Menü
Bezár

24 órás MTB Maraton

2009. szeptember 15, 10:52
Ha egy verseny után Kakas Lacitól hétfő estig nem érkezik beszámoló, akkor sejthető, hogy valami baj van, most kedden délelőtt landolt a gépemen a levél. ”életem legkeményebb utolsó hat köre…” mondta Kakas Laci, akit vasárnap, déli 12 óra után pár perccel hívtam telefonon. Igazából már kerestem délelőtt is, gondoltam valamelyik segítője felveszi, de nem jártam sikerrel. 24 órás verseny versenyen volt a drágám, már megint. Kemény. Tavaly lecsúszott a dobogóról, idén nem lehetett más a célja, mint kiköszörülni a csorbát.
Kaklac beszámolója Nem tudom miért, de valahogy mindig ugyanaz történik velem mostanában a versenyeken, hogy mi is ez valójában, rögtön kiderül! Már tavaly eldöntöttem, hogy idén megint nekivágok a 24 órás maratonnak Csillebércen. Újra összeállt tehát a Flying Roosters Racing Team! Mivel már volt egy kis tapasztalat, ezért bátrabban indultam neki. Az előző évi 4. helyezés után már a dobogó volt a cél, amit tudtam, hogy csak akkor érhetek el, ha alvás nélkül nyomom le a versenyt. Egész egyszerűen szólva nem lehet ilyen „haszontalan dologra” fecsérelni az időt éjjel…
Az idei szezon elég sűrű volt, igyekeztem csak hosszú maratonokon indulni, na meg persze egy 10 óráson is (lásd korábbi beszámolók), hogy bírjam a hosszú távot. A verseny előtt már nagyrészt a János hegyen erdőben mentem este, hogy szokjam a lámpafényt. Ennek a versenynek a nehézsége a szóló kategóriában azonban nem ezek a dolgok, hanem az, hogy ki bírja jobban az éjszakai műszakot. Tulajdonképpen ott dől el az egész. Pályabejáráson mentem egy 14 perc feletti kört a Racing Ralph gumikkal, de éreztem, hogy elöl kevés lesz, mert sodródott nagyon a kanyarokban, annak ellenére, hogy döngölt földre való, de a több centi mély por már sok volt neki. Feltettem a Nobby Nic-et előre, és máris bementem 14 perc alá, ennyit tesz egy stabil gumi elöl, sokkal jobb volt, és nem ment el erő feleslegesen a folyamatos korrigálásokra, egyensúlyozgatásra, tiszta forma1! Az első tíz óra problémamentes volt, majdnem mondtam bátyónak, hogy most kezdem élvezni, de aztán jött az éjfél, meg a holtpont, ami nagyon kemény volt. Össze-vissza ingadoztak a köridők, néha majd leestem a bringáról, olyan álmos voltam. Mindig ránéztem a monitorra a pihenőknél, ugyanis a Top Supporter bátyám (Kakas István) ismét hibátlanul frissített fiával Kakas Petivel. Mivel tavaly nem volt mindig eredmény, ezért most úgy döntött, hogy ír mindent, be is jött, főleg a végén. Folyamatosan jöttem fel 5-6. helyről egészen a másodikig, de utána éjjel már visszaestem a 3-ra. Az első Bándli Szabolcs nagyon ment, megint sikerült kifogni egy rakétát, mint a 10 óráson…A második Vas Petivel nagyot vívtunk, erre számítottam is, de ő jobban bírta este, igazi nagy harcos! Az utolsó 3 órában láttam, hogy jön fel egy srác, de mivel mezt cserélt, ezért csak a bringájáról ismertem fel később, mikor elment mellettem, hogy Baros Bálint az és szépen veszi vissza a köreit! Bátyó mondta, hogy már körön belül vagyunk, de nem tudtam akkor mit kezdeni vele, mert egyszerűen nem volt több bennem, kipurcantam rendesen. Utána láttam, ahogyan elmegy mellettem az emelkedőn, elég demoralizáló volt. Jött a mérés, már két és fél perc az előnye, bátyó mondta, ha kell a dobogó, ez lesz életem legkeményebb utolsó 6 köre. Volt min gondolkodni a következő körben, de aztán jött még valami kis erő fogalmam nincs honnan… Egy fordulóval később hoztam rajta 20 mp-et. Kicsit jobban is éreztem magam, de még kellett nyomni, mert tudtam ez kevés lesz, de a másodiknál már beértem és úgy döntöttem beállok mögé látótávolságra. Mivel az „átütő” erőt már nem nagyon éreztem, ezért egy meglepetésszerű sprint befutóra gondoltam, arra még jó lehetek. (24 óra után ez elég viccesen hangzik…) Láttam, hogy lefelé elég bátortalanul megy, ott talán szerezhetek némi előnyt! Azonban Bálint frissítője résen volt és rögtön szólt, hogy jövök mögötte, de szerintem ő ezt nem hallotta, mert nem nézett hátra, sőt a pálya legmagasabb pontján megállt „könnyíteni”. Akkor elé kerültem, nem értettem, hogy ez csak taktikai húzás volt, vagy tényleg gond volt, mert utána csak 30mp előnyt mért bátyó (ilyen terhelés mellett legalább 2-3 perc ez a művelet…), ezért nyomtam, ami belefért a rajt utáni 14-15 perces körökhöz képest 16:30-ast a 24. órában!!! Jött megint a mérés, már 2,5 perc az előny! Na, talán meglesz! Már nem bírtam semmit sem enni, mert émelyegtem mindentől, inni is csak azért, hogy a „port leöblítsem”. Következő körben már nem volt mérés, mert nem ért fel Bálint addigra, illetve nem tudom mi lett vele, mert utána nem láttuk a pályán, valószínűleg kiállt. Utolsó körön jövök a közbenső huroknál, bátyó keze a levegőben, még öt perc, csak érjek be, utolsó kövek, rázós gyökerek, fájdalom már nincs, csak adrenalinfröccs a célban, BEÉRTEM, és dobogós vagyok!!! Összeborulás a másik két Kakassal, majdnem sírógörcs, hátam beáll, bringát alig bírom átlépni, de az öröm Óriási!!! Rögtön utána jött a szokásos soha többet bringára érzés, de alvás után már azon gondolkodtam, hogy a jövő évi 10. jubileumi és nemzetközi (mert Harang szerint az lesz!) 24 órásra hogyan kellene felkészülni, annak ellenére, hogy a másnapi melóba bringázás elég triálosra sikerült. Kettőt tekertem, gurultam, megint tekertem, ugyanis ülni nem nagyon tudok jelenleg, és szorítani sem, egyébként minden OK, azóta folyamatosan eszem… Összesen 77 kört mentem, Peti 80-at, Szabolcs 85-öt, 4,5 km-es körökkel számolva nekem kb 350 km volt! Nyeregben töltött időt nem tudok, mert az óra bekrepált, valószínű tele lett az érzékelője porral, mert olyan adatokat mutatott, mintha szabadesésben jöttem volna lefelé a Himalájából . A technika megint hibátlan volt, olajozáson kívül semmi probléma nem merült fel, pedig láttam recsegő csapágyat és letört hajtóművet, nyikorgó XTR fékeket, hátsó sorra felcsavarodott belsőt (!), és jó néhány csúnya bukfencet közvetlenül előttem! Köszönöm mindenkinek a sok-sok buzdítást, csapatnak a sátrat és a lámpákat, kollégámnak a sátortranszportot, és Bátyónak meg Petinek a megint fantasztikus supportot, és főleg azt, hogy nem hagytak aludni, tartották bennem a lelket még az utolsó, legnehezebb órában is, amikor a legnagyobb szükség volt rá és ezzel dobogós helynek örülhettünk együtt a célban mi, A Szárnyaló Kakasok!!! KakLac Flying Roosters Racing Team KTM Prowler AT2