Bad Goisern - Ausztria/Salzkammergut Kb 2 héttel a verseny előtt döntöttük el, hogy indulunk Salzkammergutban. Az eredeti verzió az volt, hogy sátrazni foguk, költségkímélés céljából. Végül úgy döntöttünk, hogy mégis foglalunk szállást, miután kérdésemre egy szervező elmondta, a Bad Goiserni focipályából ideiglenesen campinggé átnevezett terület nem alkalmas nagyobb tömegek befogadására, lehet, hogy elfogy a hely, nem lehet főzni, akadozhat a melegvízellátás...stb. Én lepődtem meg a legjobban, hogy 1 héttel a Trophy előtt még szuper (és nagyon olcsó) szállást tudtam foglalni Gosauban,15 km re Bad Goiserntől. Csütörtökön késő este érkeztünk meg. A kocsiból kiszállva nagyon megörültem, hogy elvetettük a sátras projectet, ugyanis kb 10 fok volt... Na, a fázás az egy olyan érzés, amit itt tapasztaltunk utoljára a kint töltött 4 nap során... A pénteki nap hallstatti sétálgatással kezdődött, nevezéssel, expo-s nyálcsorgatással, megfelelő akciós külső gumik beszerzésével folytatódott (ugyanis az összes előre összecsomagolt külsőgumit otthonfelejtettük...), és kis bringázással végződött. Megmásztuk az első hegyet, kicsit le is hangolódtunk, miután több mint egy óra mászás után sem láttuk még a végét...Mivel nem akartunk lemaradni a pasta partyról, meg totál savas lábakkal rajthoz állni másnap, kb. a hegy vége előtt 200 m-rel (ezt mi nem tudtuk akkor, csak azt, hogy már mászunk egy ideje...) visszafordultunk. Volt egy kis vizes szakasz, úgyhogy az ismerősök (annyi magyar volt, hogy egy idő után rutinból nyomtuk a sziát a csüssz helyett) Bad Goisernben elsápadt arccal figyelgették a sáros bringáinkat...ja-ja, a pályáról jöttünk...:) szerintem sikerült mindenkit beparáztatnunk, és lázas gumicserélgetésekre késztetnünk...:) Másnap kiderült, felesleges volt aggódni, azon a kis részen kívül nem sok sár volt...Napsütés annál inkább...uhh...kegyetlen meleg volt...A pálya nagy része tűző napsütéses sóderes szerpentinen ment, volt, akinek napszúrás miatt kellett feladnia a versenyt... A rajt jól sikerült nem voltak fennakadások, bár nekem elég könnyű volt...azóta sem tudjuk miért, a 38-as rajtszámot kaptam (talán a világranglista számított?). Ennek akkor örültem meg igazán, amikor Gergő véletlenül meghallotta előző nap a hangosbemondóban, hogy 1-50-es rajtszámig elkülönített rajtblokkba lehet állni a mezőny elejére...hmm... Ha ezt nem tudjuk meg véletlenül, akkor simán km-ekkel hátrébb tudtam volna csak beállni (amennyire én meg szoktam csúszni a rajt előtt...). Ugyanis amikor én odagurultam volna a rajthoz, akkor már annyira el volt dugulva Bad Goisern főutcája, hogy már csak a kettes rajtblokkot láttam, és kb mozdulni sem lehetett...úgyhogy lenyomtam egy sprintet, és a falut megkerülve elölről próbálkoztam, de onnan csak az 1-50-es rajtszámosok állhattak be. Mázlim volt. Ja, mellesleg Gary Fisher mellett álltam a rajtnál... Óriási felhajtás volt körülötte... Rajt után lendületes tempóban másztam fölfelé, Gergő hamar utolért, ugyanilyen hamar le is hagyott...:) Valahogy gyorsabban eltelt ez a közel 1000 m szintkülönbségű, 11km-es első mászás, mint az előző nap...sodrós, dózeres, és köves, csúszós lefelék váltották egymást. Sajnos a második mászáson összeeresztették mind a 4 távot, így kicsit sokan lettünk, ami fölfelé még nem is volt annyira gáz, csak sokat kellett előzgetni. Hol megfáradt 200km-eseket, hol taposópedálos gizinéniket 30km-es távról...a helyzet akkor vált kritikussá, amikor beértünk a Bad Goisern melletti falvakba, és egy közel 10 km-es sík szakasz következett, hidakkal, szűk részekkel tarkítva. Itt megtapasztaltam, milyen perceket állni egy helyben egy maratonon, miközben azon jár az agyam, hogy mennyivel nő így az előttem levők előnye... Végül is ez a verseny nem vérre ment, élveztem a tekerést (hol jobban, hol kevésbé...), a hihetetlen tájat, minden frissítőnél megálltam, ettem, ittam, de azért hajtottam... Kedvencem az egyik itatóállomáson tüsténkedő néni, aki sütiket dugott a mezem hátsózsebébe, amikor látta, hogy mennyire sietek...Nehogy ez a szegény lány még a végén éhen maradjon...:) Másik kedvenceim a helyi önjelölt itatónénik, akik a legdurvább (500-ról 1500 m-re felmászás 8 km-en keresztül) emelkedő közepén jéghideg vizet töltögettek a vállalkozó szellemű bringások kulacsába...nekem nagyon jól jött...:). A vége felé már nagyon szenvedtem a melegtől, és az utolsó km-eken csak vonszoltam magam... Szuper volt beérkezni... Eredmény: Gergő 124. abszolútban, kategóriájában: 43, én 11. absz., felnőttben: 6. Ja, és 3100 induló volt!!! A szervezők kitettek magukért, hihetetlen jó verseny volt ez, nagyon jól éreztük magunkat. Reményeink szerint nem utoljára látogattunk Bad Goisernbe... www.salzkammergut-trophy.at Emese