Augusztus 7-én - a Bükk kapujának is nevezett – Egertől néhány kilométerre lévő Felsőtárkányon került megrendezésre a TOP Maraton hegyikerékpáros versenysorozat harmadik futama, a Bükk Maraton. Az esemény egyben a magyar kupáért folytatott verseny egyik állomása is volt. Részben ennek és a remek helyszínnek köszönhető, hogy csaknem ezer hegyi bringás vállalta a megmérettetést az ország egyik legszebb hegyvidékén. A versenyzők három táv közül választhattak, erőnléttől és felkészültségtől függően a 29 km-es rövid, 61 km-es közép és a 94 km-es hosszú távra lehetett nevezni. A rajtnál a KTM Erste-Leasing csapata is szép számmal képviseltette magát. Mindhárom távon láthattunk fekete-narancssárga-fehér mezt a mezőnyben. Lénárt László, Bartokos Gábor, Bartokos Botond és Dolfinger Zsolt rövid távon, Dr. Cseh Veronika, Albert Katalin, Skerletz Imola, Horváth Pál, Démi „Jokó” József és Plájer Lajos közép távon ( hölgyeknél ez számít hosszú távnak ), Böhm Lajos, Horváth „Hocsa” Csaba, Völker Tibor, Kakas László, Magyar Viktor, Lóránd Imre, Fehér Csaba, Pintés Kolos és Pálosi Zoltán hosszú távon indult. Az idei sikeres bajnoki futamok után a csapat a jó eredmények reményében, felszabadultan vágott neki a viadalnak. Az előzetes meteorológiai előrejelzések a térségben a verseny napjára zivatarokat ígértek, így a sárdagasztós, vizes fázós versenyre felkészülve érkezett a csapat a helyszínre. A sárgumik és meleg ruhák végül a csomagban maradtak, mert vasárnap reggel szikrázó napsütésben startolt a mezőny. A jó idő a harmincegynéhány fok és a fák között magas páratartalom szerencsénkre a verseny végéig kitartott. Csupán a mezőny végén célba érkezők kaptak frissítő zuhanyt egy rövid zápor formájában.

A szervezőknek idén is sikerült egy jó „maratonos” pályát kijelölni. A hazai viszonylatban jelentős szintkülönbséggel bíró nyomvonal elsősorban a versenyzők állóképességét és akaraterejét tette próbára. Különösen igaz volt ez a közép és hosszú táv utolsó 30 kilométerére, ahol az indulóknak még jó néhány húzós emelkedőt kellett leküzdeniük. A Bükk méltán kedvelt turisztikai célpont az erdőt járó és a természetet szerető emberek számára. A verseny során a hosszú emelkedők végén „jutalomként” számtalan lélegzetelállító panoráma várt a versenyzőkre. Ami a csapat eredményességét illeti, nem lehet ok panaszra, hiszen sportolók több kategóriában is dobogós helyezést értek el. Dr. Cseh Veronika a tőle megszokott és elvárható módon master 2 kategóriában magabiztosan hozta az első helyet. Ugyanezen kategóriában a dobogó második fokára Skerletz Imola állhatott. Albert Katalin a master 1 kategória közép távon induló hölgyeit utasította maga mögé és állhatott a dobogó legfelső fokára. A férfiaknál, hosszú távon, a master 1 kategóriában Horváth Csaba volt a leggyorsabb. Démi József a master 3-as férfiak versenyében közép távon szerzett bronz érmet, Böhm Lajos pedig master 2 –ben hosszú távon ért célba a 3. helyen. A versenyen többek technikai problémákkal küzdöttek, néhányan a verseny feladására is kényszerültek, ám összességében pozitív mérleggel zárult a versenyt, újabb értékes pontokat szerezve a csapatversenyben.

Elit Felnőtt (94 km)		Elit Master1 (94 km)
11. Pintér Kolos	4 óra 53p 35mp	1. Horváth Csaba	4 óra 33p 37mp
Elit Master2 (94 km)		26. Pálosi Zoltán	5 óra 45p 53mp
3. Böhm Lajos	4 óra 49p 33mp	31. Fehér Csaba	6 óra 12p 21mp
Elit Master3 (61 km)		41. Magyar Viktor	7 óra 06p 12mp
3. Démi József	3 óra 17p 14mp	48. Kakas László
6. Plájer Lajos	3 óra 37p 27mp	Elit M1 nő (61 km)
Elit M2 nő (61 km)		1. Albert Katalin	3 óra 24p 40mp
1. Cseh Veronika	3 óra 21p 42mp	Középtáv Master1 (61 km)
2. Skerletz Imola	4 óra 06p 55mp	138. Dolfinger Zsolt	4 óra 42p 52mp
Középtáv Master2 (61 km)		Rövidtáv Master3 (29 km)
12. Horváth Pál	3 óra 25p 48mp	7. Lénárt László	1 óra 48p 42mp
Gyerek (29 km)
4. Bartokos Botond	1 óra 58p 50mp

. Bolyongás után némi kínlódás…

Ennyi így rögtön az elején, és innen pedig jöhet a „történelem”… Egy rossz ízű 24H után lényegében csak melóba jártam bringával, az edzésekre szánt időt is elvitte az irodai elfoglaltság, és sajnos ez a hétvégékre is igaz volt. Úgy gondoltam, hogy most inkább „pihenek” egy jót a versenyen és nyomok egy „reset” gombot, az jót szokott tenni. Reggel együtt mentünk Viktorral és Robikával, utóbbi épp lezúzta magát, ezért neki máris véget ért a verseny. Viktor és én sem aludtunk sokat előtte, de gondoltuk, csak túléljük… Korábbi Bükkről már volt némi fogalmam a második hurokról, akkor sem tetszett, most sem jött be igazán. Arra jöttem rá, hogy a többszöri célon áthaladás egy hosszú távú maratonon nem tesz jó nekem, főleg a táv kétharmadánál, ezért sem szimpatikus a Crosskovácsi, és ez sem lesz az, azt hiszem.

Csapatsátornál egész nagy tömeg kerekedett, olyannyira, hogy még egy csapatfotóra is futotta a rajt előtti percekben, ami most időben és távokban (végre egy értelmes rendező) szétbontott volt, ezért nem jöttek a gyorsrakéták rögtön a nyakunkra. Az elején egész jól ment, még Hocsával is beszélgettem, ami azért elég ritka, aztán meg Lajost is viszonylag hosszan sikerült követni. Azt figyeltem meg, hogy 10%-ig teljesen jól tudom tartani a merev bringásokat, de utána már jön a gravitáció, és húzza a fully fenekét rendesen… Első 30-40 km ok, aztán az egyik kövesen elhagytam az alsó kulacsot, na szuper, de nem gond, Robinál ott a másik literes, abból tudok frissíteni. Küldöm is lefelé újra, ilyenkor mindig visszaértem a merev sporttársakra, már láttam újra Reitinger Gábort is a 29-es gépével, mikor egyszer csak nem volt sehol. Máté sem jött mögöttem, pedig előtte együtt nyomtuk. Közben hallom már a szpíkert is, ahogy mondja be a neveket. Na, mindjárt itt a kulacsom, aztán mégsem… A sínek utáni meredek kaptató (csak gondoltam, hogy az, mert itt nem sikerült átjönnöm) tetején csatlakoztam a pályához ismét, épp itt jött fel Kovács András, aki jóval előtte elment. Hát te?! Kérdezem meglepetten, de rögtön utána leesett, hogy eltévedtem egy kicsit, ugyanis a kis hurok az kimaradt és ezzel együtt a célkapu is, helyette párhuzamosan jöttem a sínek mentén lefelé, ezért is hallottam a szpíkereket. Innen annyi is volt, fejben szétcsúsztam rendesen, aztán megrogytam még hozzá, hogy minden meglegyen, és vártam a frissítőt, hogy a majdnem üres kulacsot megtölthessem. Apropó frissítők, csak néztem néha, mikor egy tipikus Szilvás frissítő helyhez értem, hogy akkor mi is ez a kietlenség??…szerintem nagyon rosszul voltak elosztva. Néha már úgy voltam, hogy egyik puttonyos középtávostól „leszívok” némi folyadékot, de aztán jött az utolsó, és sikerült feltölteni.

Eltévedni elég ritkán szoktam, de most sikerült rendesen, ezért a kijelölést „hivatalból” nem tudom üdvözölni, főleg azért nem, mert valaki olyan után mentem, aki átment a célkapun, na mindegy… A kis holtpont közben tulajdonképpen mindenki visszaelőzött (Kolos is egy korábbi defekt után), aki elé bekerültem, (emiatt sincs lelkiismeret furdalásom) és ugyanúgy, mint eltévedés előtt, sikerült Reitinger kolléga mögött beérni. Így nem bosszankodtam a 19. hely miatt, amit kiírtak. A végleges listán lévő 48. hely viszont azért elég durva túlzás (!!!), de ez van, legközelebb majd jobban figyelek…illetve remélem a rendezők is kicsit többet szánnak a kritikus részek biztosítására, ugyanis nem én voltam az egyetlen, aki eltévedt. Volt egy srác, aki egy völgyből jött felfelé, tisztán látszott, hogy fogalma sincs, hol van épp a pályán, mivel azt kérdezte, hogy ez a második kör? A végén még Zsoltival is találkoztam, na ő aztán rendesen elkészült, esett is, de melléérve azért odaüvöltöttem neki egy rendeset, visszaadva valamit a 24H-s szurkolásából! Viktor a végére megint beleszaladt egy záporba, mint Dunán, de legalább ismét fejlődött technikailag. „Megízlelte” a csúszós körülményeket rendesen, és tisztességgel teljesítette a távot.

Örök tanulságok azért most is voltak… Fáradtan (fejben) és edzés nélkül sok értelme nincs versenyezni, mert a vége csak kínlódás lesz. Az a gond, hogy az elején -edzés mennyiségtől függetlenül- ugyanúgy megyek, csak aztán elfogy a lendület…ez viszont már nem esik jól. Ennek ellenére megpróbáltam élvezni a lefeléket, azokból volt sok jó kis köves, és kicsit megjegyezni ezt a második kiskört, mert az biztos, hogy utóbbi 30km, elég sok pilótának betett a végére. Most jön egy kis pihenés (remélem), aztán irány a Mátra! Ott megint lehet majd csapatni a Score-ral a köveken…!

KakLac