezés után azonnal megkaptam a beígért kávémat és fagyimat a tengerparton, így részemről teljes volt aznapra a boldogság. Felkutattuk a szállodát, elsőre nagyon ígéretes volt, igazi tengerparti fekvés, saját beach, szaladgáló mókusok a parkban,stb….többieket is megtaláltuk, ki a gyerekeket legeltette a parton, ki örömmel újságolta, hogy literes kiszerelésben lehet mindenféle sört kapni a helyi szupermarketben, mindezt igazolva azonnal kaptam is a hűtőtáskából egyet. Kicsit élveztük a szeptemberi napsütést a parton, majd elfoglaltuk szállodai szobánkat….hát, izé….a szálloda, mint a feliratokból kiderült 2007-ben volt 50 éves, ennek megfelelő korhű bútorok és felszereltség a szobában és a közösségi helységekben is, valamikor nagyon menő lehetett ez így, de most inkább vicces. A többiek elláttak pár jótanáccsal, miszerint a vacsora és a reggeli kezdete előtt korábban érdemes érkezni, feltéve hogy az ember kigyúrta magát a jól megtermett német nyugdíjasokkal vívandó csatához már a bejutásért, majd – az egyébként soha ki nem fogyó- ételekért. Első döbbenetemet leküzdve úgy döntöttem, későbbi érkezéssel is jó lesz ez nekem, részemről a kaja teljes kínálata úgysem kerül kipróbálásra, mindig találtam magamnak valót, bár a sütik, mint fő táplálékaim lehettek volna jobbak és változatosabbak is. Azonban a Lajos és Jokó által előadott levesre továbbra is kíváncsi lennék :D

Az éjszakák pedig úgy teltek, hogy a belső udvarra néző szoba ablakából éjjel 1-ig hallgattuk a nyuggerek kiabálását, majd ők elcsendesülvén, azonnal rákezdték a sirályok, de olyan hangon, hogy első éjjel rémülten ugrottam fel, azonnal hívni kell a rendőröket, mert valaki a saját gyerekét kínozza, olyan iszonyatos sivalkodás volt. Pénteken délelőtt teljes lustulás, napfürdőzés, majd a rajtcsomagok felvétele, ami meglepően frappánsan ment, kaptunk kicsike sört, bort, ajándékocskákat és egy pólót is a nevezési díj fejében. Én nem nagyon fogtam a kategóriák besorolását, így maradtam a “women”-nél, később rájöttem ez az elit csajokat jelenti, mi bajom lehet, ugyanazt a távot kell teljesíteni mindenkinek. Délután 2 körül aztán gyors átöltözés, bringák lecsekkolása, s közös áttekerés az 5 km-re lévő rajthoz. A rajt pontban 4-kor elindult, szerencsére “elit” lévén még be is szólítottak az első blokkba, itt egy nagyon kedves olasz lánnyal azonnal összebarátkoztunk, várakozás közben megtudtam, hogy többszörös Cape Epic, Trans Alp és ehhez hasonlók indulója, haha…és ez itt egy edzés neki. Miután a rajt eldördült s 1 perc eltelt, már legutolsó voltam a blokkból, s a szőlőtőkék között senkit nem láttam, csak a port nyeltem utánuk  Reménykedtem, hogy majd a következő bandával el tudok tekerni, persze ebből semmi nem lett, a 32 km egy komplett országúti nyomatás volt szinte végig síkon, hát én majdnem belehaltam. Hozzá vagyok szokva, hogy haladok a saját kis maratonos tempómban…na, ennek ahhoz köze nem volt. Szerencsére amikor már teljesen elaléltam, megláttam egy cseh lányt magam előtt, amitől vérszemet kaptam, s minden erőmet megfeszítve egy kisebb emelkedőn megelőztem. Innen úgy mentem, ahogy csak bírtam, 3-ként értem célba, de azt hittem, másnapra lábra sem tudok állni.

Szépen visszatekertünk a szállásra, én szinte csak legkönnyebb fokozatban, lefürdés, csata a nyugdíjasokkal egy kis kajáért, s beájultam az ágyba. Másnap reggel a szokásos vívás után, békésen eszegetem a reggeli kis müzlimet, s döbbenten láttam, hogy a szállodai törzsközönséget alkotó nyugdíjasok legnagyobb része kettesével issza a pezsgőt reggelihez….értitek? Reggelihez! Hát én ezen lehidaltam, az hagyján, hogy este a vacsoránál szó szerint összemarakodtak, ki fogja meg előbb a sörcsapot, miközben a másik kezével még a vörösbort csapolta, de reggelihez pezsgőt isznak. Hát én nem tudok élni, az tuti  Ismét közös indulás, most már autóval a kicsit távolabbi rajthoz, szokásos menetrend elitek az elejére, többiek utánuk. Fejben készültem, a csapat tapasztalt tagjai meséltek a pályáról, egyetlen cél, a 10 km-es síkon valami bolyra akaszkodni, különben végem. Az eleje egy klassz lejtőzés, itt még együtt mindenki, persze, amint síkra érünk, azonnal megindulnak, most legalább nem egyetlen perc alatt akadok le az elejéről, sőt a tegnapról már ismert cseh lányt még meg is előzőm kis idő elteltével,majd egymást üldözzük. Valahol a felénél jön egy iszonyú köves lefelé, itt sikerül elmennem jobban a lányka elől, s utána detektálom, hogy mindjárt jön a csatorna melletti hírhedt sík rész. Előtte még egy gyors frissítés, ahol egy fiú beáll mögém, igen hülye arccal hátra nézek, mire azonnal kapcsol s néhány pillanaton belül elém áll, pár másodperc múlva érzem, hogy mögöttem is jönnek. Úgy tűnik lesz egy 4 fős vonatunk, de igen erős a tempó, ajjajj….belegondolok, hogy egyedül még rosszabb lenne, így életemért küzdve maradok a bolyban, persze a fiúk nem kegyelmeznek, szépen vezetek én is, amikor sorra kerülök. Közben észreveszem, hogy beállt mögénk még pár ember, akik szépen elbújnak, s eszük ágában sincs előre menni, de a harmadik váltás után egyik emberünk megunja, s addig kacsázunk, amíg nem mennek előre. Ekkor már látom, hogy itt a cseh lányka is velük, persze ő nem megy előre, de amint vége a síknak, beáll elé egy csapattása, s szépen elmennek mellettem, aki addigra már kihajtottam a lelkem. Enyhe fokban kiakadok a sportszerűtlenségen, szépen magyarul mondom is a magamét, mire egyik fiú udvariasan érdeklődik, mi a problem…semmi, mondom angolul, csak izé, nagy az emelkedő :)

Kicsit az erőmmel együtt a kedvem is elmegy,de azért hősiesen tekerek tovább, itt azért már vannak emelkedők, de még mindig túl soknak találom a bitumenes és sík részt, ez is inkább országutizás, mint monti, de sebaj holnap állítólag sokkal jobb lesz. A cél előtt még egy 300 méteres combi kis emelkedő, elég döglesztő, de azért nagytányéron feltekerek, megint 3.lettem, ezzel a két nap összesítésében is– bwáhh, húsz másodperc hátránnyal- 3. vagyok a csajoknál. Jutalmam olívaolaj és némi készpénz, azonnal kávézunk is belőle egy jót. A fiúknál Hocsa, Motován Miki és Lajos is dobogós, de mindenki szépen végigküzdötte a két napot, Hocsa nem kevés horzsolást és egy bordatörést is abszolvált, ki is hagyja az utolsó napot szegény. A célban jót rétesezünk a frissítőn, van fánk is, de azt valahogy már nem kívánom. Estére már teljes hulla vagyok, nem kicsit félek, hogy másnap a 79 km-t végig sem tudom tekerni, gyors összepakolás, kaja, fekvés. Reggel már 6-kor ébresztő, alig megy le falat a torkomon, pedig kellene egy kis energia a mai napra. Minden cuccot bepakolunk, irány a 3.napi rajt, parkolóhelyet alig találunk, C 1-es verseny lévén jóval több az induló, mint az előző napokon. Megnézzük a pálya elejét, beletettek egy cuki emelkedőt a mezőnyt szétszakítandó, de olyat, hogy szemlátomást csak tolni lehet majd felfelé a bringát. 10.30-kor rajt a szokásos menetrend szerint, csak itt a beszólítás után mindenki felsorakozik, s a teljes mezőny egyszerre indul a majdnem 80 km-nek. Nyomatja is mindenki a betonon, majd kivétel nélkül mindenki leszállni kényszerül a meredek felfelén, így szinte ugyanúgy együtt marad a mezőny, de aztán jön egy hatalmas kövekkel tarkított, hosszú lejtő, ahol már hullik a nép rendesen, az aljáig rengetegen állnak az út szélén bringájukat fogva. Megint megelőzőm a cseh lányt, majd látok még egy lányt az út szélén, s aztán a lejtő után megint egy csatorna mellett kell síkon nyomatni. Addigra a komplett KTM csapat elhalad mellettem, Baresz kedvesen invitál, álljak be mögé, de nekem a túlélésre tekintettel nincs kedvem máris nyomatni, így pár méter után inkább maradok a saját tempómnál. A csatorna után jön egy hosszabbnak látszó mászás, látom, valami várat fogunk bevenni, keménynek tűnik, de egész jól haladok, utolérem Bareszt, majd Völker Tibit is, aztán egy bénázós leszállásnál elmegy mellettem megint a cseh lány, sebaj, a hegy teteje után jön egy nagyon köves lefelé, itt megint lehagyom. Pár pillanat múlva Gergő áll az út szélén, megint defektje van szegénynek, kérdezem, jön majd, de azt mondja, hogy nincs több belsője, inkább legurul majd a célba. Magányosan haladok tovább, néhány fiúkával már jó ismerősként köszöntjük egymást az elmúlt napokról, egy kisebb emelkedőn együtt szidalmazzuk a hegyeket, aztán jön néhány alagút, ahol alig látni, s a másodikban hátulról kiabál valaki, mire észbekapok Gergő terem mellettem, hogy mégis végigjön, menjek csak vele.

Szépen száguldozunk, jön még pár alagút, egy frissítő, itt iszok, lejmolok egy banánt, aztán megyünk is tovább. Egy véget érni nem akaró sunyi lejtőn, ahol végig tekerni kell, de úgy igen jó tempóban ereszkedünk, egyszer csak utolér a vég, Gergő bringája felkap egy követ, az enyém meg bekapja, azonnal érzem, hogy gáz van, hátsó defekt. Sajna akkor rést vág a kő a külsőn, hogy a tej nem fogja meg, persze belső egyikünknél sincs, én az autóban felejtettem, Gergő meg már elhasználta mindent. Tanakodunk, sehol senki, én enyhe hisztiben török ki, Gergő felajánlja, hogy kiveszi a saját belsőjét, na azt már nem. Aztán egyszer csak jön egy olasz bácsi a rövidebb távról, s hihetetlen közvetlen kedvességgel közli, hogy ő már úgyis feladta, ezzel együtt lefejti bringájáról a pótbelsőjét, s odaadja nekünk. Közben elmegy a cseh lány is melletünk, de már nem is érdekel, csak ne ott kelljen elszáradnunk valami hegy tetején. Gergő kiöntögeti a tejet a gumiból, beleteszi a belsőt, közben a külsőt is megfoltozzuk kívülről, aztán röpke 15 perc állás után továbbindulunk. Még száguldunk lefelé, aztán megint sík, megint felfelé, már követni sem tudom, mi történik, viszont egyszer csak kezdődik egy olyan elvetemülten rázós lefelé, hogy 2 perc után kész vagyok tőle, aztán lenézek, s elszörnyedek, mert kezdem sejteni, hogy most jön az a kőbánya vagy mi, ahol nem szabad lenézni. Nem is tervezem, küzdök rendesen az elemekkel, de már annyira fáradt vagyok, hogy egy fékezésnél alig tudok megállni, s kicsit beparázok, miután kishíján levetettem magam a mélybe. Na, innen félek, de úgy rendesen, Gergő többször megáll, próbál lelket önteni belém, de én kipurcanok, mire leérünk. Itt jön egy frissítő, nagyon kedvesen kínálgatják a rétest, Andrást is megpillantjuk, éppen a láncát javítja, s közben próbál bíztatni, hogy most ment el a cseh lány. Na, ott elszakad a cérna a buksimba, asszem szegény Andrást elküdöm melegebb éghajlatra, hogy mit érdekel engem, ki hol jár, amiért nem győzök elnézést kérni később a célban. Innentől aztán szegény Gergő tűrőképességét teszem próbára, de azt nagyon, egyszer közli is, hogy szerinte maradjak ott nyugodtan az erdő közepén egyedül, de én annyira kivagyok, már csak az érdekel, érjünk be. Ez nem hamar következik be, én tulajdonképpen azt hiszem, hogy soha nem lesz vége, nem is éreztem még ilyet versenyen, de aztán végeláthatatlan felfelé tekerések után megpillantjuk a városkát, felaraszolok az utolsó meredélyen, s hipp-hopp, 5 óra 10 perc alatt ott is vagyok a célban. 5.lettem a csajoknál, kapok érte néhány ajándékot is, az eredményhirdetésig eszünk, iszunk, aztán irány haza. Néhány órácskát eltöltünk a dugóban is, így hajnali 2-re érünk haza, minden az autóban hagy, s beugrok az ágyba. Na, most egy darabig nem kívánok versenyezni, az biztos, csak a szép őszi erdőben bringázni, ha úgy adódik kedvem. A versenyek tetszettek, bár a fenyveseket továbbra is jobban komálom, mint a déli kopárosokat, de a nyári időjárással együtt jó kis feltöltődés volt a szürke hétköznapok előtt. Gratula mindenkinek, aki végignyomta, s köszi a csapatnak a jó hangulatot.

Roni