Menü
Bezár

Pelso 2014

2014. június 4, 10:34

Az idei év edzőtáborán felbuzdulva áprilisban kitaláltam, hogy indulok az idei Pelsón, ha a körülmények is engedik. Túlesve a költözködésünkön már a Szilvásvárad maratont is végigküzdöttem, ez további lendületet adott. Reggel negyed 7-re értem Kaklachoz, Kitty-vel kiegészülve 3-an utaztunk le Siófokra. A hűvös, szeles reggel nem sok jót ígért, sajnos a versenyre is rányomta a bélyegét az állandó kellemetlen oldalszél. Fél 8 tájban már lent is voltunk, a víztoronyhoz közeli kényelmes parkolás nyugodt készülődést tett lehetővé. 2 szendvics+2banán kombóval lőttem be az energiaszintet, nomeg High 5 energy source folyadékkal. Mivel a Kupára neveztem, a mi rajtunk 3/4 9-kor volt, a maratonosok pontban 9-kor indultak. A motiváció adott volt, Vereby Pista idejét tartani, aki a maratonra nevezett, tehát volt negyed óra előnyöm. Elhatároztam, ameddig lehet, megyek a főmezőnnyel, kevés aktivitással, mondván kell az erő még Akarattyán is. Lassú rajttal indultunk, majd Zamárditól hamar felpörgött a tempó 50-55km/h-ra az oldalhátszélben. Régen voltam már országúti mezőnyben, az elején erősen kellett koncentráljak, majd szerencsére hamar előjöttek az emlékek, megszoktam az állandó rángatást. Fejben koncentráltam az első akadályra, a földvári emelkedőre. Sajnos itt nem feküdt a 35-40 km-s tempó felfelé, leszakadtam az elejétől, egy 20-30 fős üldözőbolyba csöppentem. Egy ideig úgy tűnt, hogy mindenki fel akar zárkózni, nyomtuk is rendesen lánctalpazva, de szép lassan lecsúsztunk a vonatról. Innentől megtorpanást éreztem, senkinek nem volt kedve elöl menni, mindenki tartalékolt. Elmaradt a szokásos összjáték, ment a szélezés, anélkül persze, hogy a résztvevők tudták volna, az mit is jelent. Próbáltam erőltetni, hogy álljunk be rendesen, váltogassunk sűrűn. Nem igazán ment. Keszthely környékén teljes szembe szélnél volt, hogy 27km/h-ra csökkent a tempó. Gondoltam egyből, hogy Pistáék nemsokára beérnek. Átérve az északi oldalra szerencsére újra összeszedettebbé vált kicsiny üldözőbolyunk, néhány emberrel még egy „sárga” akciót is megbeszéltünk, szépen vissza is tudtunk zárkózni. Aztán Alsóörsnél egy kis mentális keményítés: beállt egy rajtszám nélküli kb. 50év körüli fazon és 37-38-as tempót diktálva szépen húzta a sorunkat. Mindenki csak nézett, hogy ez meg ki ebben a jó kis szembe szélben? Miután nem mindenki tudta követni a tempót, megesett hogy az öreg „megszökött”. Ekkor jött egy vicces megjegyzés: „ ne legyünk má’ f*szok, hogy fogja nekünk a szelet és még csak nem is követjük? Az Akarattyai emelkedőig így végül együtt elvonatoztunk, a felfelé is jól ment, ahhoz képest, hogy ott már elfogyott minden frissítőanyagom (2banán és két zselé + 2x0,75l folyadék). Ekkor érkeztek meg Pistáék, egy ideig felkapaszkodtam rájuk, majd végül az őket követő mezőnnyel értem célba. A teljesítményemre jellemző, hogy 180km-ig volt negyed óra hátrányom Pistához, majd a maradék 20km-en még összeszedtem majdnem 10percet. Mondhatni elfogytam. Ennek ellenére jó verseny volt, rávilágított sok hibára ill. komoly motivációt adott. A célban frissítő, lazító masszázs, makaróni várt. Mire mindent letudtam, Lackóék is beértek, meglepően jó állapotban. Laci szerencsére nem kapott aszfaltmérgezést, pedig komolyan féltettem J. Pistának gratulálok ezúton is, látszott, hogy aktív tagja a mezőnynek. Nagy élmény lenne, ha jövőre felállna egy legalább 4-5 fős Focus-os sor! A track innen megnézhető: Pelso ride Galéria Viktor

Eredmények
24. Vereby István 05:20:25
112. Magyar Viktor 05:44:56