Menü
Bezár

Olimpiai Cross Országos Bajnokság 2010

2010. július 20, 09:24

Újabb bajnoki trófea került Sopronba!

Pilisvörösváron rendezték vasárnap a hegyikerékpárosok olimpiai számának magyar bajnokságát, melyre 19 kategória mintegy 200 kerekese nevezett. A változatos erdei terepen vezető pálya 6,4 km hosszú volt, körönként mintegy 260 méter szintkülönbséggel, melyen kategóriáktól függően 4, 5 illetve 6 kört tettek meg a versenyzők. A hidegfront és annak esővel kísért vihara éjszaka érte el Pilisvörösvárt, ezért a pálya nyomvonala sárossá, csúszóssá vált, nem kis fejtörést okozva a gumiválasztás szempontjából.

A KTM – Erste Leasing csapatából 8-an vettek részt a bajnokságon, közülük hárman térhettek haza dobogós eredménnyel. A Master1-es kategóriában Horváth Csaba nem talált legyőzőre, a rajttól kezdve fokozatosan növelve előnyét magabiztosan utasította maga mögé a tavalyi bajnokot. Győzelmével 2005, 2006 és 2008 után ismét, immáron negyedszer húzhatta magára a bajnoki trikót. Fehér Csaba 7. lett. A Master2-eseknél a kétszeres bajnok Böhm Lajos nagy csatában szerezte meg a harmadik helyet, legyőzője az a Gortva László volt, akit három héttel ezelőtt egy kupafutamon sikerült megvernie. Master3-ban, az ötven év felettieknél Plájer Lajos szintén egy bronzérmet gyűjtött, míg Démi József 5. helyen gurult a célba. Elit U23-ban Pintér Kolos a 9. helyen futott be.