• júl : 12 : 2018 - A Focus Bikes – Limit Change Point Mountainbike XCO Országos Bajnokság
  • aug : 7 : 2016 - Bükk maraton
  • júl : 16 : 2016 - XCO Magyar Bajnokság – Csömör
  • júl : 3 : 2016 - Duna maraton
  • jún : 11 : 2016 - Crosskovácsi maraton

Budapest – Római part, Csónakház mulató

November 22-én tartotta a Szövetség hagyományos szezonzáró gáláját. A vacsorával egybekötött díjkiosztón a 2008-as év legjobb hegyikerékpárosait díjazták négy szakágban, valamint eredményt hirdettek a csapatok közötti pontversenyben is.
Idén az elmúlt évhez képest lényegesen több hegyikerékpáros versenyt rendeztek hazánkban, melyeken összesen 34 versenyzőnk állt rajthoz. Mind a négy szakágban (Maraton, Olimpiai Cross, Downhill, Four Cross) képviseltettük magunkat, ezek összesen 35 hazai- és külföldi versenyt jelentettek.
A Magyar Kupasorozatokban versenyzőink összesen 72 alkalommal állhattak dobogóra, melyekből 39 győzelem volt. A Magyar Bajnokságon három szakágban négy bajnoki címet sikerült szerezni, Nagy Ágnes és Horváth Csaba Olimpiai Crossban-, Prájczer Péter Four Crossban-, Kovács-Gombos Ádám pedig Downhillben lett kategóriája legjobbja. Simon Emese, Böhm Lajos és Horváth Csaba a Maraton Kupasorozatot is megnyerte, Molnár Balázs pedig a Top Maraton rövid távján lett a legjobb.
Kakas László idén az ultra maratonokat is előnyben részesítette, a Deseda tónál megrendezett 10 óráson 3, a csillabérci 24 óráson pedig 4. helyen végzett egyéniben.
Simon Emese külföldön is szépen helyt állt, a Salzkammergut Trophy 100 km-es távján, zord időjárásban végzett 358 versenyző között kategóriája 5. helyén.

Eredmények
Olimpiai Cross
Simon Emese Elit női Magyar Kupa 3.
Nagy Ágnes Rövidtáv női Magyar Kupa 1. OB. 1.
Böhm Lajos Master II. OB. 2.
Horváth Csaba Master I. OB. 1.
Süle Róbert U19 Magyar Kupa 3. OB. 3.
Maraton
Simon Emese Elit női Magyar Kupa 1. Top sorozat 1.
Nagy Ágnes Rövidtáv női Top sorozat 1.
Böhm Lajos Master II. Magyar Kupa 1. Top sorozat 1.
Vereby István Master II. Top sorozat 3.
Horváth csaba Master I. Magyar Kupa 1. Top sorozat 1. OB. 3.
Molnár Balázs Rövidtáv M1 Top sorozat 1.
Kenyeres Zsolt Középtáv M2. Top sorozat 3.
Downhill
Kovács-Gombos Ádám Master I. OB. 1.
Four Cross
Prájczer Péter Elit felnőtt Magyar Kupa 1. OB. 1.

Köszönjük az Erste Leasingnek, hogy névadó szponzorként a csapat mögé állt, a KTM-nek, hogy csúcskategóriás bringákat tett alánk. Hálásak vagyunk a Murexin Kft-nek és a Klausnak, hogy segítségükkel zökkenőmentes volt működésünk. A Peugeot Sába autói nélkül néha csak nehezen juthattunk volna el a versenyekre, az SH+ fejvédői a legnagyobb eséseknél is védtek minket, az X-iont táplálék kiegészítők pedig az energiát és a felfrissülést biztosították. A háttérben sok segítséget kaptunk az Ambrits BT-től és az Art-Copy-tól, és végül óriási köszönet Sopron városának, hogy eredményeinket elismeri és díjazza!
Categories: Hí­rek

Comments are closed.

Video

A Focus Bikes –...

Posted on júl - 12 - 2018

Hozzászólások kikapcsolva

V. MTB verseny

Posted on aug - 30 - 2016

Hozzászólások kikapcsolva

Bükk maraton

Posted on aug - 7 - 2016

Hozzászólások kikapcsolva

XCO Magyar Bajnokság –...

Posted on júl - 16 - 2016

Hozzászólások kikapcsolva

Duna maraton

Posted on júl - 3 - 2016

Hozzászólások kikapcsolva

Zemplén Maraton

Posted on júl - 22 - 2007

Hozzászólások kikapcsolva

2013 Zánka – Montain...

Posted on jún - 24 - 2013

Hozzászólások kikapcsolva

Salzkammergut Trophy

Posted on júl - 22 - 2009

Hozzászólások kikapcsolva

Nagykovácsiban, gyerekversenyen jártunk

Posted on ápr - 12 - 2015

Hozzászólások kikapcsolva

2014 MTB Bajnokcsapat –...

Posted on dec - 23 - 2014

Hozzászólások kikapcsolva

TÁMOGATÓINK